A Földközi tenger török Riviéra névre hallgató része mintegy ezer kilométeres partszakaszt foglal magában. Két nagyváros körül épült ki a tengerpart, az egyik Marmaris, a másik a partvidék legnagyobb városa Antalya, mely a régió kulturális központja is egyben. 
A pezsgő tengerparti város területén a rómaiak is megfordultak, és maradtak is egy darabig – a romok, melyek közül a legimpozánsabb a város szívében található Hadrianus-kapu, erről tanúskodnak.
Az ókori kövek tőszomszédságában viszont már kezdődik a török világ. A régi egyszintes, patinás, olykor omladozó házak útvesztőjét járva könnyen eltévedhetünk, főleg, hogy ha a térkép helyett a sikátorok végén előbukkanó kis tereken foglalatoskodó szőnyegárusok portékáiba feledkezünk.
Alkudni kötelező
A száraz, csapadékmentes időjárás miatt a kereskedők egy fél utcát is teleaggathatnak kelméikkel, szőnyegeikkel, hogy meghülyüljön a turista a sok szépség láttán. Az árak nem borsosak, a választék hatalmas. Nem szükséges mondanom, hogy alkudni kötelező. Aki nem alkudozik, az nem csak ráfizet, de ki is röhögik.
Én magam sem álltam ellen a kísértésnek, és félórás áregyeztetés – alkudozás – után megvásároltam a város legcsodálatosabb szőnyegét. 180 millió török lírát (100 euró) fizettem az eredeti török mintájú kézzel csomózott portékáért. Teával nem kínáltak meg, ami arra enged következtetni, hogy nem csináltak jó vásárt velem. Egyiptomi, jordániai, törökországi csatangolásaim során azt az eddig – ugyan más által nem igazolt – tapasztalatot szűrtem le, hogy csak akkor csapnak nagy felhajtást a tea körül, ha nagy üzlet van kilátásban.
A török horgász
Az utazás azonban rólunk szól, magunkat ismerjük meg másokon keresztül, és a vásárlás csak pótcselekvés, úgyhogy az utazó sétáljon inkább le a kikötőbe, ahol – ha szerencsés – láthatja a pecázásból visszatérő halászbárkákat, és ha nem finnyás a szagokra, közelről is megszemlélheti a rakodást, a hálók rendezgetését, a tartálykocsi megérkezését, a tankolást. A stégek végén a helyi munkanélküli- és hobbihorgászok pecáznak balatoni pákászokat megalázó technikával és ügyességgel, úszó, orsó nélkül, de legtöbbjüknél még bot sincs: mutató- és hüvelykujjuk közé csippentik a zsineget. A horogra paprikás kenyér helyett apró rákot tűznek.
Római romok és teknősök Hasonló programlehetőségekkel bír a kulturális szempontból említést érdemlő Side is. Szintén római város állt a mai helyén, melynek nyomai mindenütt jelen vannak: agóra, utak oszlopsorral, boltok. Ha még nincs elegünk a színházakból, – mert a színház mindig megmarad -, tekintsünk meg még egyet Sidében. A város tele van német, orosz, angol turistákkal, hiszen az Antalyától keletre és nyugatra terjedő száz kilométeres tengerpart gyakorlatilag összefüggő szállodasor.
Ha nyugisabb hálószobára vágyunk, a víztől kissé távolabb egy török családi panzióban megtalálhatjuk. Éjjel viszont mindenképpen ki kell sétálnunk a partra, mert júliustól augusztusig tengeri teknősök jönnek fészket ásni és lerakni tojásaikat a zajos szállodákhoz.
Nagyon nem várják errefelé a turistaszezon közepén tojni érkező páncélos hüllőket. Nappal a jet ski, banánhajó, ejtőernyős hajózás, vízisi teszik ellenszenvessé és megközelíthetetlenné a fövenyt, éjszaka pedig a partik, fények, hangos zene.
Vízesések – elölről, hátulról
Más vadon élő állattal nem valószínű, hogy találkozunk. Természeti csodák viszont akadnak. Egyórányi buszozásra Antalyától két szép vízesés is található. Az egyik a kanyon mélyén robogó Küprülü vízesés, amely azért is izgalmas, mert a vízfüggöny mögé lehet sétálni, hogy más perspektívából csodáljuk meg a bámulatos képződményt.
Manavgat hangulatos zuhatag, noha kisebb flash. Engem nagyon zavartak a vízörvény fogságában keringő strandlabdák, vietnámi papucsok és egyéb szemét, melyet jópofa kirándulók bocsájtottak vízre. Fürdeni sajnos nem lehet, de erre úgyis ott a tenger, ami olyan kék, amilyen kék csak lehet, és meleg is.
