Nem bízták a véletlenre a szervezők az utolsó napot, amikor a fesztivál gazdasági felelősei izgatottan számolják az elkelt utolsó napi jegyek számát. Pazar felhozatalt ígért a programfüzet a búcsúra. Mindjárt kezdésként, a Nagyszínpadon egy különleges rockegyüttest, az Eagles of Death Metalt. 
Eagles of Death Metal – Képgaléria (fotó: Gáti András)
Ez amolyan amerikai hobbizenekar, egyszerű, nyers zenével, olyannal, amit minden közepesnél nagyobb város garázssorain találunk szerte a világon. Le kell szögeznünk rögtön az elején, semmi köze a metálhoz, pláne nem a death metálhoz a Jeff Hughes, egykori újságíró által vezetett bandának. Jól nyomták a fiúk, de a beígért vicces gegparádét nem tapasztaltuk, így némi csalódás után áttüsténkedtünk a Világzenei színpadhoz.
Ez kiváló döntésnek bizonyult, ott ugyanis a Napra nyitotta meg az utolsó napot. Jól jegyezzük meg ezt a nevet, nem csodálkoznék, ha néhány hónap múlva a világon bárhol ismerősként köszöntenék. Olyan zenészek játszanak benne, mint a cimbalmos Balogh Kálmán, vagy a rendkívül népszerű Pál István hegedűs. Both Miklós gitáros-énekes, aki a Barbaróban és a Korai örömben játszott, egészen hihetetlen tehetségű figura, aki néha a cigányprímások szólóihoz hasonló dallamokat, máskor pedig Jimmy Hendrix játékára hasonlító őrült-pszichedelikus taktusokat csalt elő a gitárjából. 
Napra (fotó: BI)
A „gitáros etnorocknak ez lesz a leghúzósabb együttese Magyarországon” – mondta a FigyelőNetnek korábban Marton László. Javítsuk: már ma a Napra a műfaj legjobbja. Még akkor is igaz ez, ha a délutáni időpontban elég ritkásan álltak a nézők a színpad előtt. Népzene és punkos beindulás a Barbaro nyomain, de azt alaposan túlhaladva.
A Napra után a Nagyszínpad felé hajtott az egy hét után sem csillapodó koncertélmény-szerzési vágy. Tavalyelőtt óriási bulit csinált itt Juliette Lewis, és idén is nyilván arra készült. Hát persze. A Született gyilkosok vadóc főszereplőnője zenekara élén is hasonló style-ban nyomul. 
Juliette Lewis (fotó: Gáti András)
Az ideális nő kívánatos, szép, megbízható és nem csinál veszélyes dolgokat – az én zeném éppen azért nagyon fontos nekem, mert pontosan az antitézise ennek a begyöpösödött álláspontnak – mondta a koncert előtti sajtótájékoztatón Juliette Lewis, akiről ennek ellenére igen sokan gondolják azt, hogy ideális nő. Főként azt követően lehet ez így, miután tromfolta a 2005-ös buliját. Hiszen akkor még csak meglepődtünk rajta, és szájtátva bámultunk, hogy ilyen is van. Most azonban a Juliette and the Licks már legújabb albuma, a Four on the Floor ismeretében néztük végig a produckiót a Nagyszínpadon, és meg kell mondanunk, csöppet sem csalódtunk, sőt.
Juliette Lewis igazi rokkercsajként nyomta le a Killers előtti szűk másfél órát, a közönség pedig egy percig sem unatkozott. A koncert előtt Juliette Lewis elmondta azt is: kislány kora óta olthatatlan étvágya van a zenélés iránt, és ez a vágy csak erősödött az utóbbi tíz évben. „Gyakorlatilag mindig is zenész szerettem volna lenni, és nem színész – a zene volt az igazi álmom”. Ez vezetett oda, hogy 2003-ban kis szerencsével megalakítsa a Juliette and the Licks-et. „Akkoriban lettem éppen harmincéves, és úgy gondoltam, most vagy soha. Azóta folyamatosan turnézunk. Nagyon örülök, hogy olyan tehetséges zenészekkel dolgozom, mint a basszusgitáros Jason Womack, a dobos Ed Davis vagy a gitáros, Todd Morse” – mondta. Most ezen a turnén, és így a Szigeten is a kubai Emilio Querto vette át a szólógitáros szerepét.
