Meghalt a pilótája annak az ultrakönnyű légi járműnek, amely hétfőn kora este Dunakeszinél balesetet szenvedett - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője.
Nagyobb, szabályozottabb és garantált autonómiára tart igényt a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozata azt követően is, hogy számos, a magyar nyelvű oktatást nehezítő probléma megoldódott - jelentette ki hétfőn Magyari Tivadar rektorhelyettes.
A magyar hatóság kommandósok gyűrűjében adta át a Ferihegyi repülőtéren azt a Nagylaknál elfogott olasz férfit, akit hazájában maffia jellegű bűnszervezetben való részvétel elkövetésével gyanúsítanak.
A pártvezetésből alakult háromfős bizottság hallgatja meg azokat a szocialista politikusokat, akik szóba jöhetnek az Európai Bizottság (EB) magyar biztosaként - tudta meg az MTI több forrásból.
A banki elemzőket Simor, a szocialistákat Sólyom nem lepte meg. Az FN válogatásában olvashatnak a zöld utat kapott oltóanyagról, a gazdag és szegény településekről, valamint a német választásról.
Egy közeli erdőben találták meg azt a hétéves kancát, amelyet még szombaton éjszaka Nagydorogról loptak el; a díjnyertes fogatló értékét gazdája hárommillió forintra becsülte - közölte a rendőrség.
Az Országgyűlés 323 igen, 2 nem, illetve tartózkodó szavazat nélkül hétfőn elfogadta az Idősügyi Nemzeti Stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslatot.
Megrovás fegyelmi büntetést és írásbeli figyelmeztetést kapott az oktatási tárca több munkatársa, miután lezárult a 2006-2008. évi nemzetiségi, kisebbségi és integrációs programok és az Útravaló ösztöndíjprogramok előirányzata felhasználásának ellenőrzése.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság hétfőn azt a férfit, aki péntek éjjel, egy rendőrségi akció során, elfogása közben lőfegyverrel életveszélyesen megsebesített egy civil ruhás nyomozót a fővárosban.
Soha nem zsarolná meg a Magyar Szocialista Pártot "semmilyen listás befutó helyért" - mondta Suchman Tamás szocialista országgyűlési képviselő az MTI-nek hétfőn, hozzátéve: olyan kijelentést tulajdonítottak neki, amelyet soha nem mondott el abban a tévéműsorban, amelyre hivatkoznak.
Kenderesen a közbiztonság jelentős romlása miatt a helyi rendőrség megerősítését kérte a település polgármestere az országos rendőr-főkapitánytól; az elöljáró egy rendőrőrs létesítését vagy 6-8 rendőr azonnali szolgálatba állítását szeretné elérni.
A Fidesz lemondásra szólította fel Oszkó Pétert villaügye miatt hétfőn az Országgyűlésben. A pénzügyminiszter az azonnali kérdésre úgy válaszolt: nem szegett tudatosan törvényt, a hatóságokkal egyeztetve igyekezett eljárni.
Megkapta a forgalombahozatali engedélyt az új influenza vírusa ellen kifejlesztett magyar vakcina. Ez azt jelenti, hogy keddtől kezdhetik kiszállítani az oltóanyagokat.
Az V. kerületi önkormányzaté marad az Egészségügyi minisztérium parkolója, miután elutasította az állam tulajdonjog iránti keresetét a Fővárosi Bíróság (FB) hétfőn kihirdetett elsőfokú ítéletében.
Megvert két gyalogost egy autós Somogyhatvanban, amiért integettek neki, hogy túl gyorsan hajt - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Elfogták a hódmezővásárhelyi rendőrök annak a Porsche autónak a sofőrjét, aki szombat hajnalban, miután karambolozott a városban, megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott - közölte hétfőn a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Kósa Lajos szerint nem a januári légszennyezettség a legnagyobb probléma az országban. Debrecen polgármesterét egy MSZP-s képviselő azért marasztalta el, mert nem rendelt el szmogriadót.
Debrecen fideszes polgármestere tüntetést szervez a jövő évi költségvetése ellen. A Parlament elé tervezett demonstrációra polgármestereket, helyi képviselőket és önkormányzati alkalmazottakat vár az ellenzéki politikus.
A parlament hétfői ülésnapján letette képviselői esküjét Ikvai-Szabó Imre. A liberális politikus Fodor Gábor helyét veszi át az Országgyűlésben. Igaz, elsőre nem sikerült a mandátumigazolás, mert nem volt elég képviselő a teremben.
Az Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere szerint sok területen új államosításra van szükség, mivel a gazdasági-pénzügyi válság felhívta a figyelmet az állam szerepének megerősítésére.
A Balaton-parti Csopakon és Budaörsön költenek magukra a legtöbbet az emberek, míg a Szolnok megyei Tiszabőn és a Baranya megyei Alsószentmártonon a legkevesebbet. A Gfk Hungária most közzétett tanulmánya szerint a megyék rangsorában Budapesté a legnagyobb egy főre jutó kiskereskedelmi vásárlóerő, a sereghajtó Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.