Ehhez pedig a leginkább érintett vállalatok, mint például a Fővárosi Vízművek Rt. vagy a Fővárosi Csatornázási Művek Rt. összefogására van szükség, hogy a különböző helyeken folyó kutatást, fejlesztést e célra koncentrálják – mondta Molnár József, a gödöllői Szent István egyetem rektora kedden az MTI-nek.
Az egyetem és tíz fővárosi cég egy olyan tudásközpont életre hívásáról kötött megállapodást, amely a központi régió gazdasági fellendítését, a környezeti állapot javítását tűzte ki feladatul – közölte Molnár József. Ily módon jöhet létre a Szent István Egyetem Természeti Erőforrásokra Alapozott Környezetipari Regionális Egyetemi Tudásközpont.
Az egyetem rektora elmondta, a megvalósításra összesen 1,4 milliárd forintos pályázatot kívánnak elnyerni a Nemzeti Kutatási Fejlesztési Hivataltól. A közös munkát az egyetem koordinálja és részt vesz benne az intézmény 750 tanára, kutatója is.
A kutatás-fejlesztés kiterjed majd például az ivóvíz-bázisok fokozott megóvására vagy a szennyvíziszap káros anyagainak kiszűrésére különleges vegyi eljárással. A nagy mennyiségben keletkező felesleges anyagot, amely eddig tárolásával, lerakásával csak gondot okozott, ezáltal hasznos trágyává lehet átalakítani, ami gazdaságosabbá teheti adott területen a növénytermesztést – közölte Molnár József. Így a kommunális hulladékból – új, az egyetemen kifejlesztett módszerrel – biogáz állítható elő, amelyet az energiatermelés szolgálatába lehet állítani – fűzte hozzá.
A talaj, a víz, a levegő megóvására a leendő tudásközpontban kifejlesztésre kerülő új eljárásokat a terv szerint nemcsak a központi régióban, hanem az ország más területein is hasznosítani lehet, ezen kívül jól jövedelmező szellemi termékként más EU-tagországok számára is felkínálják majd megvételre – hangsúlyozta a gödöllői egyetem rektora.