Lezárult a rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) hosszú távú megőrzését célul tűző, az Európai Unió LIFE Natura természetvédelmi alapja által támogatott négyéves program. A 649 000 euró költségvetésű program felét az unió állta. De miért is kellett erre az alig félméteres hüllőre ennyi pénzt elkölteni?
Jól mutatott a terráriumban
Méhely Lajos a faj elterjedéséről 1912-ben így írt a Természettudományi Közlöny oldalain: “Hazánkban Budapest környékén a Rákoson, Angyalföldön, Rákoskeresztúron, Pusztaszentmihályon s a Babád-pusztán, továbbá Örkényen, Kecskemét mellett a bugaczi és tázlári pusztán, a kolozsvári Szénafüveken, szórványosan Vasmegye lapályos részein s a Fertő körül található, s a múlt nyáron nagyobb mennyiségben észlelték Mosonmegyében a Hanságon. Hazánkon kívül a főleg a bécsi medenczében, a Bécsi erdő s a Lajta közt elterülő lapályon van elterjedve s különösen Laxenburg környékén gyakori.”
Mára két élőhelyre szorult vissza (Fotó: Halpern Bálint)
A jelenlegi populációk viszont mindössze Magyarország két területén: a Hanságban és a Kiskunságban találhatók, az összes többi előfordulást mára gyakorlatilag kipusztultnak tekinthetjük. A teljes állományt valószínűleg kevesebb, mint 500 egyed alkotja. A jelenség hátterében elsősorban az intenzív mezőgazdasági technológiák térhódítása áll, de a különféle célokra történő állatgyűjtés is hozzájárult egyes populációk felmorzsolódásához.
A faj végleges eltűnését megelőzendő dolgozták ki a szakemberek azt a négyéves programot, amely több ponton kísérli meg biztosítani a rákosi vipera hosszú távú fennmaradásának feltételeit.
Akácerdő helyett gyepet a rákosi viperának!
A Life program egyik sarokpontja volt az élőhelyek viperabaráttá tétele. Mivel az állat a sztyeppmaradványok lakója, a szakemberek feladata a gyepek visszaállítása volt. Ennek keretében vágták ki a Kiskunsági Nemzeti Park peszéradacsi területén található két ismert vipera élőhelyet elválasztó erdősávot.
A tájidegen akác- és feketefenyő-ültetvényeket a nyolcvanas évek elején telepítették a térség magaslataira. Így nemcsak zsugorodott a viperák élőhelye, hanem megfosztották az állatokat a magasabb vízállásnál is biztonságos telelőhelytől. A szakemberek az erdők letermelését követően eltávolították a tuskókat is, hogy megelőzzék a cserjésedést. „Lassú átalakításba kezdtünk, célunk a régi tájhasználathoz, valamint a szarvasmarhákkal való legeltetéshez való visszatérés” – mondta Vajda Zoltán, a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi osztályának vezetője a programot lezáró sajtótájékoztatón.
Nem bízták kizárólag a természetre
A program másik sarokpontja egy rákosi vipera védelmi központ kialakítása volt. A természetes populációk folyamatos fogyása ugyanis előrevetítette a faj végleges eltűnésének rémképét. Egy zárttéri állomány pedig „aranytartalékként” szolgálhat a későbbiekben, valamint – amennyiben szükséges – a visszatelepítés forrásállománya lehet.
A Peszéradacs közelében létrehozott központ öt kiskunsági élőhelyről begyűjtött tíz felnőtt viperával kezdte működését négy éve, jelenleg már 161 egyedet tartanak. A mesterségesen nevelt viperák első természetbe való visszabocsátására előreláthatólag 2009-ben kerül sor a nemzeti park területén található egyik élőhelyen.
“A Rákosivipera-védelmi Program rendkívül pozitív megítélést kapott hazai, de különösen nemzetközi szakmai körökben. 2007 őszén a Portóban rendezett herpetológiai világkongresszuson, ahol majd másfélszáz neves természetvédelmi és tudományos szakember vett részt, nyilvánosan megdicsérték Magyarországot, mondván, hogy végre egy ország, amelyik nem csak panaszkodik egyes fajok fogyásáról, hanem tesz is ellene valamit” — mondta el a sajtótájékoztatón Péchy Tamás, a Rákosivipera-védelmi Központ vezetője. A szakember szerint a faj jövője a program keretében tett lépéseknek köszönhetően az elkövetkező negyven évre biztosítva van.
Több mint száz egyedet sikerült mesterségesen szaporítani (Fotó: Halpern Bálint)
Hamarosan Ausztriába is visszatér
A program végével azonban nem zárul le a faj védelme, sőt, európai szinten éppen most kezdődik. “Több európai ország – Románia, Horvátország, Ukrajna – kéri segítségünket az ott élő alfajok védelmére.
Széleskörű együttműködés van kialakulóban a következő LIFE program kapcsán is, amelyben két magyarországi nemzeti park, a Fővárosi Állatkert, a Schönbrunni Állatkert, a Bécsi Természettudományi Múzeum és a Fertő-Hanság Nemzeti parkkal határos osztrák nemzeti park kíván velünk közösen dolgozni. Az együttműködés eredményeként, szándékaink szerint vissza fogjuk telepíteni a fajt a valamikori osztrák élőhelyére is” — tette hozzá Halpern Bálint a rákosi vipera LIFE program vezetője.
Nem jelent veszélyt az emberre
A rákosi viperát leginkább a rézsiklóval, a vízisiklóval vagy az erdei siklóval könnyű összetéveszteni, de ezektől elsősorban az különbözteti meg, hogy míg a rákosi vipera mérete alig éri el a fél métert, a siklók akár egy-két méteresek is lehetnek. Tehát igen apró jószágról van szó. Ugyanakkor marása egészséges felnőtt emberre nem jelent komoly veszélyt, mivel mérge nem erős, és hozzá kell tenni, hogy ritkán támad, akkor is csak ha „sarokba szorítják”, inkább elhúzódik az ember elől. Ugyanez igaz a keresztes viperára is.
Nemcsak a fajnak, de a nevének a története sem volt egyszerű. A 20. század során a név hosszú kálváriát járt be, mivel a rákosi elnevezés idővel kétértelművé vált. A politika a tudomány területén is éreztette hatását, ezért a Vipera ursinii rakosiensis-t a Rákosi-korszakban parlagi viperára keresztelték, ugyanakkor tudományos körökben sokan használták a rákosréti vipera elnevezést is.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az egyik legjelentősebb élőhelyén, a Duna-Tisza-közén homoki viperaként emlegette a népnyelv. Ez viszont megtévesztő, ugyanis a homoki vipera (Vipera ammodytes) egy különálló faj, amely csak tőlünk keletebbre – többek között Romániában – fordul elő. Szakmai körökben ma már újra a rákosi vipera elnevezés kezd meghonosodni.
