Élet-Stílus

Advent, sült kolbász és legendák Regensburgban

Aki szereti a romantikus kisvárosok karácsony előtti hangulatát, feltétlenül látogasson el Regensburgba. A Budapestről mindössze 6 órányi autózással elérhető keletbajor kisváros igazán mindent kínál a látogatónak, amit ebben a műfajban csak kívánni lehet.

 

A méltán világhírű óváros várhatóan hamarosan bekerül a világörökség 8-900 tételt tartalmazó listájára. Utoljára ebbe a rangos mezőnybe itthonról a tokaji borvidéknek (2002.), illetve a Fertő-tónak (2001.) sikerült beverekednie magát. A közel 150 ezres város két folyóval is büszkélkedhet, a névadó Regen és a Duna partját már a kőkorszakban is elég fontos helynek találták ahhoz, hogy egy települést hozzanak létre, legkorábbi ismert kelta nevén Radasbonát. Az igazi fejlődés aztán a rómaiaknak köszönhető, akik i.sz. 90-ben már megtelepedtek itt, nem kis fejfájást okozva ezzel a mai Regensburg derék polgárainak, akik a városban fellelhető hihetetlen mennyiségű lelet miatt minden egyes belvárosi lakóház átépítése, vagy felújítása során annak a kockázatnak teszik ki magukat, hogy régészeti feltárások színhelyévé alakul át a nappalijuk.

Megmentették a püspököt

A város egyik legfontosabb nevezetessége, – a számtalan további középkori híd, például a prágai Károly-híd példaképéül szolgáló – a „Kőhíd” (1135-1146) vezet be a Dunán át a történelmi belvárosba. A legenda szerint a meglehetősen becsvágyó építőmester féltékenyen figyelte a dóm építési munkálatainak gyors haladását, és az ördöggel kötött szerződésében – a korábbi elkészülésért cserébe – a hídon elsőként áthaladó lelket kínálta fel. Amikor végül a híd felszentelésekor a mester rémülten észrevette, hogy a püspök indul át elsőként, gyorsan egy talált állatot kergetett át előtte, így cselezve ki az ördögöt. Történeti forrásokból azonban kiderül, hogy nem volt túl nehéz dolga a hídépítőmesternek, ugyanis a valóságban csak 1250-ben kezdtek hozzá a város másik legfontosabb jelképe, a Szent Péter Dóm építéséhez.

Dél-Németország legjelentősebb gótikus katedrálisának különös jelentőséget ad, hogy a jelenlegi pápa, XVI. Benedek a regensburgi egyetemen tanított és a városban élt 1969-től hosszú évekig. Dogmatikát oktatott és egészen a megválasztásáig tiszteletbeli professzorként tartották számon. A dóm nyugati homlokzatának felújítására is a 2006-ra tervezett látogatása szolgáltatta az apropót, a tornyokról már lekerült az állványzat, csupán a bejárat körül áll még. Mindenképpen említésre méltó továbbá, hogy a dóm egyben a világ legrégebbi fiúkórusának, a regensburgi dómpacsirtáknak is otthona, akik természetesen az adventi szezonban rendszeresen fel is lépnek karácsonyi koncertekkel az egyetem nagy előadótermében.

Kiállítás

Az Ostdeutche Galerie (Keletnémet Galéria) január végéig tartó időszakos festészeti kiállítása is feltétlenül érdemes a megtekintésre. A XX. század gyakorlatilag minden fontos eseménye átélőjének festményein a realizmustól a régi mestereken és az expresszionizmuson át a dadaizmusig szinte a művészettörténet minden fontos irányzata tükröződik.

Sültkolbászrajongóknak

Forralt bor, puncs, bólé, félméteres sültkolbász bagettben, uborkával, pirított hagymával és mustárral, gőzgombóc szilvalekvárral töltve, vaníliaszósszal, mákkal, vagy fahéjjal megszórva, és még sok-sok finomság várja a karácsonyi vásárra látogatókat, de persze ad absurdum akár még valami ajándékot, vagy karácsonyfadíszt is lehet választani a rendkívül változatos giccsparádéból. Azért a standok túlnyomó többsége inkább a német gasztronómia tényleg kiemelkedő eredményeit csillogtatja (a Kőhíd lábánál, a Duna-parton levő ősrégi Wurstkuchl is kötelező sültkolbászrajongók számára!), és a látogatók többsége sem elsősorban ajándéknézőbe jön, hanem csoportokba verődve, bögréből forralt bort kortyolgatva közösségi életet élni. Csak a városban is három ilyen karácsonyi színhely van: az óvárosban a Neupfarrplatzon és a Haidplatzon, illetve Thurn és Taxis fejedelmi kastélyában. Ez utóbbi belépős, viszont – főleg zenei – igényes kultúrprogramokat is kínál a látogatóknak.

Ha marad még idő, feltétlenül érdemes azért a város környékét is felfedezni, több kis kastély és várrom mellett talán a legizgalmasabb lehetőség egy sétarepülés a Regen-folyó völgye, a Bajor-erdő és a város felett. Persze nemcsak a téli szezonban érdemes idelátogatni, de ebben az időszakban is sok különlegességgel szolgál Regensburg. A szálláshely kiválasztásánál pedig nagyon érdemes megfontolni, hogy a steril, mindenhol egyforma szálloda helyett inkább egy apartmant keres az ember, ahol a családias légkör mellett egyéb érdekes lehetőségek is rendelkezésre állnak, mint például a Casa Serenában, ahol a tulajdonos történésznő egy testre szabott idegenvezetéssel is kedveskedik a vendégeknek.
 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik