Élet-Stílus

Fordítva folyik az Amazonas?

A Föld egyik legnagyobb folyója, az Amazonas egykor a maival ellentétes irányban, vagyis a mai Andok irányába folyt – derítette ki egy amerikai geológusokból álló kutatócsoport.

A bejelentés nem teljesen új, mert korábban az Amazonas egyes mellékfolyóinál már bebizonyították, hogy évmilliókkal ezelőtt ellenkező irányba folytak.

Russell Mapes, az Észak-Karolinai Egyetem geológusa által vezetett kutatócsoport nemrégiben felmérte az Amazonas-medence nyolcvan százalékát. Az új adatok alátámasztották a korábbi eredményeket, és az egész kontinensre kiterjedő képet adtak. E szerint egykor az egész Amazonas-medence vízfolyásrendszere a maival ellenkező irányban futott.

A Dél-Amerika középső területét borító üledékes kőzetek kora és összetétele arra utal, hogy a kontinens keleti pereméről származnak. Mapes vizsgálata rámutatott arra, hogy a folyó a kréta időszakban (140-65 millió évvel ezelőtt) szállította a mai helyére az üledéket, amikor kelet-nyugati, vagyis a maival ellentétes irányban folyt.

A kontinenst felépítő kőzetek kora nem egységes, a keleti és nyugati területek között jelentős eltérés van. Míg keleten akár 2,5 milliárd éves kőzetek is előfordulnak (a Brazil- és Guyanai-ősmasszívum területén), a nyugati térségben „csak” néhány tíz millió éves kőzetek találhatók, mivel az Andok földtörténeti tekintetben véve fiatal képződmény.

Árulkodó kőzetek


Amennyiben az Amazonas a korábbi földtörténeti korokban is a maihoz hasonló irányban folyt volna, vagyis az Andokból szállította volna le a hordalékot, a belső területeket borító üledékes kőzet korának fiatalabbnak kellene lennie.

„Kutatásaink során viszont kiderült, hogy a folyó medencéjében vizsgált anyag kora megegyezik a kontinens keleti területén lévő kőzetekével. A folyó az üledéket egy, a kontinens keleti peremén lévő magasföldről hordta le a kréta időszakban, amikor megindult a dél-amerikai és az afrikai kőzetlemez szétválása. Az akkori magasságkülönbség terelte a folyót nyugati irányba, a kontinens belseje felé.

Később egy észak-dél irányú kiemelkedés ment végbe a kontinens belsejében, ez a magaslat „kettévágta” az Amazonast. Így a folyó egyik része nyugati irányba, a mai Csendes-óceán felé, a másik ága pedig kelet felé, a mai irányban folyt. Évmilliók során a folyó vastag üledékkel töltötte fel a medencét, mígnem az Amazonas átvágta a vízválasztó magasföldet, és a mai irányba kezdett folyni.

Habár a nagy „fordulatok” pontos koráról inkább csak találgatások vannak, az bizonyosnak tűnik, hogy legfeljebb csak 16 millió évvel ezelőtt kezdett az Amazonas a mai irányba folyni. Az eredményekről részletesen az Amerikai Geológiai Társaság éves közgyűlésén számolnak be októberben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik