Sándor Klára - aki a Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) ügyvezető elnöke - az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be döntését szerdán. A kilépéséről szóló levelet kedden írta meg.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Vám és Pénzügyőrség az Országos Cigány Önkormányzat elnöke és kilenc társa ellen. Jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével gyanúsítják őket.
Óriási fölénnyel vezet a Fidesz, erősödik a Jobbik, s csak három párt jut be jövőre a parlamentbe, ha a pártszimpátiák nem változnak jelentősen - derül ki a Tárki kutatásából.
A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumot nem tántorította el a pénzügyi ellenőr ellenvéleménye a pályázati pénzek folyósításánál - derült ki az egyik tanú szavaiból a Zuschlag-per tárgyalásán.
Nemcsak kormányváltást, de gazdasági fordulatot is várnak a választók egy új kormánytól. A Nézőpont Intézetnek válaszolók többsége biztosra veszi a Fidesz győzelmét, a sukorói beruházás viszont szinte senkinek sem tetszik.
A válság hatására létrejött új globális struktúra, a G20 immár túlmutat a regionális integráció eddigi európai keretein, viszont új lehetőségeket is tartogat az EU számára – véli Balázs Péter külügyminiszter.
A felhalmozott adósságok miatt megszüntették a gázszolgáltatást a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Pázmány Péter úti színészlakásaiban - írta a Zalai Hírlap.
A Bács-Kiskun Megyei Bíróság telefonszámán valaki bejelentette, hogy a Zuschlag-perrel egy időben zajló tárgyalásra valaki a cipőjében bombát vitt be, ezért az épületet kiürítették.
Kemény megszorításokat tartalmaz az MTV menedzsmentje által kidolgozott válságterv, amely során leginkább a külsős műsoroktól és műsorkészítőktől válnának meg, így veszély fenyegeti a Nap-kelte egészét, a külsős Juszt Lászlót és Baló György készülő műsorát, amelyben a producer lett volna külsős – írja a Népszabadság.
Szeptember végén vagy október elején az MSZP megnevezheti a listavezetőjét és miniszterelnök-jelöltjét: a lehetséges jelöltek listáján Bajnai, Botka, Molnár és Mesterházy szerepel – értesült a Népszava.
Molnár Oszkár, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelény polgármestere szerint az informátorai az ellene folyó médiahadjárat miatt félnek felvállalni a tanúskodást, ezért elállt feljelentési szándékától - írta az Észak-Magyarország. A politikus korábban arról beszélt, hogy roma nők szándékosan ártanak születendő gyereküknek magasabb összegű családi pótlék reményében.
Szerdán kevés felhőre és sok napsütésre számíthatunk. Általában gyenge, északi megyéinkben olykor mérsékelt lesz a nyugati, délnyugati szél. A csúcshőmérséklet 25 fok felett alakul, a délkeleti megyékben megközelítheti a 30 fokot is.
A pénzügyminiszter II kerületben épülő házára nem adták ki a használatbavételi engedélyt, mert eltért az eredeti tervektől, az ügyet vizsgálja a fideszes fennhatóság alatt lévő polgármesteri hivatal – írta a Magyar Nemzet.
Megszüntette Mádly Zsolt (Fidesz-KDNP) fóti polgármester felfüggesztését a Pest Megyei Bíróság: a döntés szerint újra elfoglalhatja székét a hivatalában - közölte a település alpolgármestere.
Két személyautó ütközött kedden kora este a főváros XI. kerületében, a Szerémi út és az Építész utca kereszteződésében, ezért a Lágymányosi híd felé közlekedőket a Budafoki útra terelik – mondta Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese. Az egyik sofőrt fejsérüléssel szállították kórházba – tette hozzá.
Hunvald György polgármesteri fizetését nem arra a bankszámlára utalták, amelyet egyéb vagyontárgyak mellett a Központi Nyomozó Főügyészség az elmúlt héten vett zár alá - közölte Sebes Péter, Hunvald György ügyvédje.
Összesen 765 autó volt a keszthelyi okmányiroda nyilvántartásában annak a férfinak a nevén, aki társával együtt vásárolt és adott tovább főként bontásra szánt kocsikat, de mindannyiszor „elfelejtették” befizetni az átíratás költségeit - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.