Élet-Stílus

Szülinapi koncertet ad Sebő Ferenc

Február 5-én 60. születésnapi koncertet tart Sebő Ferenc és együttese a Művészetek Palotájában.

Az autentikus népzene és az énekelt versek kedvelői találkozhatnak a régi és a mai Sebő-együttes tagjaival, de vendégként fellépnek a hangversenyen az Állami Népi Együttes szólistái, valamint Sebestyén Márta, Palya Bea, Bognár Szilvia, Lantos Iván Franciaországból és Karsai Zsigmond Pécelről.

Sebő Ferenc életének hat évtizedéből csaknem négyet töltött a színpadon, akinek neve és munkássága egyet jelent a magyar népzenei és költészeti hagyományok kitartó ápolásával, legtisztább megőrzésével. Muzsikusként a már összegyűjtött anyag feldolgozásával, majd újabb dallamok gyűjtésével, a néptáncok tanulmányozásával, publikációival teremtette meg a nevével fémjelzett és a kultúra területén is messze túlmutató magyarországi táncházmozgalom alapjait.

S hogy mindezt megpróbálja a zenei „elittel” is elfogadtatni, az építészmérnök végzettségű Sebő Ferenc beiratkozott a Zeneakadémia Kodály Zoltán által alapított zenetudományi tanszakára, ahol 1989-ben diplomázott. A Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője, majd a Hagyományok Házának alapítója és szakmai igazgatója.

A Sebő együttes 2005-ben jelentette meg a Hangzó Helikon sorozatban a József Attila anyagát, egy évvel korábban ugyanilyen formában a Nagy László albumot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik