Mindkettő nagy és súlyos könyv (nem csak formátum és tömeg tekintetében), mindkettőben benne van a közelmúlt története és a jelen, mindkettőben van családi szál, mindkettőben van egy személy, aki igazából több is (csak itt C.-nek hívják és egy nő az illető, vagyishogy kilenc) mindkettő akaratlanul a teljességet akarja, de témáját-poétikáját tekintve tök mások.
Kukorelly költőként indult, és talán ezért van, hogy vers és próza közt minimális nála a távolság: nyelve költői, szertelen, elbeszélésmódja halálpontosan szerkesztett, mégis zabolátlan, mindenkihez szól, mégis húsbavágóan személyes.
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer elolvasok egy olyan kötetet, aminek az az alcíme, hogy Az emberi szív rejtelmeiről, és mégis. Nem hittem, hogy képes leszek 360 oldalon keresztül élvezettel barangolni egy másik ember, ráadásul egy költő koponyájában/szívében, anélkül, hogy ne unnám, vagy feszélyezne a dolog, Kukorellynél azonban csont nélkül megy: csak úgy, elmond mindent, ami ahhoz kell, hogy belülről lássuk egy másik embert. És ez csak látszólag baromi könnyű.
Exit
