Hargitai medve
A Kárpátok erdeiben ma is sok medve él. A sétautak mellett több helyen lehet látni a medve veszélyre figyelmeztető táblát. Tusnádfürdőn mesélték, hogy telente a főutcán sétáló mackó látványa sem meglepő. Hasonlóan az amerikai kontinensen lakó és a házak kukáit felborító rokonaikhoz, a mosómedvékhez, a hargita megyei medvék sem vetik meg a házikosztot, és előszeretettel keresgélnek a porták körül.
Az, hogy Erdély csodálatos természeti adottságokkal rendelkezik, mindenki által ismert. Nem árt viszont, ha indulás előtt azt is figyelembe vesszük, hogy a néhány országos főútvonalat leszámítva az úthálózat – elsősorban az általunk meglátogatott székely vidékeken – elképesztő állapotban van. Tankcsapda méretű lyukak, javításra kimart és láthatóan jó ideje ott hagyott „lépcsők”, váratlan „rianások” és egyéb akadályok jelzik hihetetlen gazdag tárházát az autót és utas idegeit rongáló meglepetéseknek. Az átlagos utazó sebesség nem érte el az 50 km-t sem óránként.
Megpróbáltuk ennek a jó oldalát nézni. Az utasok nyugodtabban bámészkodhattak és csodálhatták a természet és a helyi kultúra szépségeit, mialatt a vezető vérmérsékletétől függő szidalmakat mormolva igyekezett a kocsit az úton tartani. Úgy tűnik azonban, hogy a kátyúdömping csak bennünket zavart. A helyiek határtalan nyugalommal és nagy sebességgel teszik túl magukat az akadályokon, zavartalanul húznak el az óvatoskodó idegen mellett, ügyesen szlalomozva a gödrök között, igénybe véve az út teljes keresztmetszetét. Az biztos, hogy az autójavítás jövedelmező foglalkozás lehet Romániában, azon belül különösen Erdélyben.
Venni vagy eladni?
A vidék csodálatos. A lakói kedvesek és barátságosak. A sűrűn lakott Székelyföldön egymást érik a kisebb-nagyobb települések, sajátos házaikkal, helyenként az egymáshoz hasonló, de a maga módján mégis egyedinek számító székely kapuikkal. (Aki igazán szép székely kapukat szeretne látni, Máréfalvát semmiképpen ne kerülje el!) A látogatónak legfeljebb akkor facsorodik el a szíve, ha látja, hogy bizony a házakra sok helyen ráférne a tatarozás, sok helyen a régi szép kapuk is düledeznek.
Az emberek viszont kiegyensúlyozottak, nem panaszkodnak és rendkívül barátságosak. A falvak lakossága igyekszik a lehetőségeket kiaknázni, sokan foglalkoznak állattenyésztéssel, földműveléssel. A „szocialista” ipar szétesésével a nagyvárosok körül sok a rozsdatemető, régi ipari létesítmények állnak üresen kitéve az enyészetnek, miközben a munkalehetőségek megszűnésével a városok lélekszáma az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent. A csökkenésben állítólag az is benne van, hogy a diktátor alatt odatelepített és most munkahelyét vesztett román lakosság egy része visszatért korábbi lakhelyére szerencsét próbálni.
Amellett, hogy a nagyvárosok környékén megjelentek a nagy áruházláncok képviselői, Erdélyben és főleg Székelyföldön – köszönhetően talán az infrastruktúra hiányosságainak is – a külföldi tőkebeáramlásnak kevés nyomát tapasztaltuk.
Ismerős helyzet
Az idegenforgalom fontos ágazat lehetne, de egyelőre Csipkerózsika álmot alszik. A többcsillagos látnivalóként számon tartott, már a monarchia idején is jegyzett üdülőhelyeken az életnek kevés nyomát láttuk. A helyiek megerősítették azt a benyomásunkat, hogy ez nemcsak a késői tavaszodásnak köszönhető, hanem annak is, hogy a székely vidékek szép és híres üdülőhelyei meglehetősen lehangoló látványt nyújtanak. A régi szállodák, üdülők üresen tátognak, felújításért esedeznek. Hasonló sorsra jutottak a mi szakszervezeti üdüléseinkhez hasonló rendszerben, a múlt század 70-es évei körül épített szoc-reál típusú üdülők is. Szovátán már látszik valami, néhány régi, a K.u.K időket idéző villa újra a korábbi pompájában ragyog, de a legtöbbje még befektetőre vár. Szomorú a kép Tusnádfürdőn is. A kártalanítás következtében a korábbi tulajdonosok visszakapták ugyan a régi ingatlanukat, de legtöbben nem tudnak vele semmit kezdeni. Bár táblák nem hirdetik, de a helyiek szerint nagyon sok az eladó ingatlan és az árak alacsonyak. A jó tanács így hangzott: most venni kell, és nem eladni.
A mégis nyitvatartó, üzemelő szállodák és vendéglők – vendég híján – korán zárnak, ezért 9 óra után már ne számítsunk vacsorára, legalábbis az évnek ebben az időszakában. Bár miután kilenc óta után betoppantunk a szálloda már bezárt éttermébe, a személyzet hajlandó lett volna kedvünkért munkába állni és vacsorát készíteni. (Ezt természetesen nem fogadtuk el)
Székelykáposzta helyett
Az útikönyvek szerint sok minden (étel, ital, ruházat, benzin) olcsóbban megkapható, mint idehaza. Ezek közül – az elkerülhetetlen tankolást leszámítva – csak az étkezéssel próbálkoztunk. Székely, vagy töltött káposztával nem találkoztunk az étlapon, de olyan vendéglővel igen, ahol az éhséget elverő falatkákat, zsemléket a hagyományos kürtőskalács helyettesítette. Finom és kedvelt fogás a pisztráng is, az árak valóban mérsékeltek, az ételek ízletesek. A nagyvárosokban – természetesen – vannak McDonald’s éttermek és kisebb gyorsétkezdék is, de ha ebédelni, vagy vacsorázni szeretnénk, nem árt, ha előre megtervezzük, megszervezzük azt. Székelyföldön túl sok éttermet nem találunk.
Az étkezési lehetőségek tekintetében a székely vidékhez hasonló a kép a láthatóan nagyobb jómódról tanúskodó és évről évre látványosan szépülő szász települések némelyikén is. Május 1-jén, az ortodox húsvét napján a déli órákban majd egy órás keresgélés után sikerült az egyik nagyvárosban nyitvatartó éttermet találni egy szállodában. Hasonló tapasztalatot szerzett egy angolul beszélő társaság is, akikkel bolyongásunk során osztottuk meg megfigyelésünket, és akik hasonló céllal kóboroltak a meglehetősen kihalt sétáló utcában. Hiányoznak a fagylaltozók, a cukrászdák, az európai városokban megszokott állandóan majszoló, fogyasztó tömegek. Ugyancsak nem jött még divatba a vásárlók pénztárcáját izgató hétvégi nyitva tartás a városközpontok boltjaiban.
