A széndioxid talajba juttatásától azt remélik a szakértők, hogy a város „felemelkedik”, s így kevésbé fenyegeti majd Velencét, hogy elborítja a víz. Persze a legmerészebb tervek még csak a szakértők ötletei, megvalósításuk időpontja teljesen bizonytalan.
Volt már példa városok elsüllyedésére
Velence megmentési terve a német Die Welt című lapot arra késztette, hogy felidézze azokat a városokat, amelyeket a történelem során a világtengerek elborítottak. Így például a frízek földjén, a Németországhoz tartozó Északi-Fríz-szigetek vidékén egykor létezett egy város, amely fontos kereskedelmi központ volt, s amelyet Rungholtnak hívtak. Ezt a települést azonban a tenger árja először 1362-ben pusztította el részben, majd 1634-ben bekövetkezett a szinte teljes pusztulás. 
Rungholt pusztulása
A tenger persze már korábban, és még később is nagyobb területeket foglalt el, de Rungholt eltűnése leginkább az 1630-as évekhez köthető. Ma már csak Pellworm és Nordstrand szigete emlékeztet a környéken az egykor virágzó kereskedővárosok vidékére. (Az Északi-Fríz-szigetek Dániától kissé délebbre találhatók az Északi-tengerben, ellentétben a sokkal jobban ismert, Hollandiához tartozó Nyugati-Fríz-, illetve a Németország részét képező Keleti-Fríz-szigetekkel.)
Persze nemcsak Rungholt esett áldozatul a világtengerek terjeszkedésének, illetve a szárazföldek süllyedésének. Atlantis, illetve az erről szóló legendák is alighanem egy olyan város vagy állam pusztulását örökítették meg az emberiség emlékezetében, amelynek pontos helyét ma már nehéz lenne megtalálni. Mindenesetre az utóbbi években a víz alatti régészet a Fekete-tengertől az Indiai-óceánig számos eddig ismeretlen leletet tárt fel, amelyek azt bizonyítják, hogy nem lenne kivételes, ha újabb város esne áldozatul a természet erőinek.
A National Geographic Online-on is nemrégiben számoltunk be arról, hogy a tudósok a világ legrégebbi – akár 7-17 ezer éves – civilizációját feltételezik Ceylon szigetétől nem messze, India délkeleti tengerpartján. A kutatók ott éppen most szeretnék igazolni, hogy talán még a suméreknél is régebbi kultúrára bukkantak a víz alatt, Poompuhar közelében, a Koromandel-parton.
Felfújnák Velencét
Visszatérve Velencéhez, az olasz tudósok most amiatt aggódnak, hogy Velence is a világtengerek „martalékává” válhat nemsokára. Főleg akkor, ha az illetékesek nem tesznek megfelelő intézkedéseket a város megmentésére. Persze ez a félelem nem teljesen jogos: éppen májusban kezdődött az a milliárdos beruházás, amely a MOSE (Modulo Sperimentale Elettromeccanico, Kísérleti Elektromechanikus Modul) nevet viseli, s amely hatalmas, a tengerben összeszerelt, mozgatható kapukkal akadályozná meg az egyre gyakrabban ismétlődő tengerárakat, és a város károsodását. 
Az újabb ötlettel viszont nemcsak az időnkénti áradásoktól szeretnék megóvni a lagúnák városát, hanem az állandóan, permanensen emelkedő vízszint káros hatásait is kivédenék a javaslattevők. Tulajdonképpen a településnek helyt adó sziget megemelésére dolgoztak most ki terveket a szakértők. Az elv egyébként igen egyszerű: a környező erőművekben keletkező széndioxidot (ami ott hulladékgáznak számít), az altalaj homokos rétegébe pumpálnák. Ez a réteg 600-800 méterrel helyezkedik el a felszín alatt. A homokréteg áthatolhatatlan a széndioxid számára, így a gáz nem szökhet el, s egyúttal a fölötte elhelyezkedő talajrétegeket „feljebb nyomja”.
A tudósok számításai szerint így Velencét a következő tíz évben 24 centiméterrel emelhetnék meg. Ez elegendő lenne ahhoz, hogy az árvizek kilencven százalékától megóvják a páratlan építészeti és művészeti emlékekkel rendelkező várost. Velence egyes pontjain egyébként minden harmadik napon a talaj süllyedését jelentik a méréseket végző szakemberek.
