Élet-Stílus

Kipróbálatlan gyógyszert kapnak a gyerekek?

A gyerekek nagy része kapott már olyan orvosságot, amelyről még az orvosok sem tudták pontosan, hogyan hat majd.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a kiskorúak 15-85%-a életében legalább egyszer kapott már olyan gyógyszert, melynek gyermekgyógyászati hatásairól nem volt tapasztalat – számol be a Népszabadság Online. A WHO felméréséből kiderül az is, hogy a házi gyermekorvosok pácienseik 5-15%-ának tudományos tapasztalatok nélkül írnak fel gyógyszereket, míg a klinikára bekerülő kiskorúak esetében a kezelés 90%-ban kísérleti, hiszen a gyógyszerek 50-80%-át sosem vizsgálták gyermekeken.

A kipróbálatlan szerek között leggyakrabban szteroidok és gombaellenes szerek szerepelnek. A NOL cikkéből kiderül, hogy a hiányzó tesztek miatt az orvosok nem ritkán arra kényszerülnek, hogy olyan készítményeket alkalmaznak, amiről olvasták, hogy hatásos egy adott betegségre. Noha az Európai Parlament és az Európa Tanács 2007-es rendelete szerint ma már csak olyan gyógyszer kerülhet forgalomba, amit előzetesen gyerekeken is teszteltek, ám ez a jogszabály nem kötelezi a gyógyszergyárakat, hogy visszamenőlegesen is engedélyeztessék orvosságukat. Épp ezért kevés gyártó veszi a fáradtságot, hogy újra engedélyeztesse az orvosságot, még akkor is, ha cserébe fél évvel meghosszabbítják a szabadalmi jogát.

Harmat György, a Heim Pál kórház főigazgatója a Nol.hu-nak elmondta, ha van olyan gyógyszer, ami alternatívát jelenthet és a felnőttgyógyászatban jónak látszik, akkor a szülő beleegyezését kérik, hogy gyermekén is használhassák. Mindazonáltal a főigazgató szerint az esetek csupán 20%-ban kapnak szülői beleegyezést, a többi esetben az eredeti gyógyszerrel kezelik a betegséget.

AJÁNLOTT LINKEK:

Gyerekek, gyógyszerkísérlet és az etika (NOL.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik