Külföldön, nem véletlenül nevezik a konyhából és kertből kikerülő hulladékot „zöld javaknak”, hiszen a növények számára tápanyagban gazdag komposzt készíthető belőlük. A fogyasztói társadalmak által termelt hulladékmennyiséget pedig drasztikusan mértékben csökkenteni lehet ilyen módon.
Az uniós irányelvnek megfelelő hazai települési szilárd hulladékstratégia is éppen ezért tartalmazza azt a célt, hogy jelentősen csökkenteni kell a lerakókba, égetőkbe szállított hulladék szerves anyag tartalmát. Egyre több városban és fővárosi kerületben foglalkoznak komposztálási programokkal: a legolcsóbb és a legkevesebb környezetterheléssel járó megoldás az, amelyiknél nem kell az anyagot elszállítani, hanem helyben, a kiskertben, udvaron komposztálunk.
Komposztláda (forrás: Humusz)
Nagyanyáink receptje szerint
A komposzthoz nem kell más, mint idő, levegő, napsütés és elegendő nedvesség. A legfontosabb dolgunk, hogy figyeljünk ezek megfelelő arányára, így nem következhet be az, ami miatt néhányan ódzkodnak a komposztálástól, vagyis az erőteljes szagot árasztó rothadás. Ez ugyanis vészjel, a helyes komposztálás nem jár ilyen „kísérőjelenséggel”.
Évente kétszer-háromszor célszerű átforgatni az összegyűjtött szerves hulladékot, átszitálni egy nagyobb méretű rostán és a kész humuszt már fel is lehet használni a virágcserepek vagy a kert földjébe keverve. Nem csupán a szemét költségén lehet így spórolni, de még virágföldért és tápoldatért sem kell a kereskedésbe menni.
Hogyan kezdjünk neki?
A legegyszerűbb megoldás, ha a kert egyik sarkában csinos kis kupacot készítünk a kerti és a konyhai zöld hulladékból. Aki ad a formára, számos komposztkeret közül válogathat a piacon, létezik fából és műanyagból készült verziója is. Arra kell ügyelni, hogy megfelelő legyen a szellőzése.
A konyhában tanácsos egy tálat kihelyezni, amelyben gyűlhet a szerves hulladék, amit nyáron naponta, télen néhány naponta elég üríteni. A kerti komposztalapanyagok közül legnagyobb mennyiségben az avar fordul elő, illetve a fűnyesedék és az ágak. A gallyak közül a kisebbeket kézzel, a nagyobbakat ágaprítóval ajánlott feldarabolni körülbelül 5 centiméteres darabokra.
Az eddigiekből kiderül, hogy egy nagyon egyszerű eljárásról van szó, aminek a kivitelezése nem ördöngősség. A komposztálásnál lényegében terepet biztosítunk ahhoz, hogy a természet elvégezhesse a dolgát.
A következő részben: a helyes arányok, mit dobhatunk bele és mit nem.
