Élet-Stílus

Lépéskényszerben a politika

admin
admin

2009. 12. 13. 06:30

Be kell bizonyítani az embereknek, hogy a politikusok nemcsak beszélni, de tenni is képesek a klímáért – nyilatkozta Szabó Imre környezetvédelmi miniszter az FN.hu-nak. A tárcavezető nem számít átütő sikerre a konferencián, de a következő évek nagyon komoly erőfeszítéseket követelnek majd. A klímaharc jegyében az atomenergiát is újra kell értelmezni – interjú.

Mi a tétje a Koppenhágai klímacsúcsnak?

A konferencia kiemelt tétje, hogy a világ közvéleménye érzékel-e elszántságot a politikusok, elsősorban a nagyhatalmak vezetői részéről. Nagyhatalmakra itt most nem a hagyományos értelemben gondolok, hanem a G8-on, az EU-n kívül olyan nagy gazdaságokra – és nagy szennyezőkre – mint például Kína, India, Brazília vagy Mexikó.

Kiemelt szempont, hogy Kiotó után érzékelik-e az emberek, hogy végre történik valami. Eddig mindenki csak azt látta, hogy a tudósok vitatkoznak, a politikusok és a civilek eljárnak különböző konferenciákra, ahol megállapítják, hogy kellene már valamit tenni. De hol ez nem járul hozzá, hol az nem csinál valamit, hol amaz nem írja alá, és érdemben soha nem történik semmi. Ezáltal a kérdés némiképp veszített a komolyságából, de az elmúlt években tapasztalható éghajlatváltozási jelek hatására a fejlett világ is egyre komolyabban veszi ezt a problémát.

Magam úgy fogalmaztam: Kiotó egy felkiáltó jel volt, az első felkiáltó jel, amivel megpróbálták szembesíteni az emberiséget és a döntéshozókat a felelősségükkel. Most Koppenhágára, ha az írásjeleknél maradunk én a …, a folytatódik írásjelet tenném.

Bízik Koppenhága sikerében?

Sajnos úgy látom, hogy nem sikerül majd minden vitás kérdést megoldani, de megfogalmazódik majd egy határidő és egy erős szándék, hogy a megadott időpontig a legégetőbb kérdésekben meg kell hozni a konszenzuális döntéseket.

Ez lesz 2012?

Legkésőbb 2012 kellene, hogy legyen, de ha 2010 végéig sikerül összehozni, az sem lenne nagy hátrány. Az egyéni várakozásom e tekintetben nyilván az, hogy sikerüljön mindenben megállapodni, és az lenne az ideális, ha a jelentős vitás kérdések mentén a megállapodások aláírással végződnének. A realitás viszont azt mutatja, hogy jelentős kérdésekben még nagyon nagy érdekkülönbségek maradtak. Egyáltalán nem mindegy, hogyan tudjuk ezeket feloldani.

A kibocsátáscsökkentés céldátumának 2020-at fogalmaztuk meg, ám ebben az esetben a fejlődő országok gazdaságának szerkezetátalakítását támogató hozzájárulás évi szinten 100 milliárd eurót érne el. Azért fogalmazom meg ezt ilyen markánsan, hogy érzékeltessem milyen nagyságrendről van szó. Az sem mindegy, hogy a támogatás az unión belül kötelező, vagy a megállapodástól függően egyéni és egyedi hozzájárulásként fogalmazódik-e meg.

Mit jelenthet ez Magyarország számára?

A mi esetünkben a hozzájárulás mértéke nagyban összefügg azzal, hogy a kvótaeladási lehetőségünk csak 2012-ig marad meg, vagy utána is. A később csatlakozott országoknak jelentős kvótafeleslegük van, nyilván az ő érdekeik mások, mint a régen bent lévőké. Vagy például Spanyolországé, aki a kettő között csatlakozott, az elmúlt 10 évben hatalmas gazdasági fejlődésen ment keresztül, és ezzel együtt természetesen növelte a kibocsátást.

Igazságtalan és méltánytalan eljárás lenne, ha a kvótafeleslegünket az unió bevenné a „közös kalapba”. A volt szocialista országokban, így Magyarországon is a nehézipar leépítésével jelentősen csökkent a károsanyag-kibocsátás. Megszűnt viszont nagyon sok munkahely, az embereket át kellett képezni, az államháztartást terhelő összegek is nőttek. Miközben mi ezzel küzdöttünk, Spanyolország például folyamatosan növelte a gazdaságát és a kibocsátást.

Ezért nem lehet tőlünk elvárni, hogy a 2012 után bennmaradt kvótánkat egy egységes világelszámolási rendszerben leírja az EU. Méltányos az lenne, ha vagy átvihetnénk a feleslegünket, vagy az unió vásárolja meg, és ettől függően saját jogon dönthessük el hogyan, miképpen járulunk hozzá a harmadik világbeli országok technológiaváltásához, kibocsátáscsökkentéséhez.

Az unió ígéretet tett, hogy az eddig szóban forgó 20 százalék helyett 30 százalékkal fogná vissza üvegházgáz-kibocsátását, ha erre a többi állam is hajlandó. Van ennek realitása?

A magasabb uniós vállalással mi magunk is egyetértünk és támogatjuk, de ennek én ma nem látom esélyét, realitása a 20 százalékos csökkentésnek van. Ha mégis a 30 százalék győz, Magyarországnak és az egész fejlett világnak nagyon komoly technológiai és szemléletváltást kell végrehajtania.

A húsz százalékot tudjuk teljesíteni?

Hallatlanul komoly erőfeszítésekre lesz szükség, elsősorban az alternatív energia hasznosítása és a közösségi közlekedés területén. Erős szándék van például a buszok biogázzal való üzemeltetésére, a geotermikus, a napenergia és a szélenergia széles körű alkalmazására. A klímavédelem szempontjából emellett megkerülhetetlen az atomenergia újraértékelése és átgondolása.

Milyen eredményre számít a konferencián?

Realistaként azt mondom, ha Koppenhága előkészítené azt a folyamatot, amely mentén 2010 végéig megszületne egy világszintű megállapodás aláírása, akkor politikusként elégedett lennék.

És kevésbé realistaként?

Ha nem állok két lábbal a földön, akkor azt szeretném, hogy egy kisebb csoda folytán december 18-án Koppenhágában az alapkérdések eldőlnének, megállapodásra jutnánk, és azt kellene vállalnunk, hogy maradjunk még egy napot, 19-én aláírjuk a megállapodást. Nagyon szívesen rááldoznám.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.