Juliette Lewis szerint a zene akkora töltetet ad neki, hogy az jobb minden drognál. „Tizenkét éve tiszta vagyok, amikor a rock and roll tiszta erőből megszólal, akkor teljesen beindulok” – mondta az énekesnő. A színpadi teljesítményt látva nagyon nehéz elképzelni, hogy civil életében Juliette Lewis, mint fogalmazott, egy „aranyos kiscica, aki szeret a pamlagon összegombolyodva heverészni”. A gyökerekről mesélve édesapját emlegette, aki The Who, Steely Dan és Ricky Lee Jones lemezeivel ismertette meg, a testvérét, aki Judas Priestet és Van Halent hallgatott. Ehhez még érdemes hozzávenni, hogy Iggy Pop az énekesnő/színésznő keresztapja, és rögtön kitisztul a kép, értelmet nyer a mozgás, az energia, és Todd Morse egyértelműen hetvenes-nyolcvanas évek hangzására szerelt gitárja: néha AC-DC-t, néha Van Halen-t hallani az egyenes, erőteljes, de dallamos, tiszta rockba, amit a Licks játszik. Jövőre a zenekar új albummal rukkol elő, Juliette azt mondja, amíg a könyökén nem jön ki, addig minden évben egy újabb albumot szeretne. Idén az énekes-színésznő nem szörfölt a kezeken, mint korábban, de ezzel elmondtunk mindent, amit hiányoltunk e másfél órából.
Na ekkor jött a döbbenet. A hónapok óta várt Leningrad koncertje jött volna a fejben és írásban jól átgondolt menüsorban. Csakhogy mire átértünk a Világzenei színpadhoz, már épp oszlóban volt a tömeg. Azok a szerencsések, akik nem késték le a Leningrádot, bombasztikusnak mondták a koncertet. Ez nem nagyon vigasztalt minket, így átsétáltunk a szomszéd, roma sátorba. Itt óriási őrületet tapasztaltunk, rögtön, ahogy beléptünk. A Kerekes Band koncertezett, s nyomta a népzenére alapozott, sok improvizációt megengedő, rockos alapokon nyugvó muzsikáját. Kissé talán felejttette velünk a profi és energikus fiatal banda, a Leningrad kihagyását A Napra mellett a Kerekes Band is számíthat a világhírnévre, most is bebizonyosodott, nem véletlenül.
Habparty a mosóban. Képgaléria az utolsó hajnalról itt!
Még hallhattuk a Csángó-bugit, amikor elindultunk vissza a Nagyszínpad felé. Itt útközben elhaladtunk egy autómosóra emlékeztetető, felfújható gumivár mellett. Kiderült, hogy bent van a nagy élet: ott ugyanis habba lehet temetkezni a nyomasztó Szigetzárás elől. Fiúk, lányok vegyesen vetették bele magukat a habokba.
Pedig ekkor már nyomta a szemben lévő Nagyszínpadon a Killers. A világ egyik legfontosabb koncertzenekara különösen a külföldieknek jött be. Kemény, zúzós zene, de dallamos énekvezetéssel. Valahogy nem fogott meg bennünket a Nagyszínpad idei utolsó fellépője, jó volt, de semmi eredetiség. Nem is vártuk meg a végét, gyorsan pótolnunk kellett a testünk által elfogyasztott ásványi anyagokat: sör után néztünk.
A Wan2 színpadon késő éjjel, a szokásos fesztiválzáró-bulira, a Korai Örömre roptuk az utolsókat. Majd nagy elhatározással elindultunk a kijárat felé, ezzel kihagyva a Szigetzárás semmivel össze nem hasonlítható báját.
Kifelé már letéphettük a karszalagot, idén nem lesz rá szükség többet.