Az Eos nevű szaklapban egy még „vadabb” ötlettel is előállt Giuseppe Gambolati, a padovai egyetem kutatója. Gambolati és munkatársai azt is felvetették, hogy a széndioxid helyett tengervizet kellene pumpálni az altalajba. Ez ugyanis még inkább „felnyomná” a fölötte lévő rétegeket, és Velence tíz év alatt akár 30 centiméterrel is megemelkedhetne. (Ez a megoldás azonban nem gondoskodna az egyébként káros üvegházhatást okozó széndioxid gáz végleges tárolásáról.)
24 centiméterrel magasabban
Az, hogy a széndioxid eltávolítása, ártalmatlanítása nem fikció, hanem valóság – nos ezt már Norvégiában kipróbálták mások. A Statoil nevű norvég cég az északi ország partjai mentén, a Sleipner olajmezőn ötmillió tonna széndioxidot préselt a tengeraljzatba. A megoldás mellett szól az is, hogy Velence felpumpálása nem okozna gondot a híres épületek fenntartásában, nem repednének szét a több évszázados reneszánsz, gótikus, bizánci és barokk stílusú műemlékek. 
A felpumpálás mindenesetre a várost olyan magasságba emelné, mint amilyen az száz évvel ezelőtt volt. Időközben ugyanis a talajvíz és a földgáz kitermelése, illetve az általános süllyedés következtében 15 centiméterrel alacsonyabban helyezkedik el a város, mint egy évszázaddal korábban. Ráadásul a világtengerek szintje e helyi folyamatoktól függetlenül is emelkedett, méghozzá nyolc centiméterrel. Mindez összességében 23 centiméteres süllyedést tesz ki, éppen egy centivel kevesebbet, mint a felpumpálás eredményeként bekövetkező emelkedés.
A talaj süllyedése szakértők szerint az utóbbi időben lényegesen lassult. A tengervíz szintjének emelkedése azonban egyre fenyegetőbb. A globális felmelegedés hatásait vizsgáló tudósok szerint az elkövetkező száz évben akár 88 centivel is emelkedhet a tengerszint. Az ENSZ klímakutató bizottsága szerint a legvalószínűbb az, hogy mintegy fél méterrel nő majd a vízszint.
Ha mindez bekövetkezik, a gigantikus MOSE-projekt, a zárógátak építése teljesen elavulttá válik. A MOSE feladata az lenne ugyanis, hogy a velencei lagúnát és az Adriai-tengert összekötő három csatornát, átjárót szükség esetén lezárja. A MOSE előreláthatólag 2011-ben kezdi meg működését. Ha a vízszint azonban tovább emelkedik, a MOSE-nak egyre többször kellene zárva tartania a kapuit, így viszont a lagúna egy hatalmas szennyvízlerakóhellyé alakulna át. 
A város és az alatta lévő sziget megemelése révén viszont a MOSE is sokkal tovább működhetne, s további drága műszaki létesítményekre már nem lenne szükség a város védelméhez. Eddig egyébként a velenceiek leginkább úgy védekeztek az áradások ellen, hogy a járdák, illetve az utcák szintjét folyamatosan emelték. Ez a gyakorlat azonban sokszor ellentétes volt a műemlékvédelmi előírásokkal.
Ugyanakkor megfigyelők emlékeztetnek rá: Velencében gyakorlatilag minden kockán forog. Az egész város megmentéséről van tehát immár szó. Ötven évvel ezelőtt még 160 ezer lakosa volt a településnek, ma viszont legfeljebb hatvanezren élnek itt, mert egyre többen hagyják el a várost. Egyes adatok szerint a lakások 30 százaléka üresen áll Velencében. A víz a pincékbe már régen betört, a falak is átnedvesednek, az utcákon is sokszor nehéz járni. Gyakran szemétben és fekáliában kell átgázolniuk a helyi polgároknak, ha a tenger árja eléri a szigetet. A víz, amely a város mesés gazdagságát eredményezte a középkorban, most a pusztulást hozhatja az észak-itáliai településre.
