Az ügyészség vádat emelt zsarolás kísérlete, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt azok ellen, akik tavaly decemberben Csányi Sándor üzletembert akarták megzsarolni – közölte az ügyészség.
Gyurcsány Ferencen kívül Magyarországon kevesen tekintenek a jövőbe optimizmussal – írja a Sme. A szlovák liberális napilap elemzése szerint a kormányfő a lehetetlenre vállalkozik, és elbukja a 2010-es választásokat, míg Orbán már minél később venné át az ország irányítását.
Garázdaságban, valamint testi sértés kísérletében mondta ki bűnösnek, ezért szabadságvesztéssel sújtotta a Pécsi Városi Bíróság csütörtökön hozott nem jogerős ítéletében azt az öt fiatalt, akik megtámadtak két roma nőt januárban Szigetváron.
Sólyom László megküldte véleményezésre az Alkotmánybíróságnak (Ab) az ember méltóságát súlyosan sértő egyes magatartásokkal szembeni védelem érdekében szükséges jogérvényesítő eszközök biztosításáról szóló törvényt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
Sólyom László visszaküldte megfontolásra a parlamentnek az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény és a hozzá kapcsolódó más törvények módosításáról szóló törvényt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KeH).
Továbbra is súlyos, kritikus az állapota annak az ötéves kisfiúnak, akit szerdán életveszélyes állapotban szállítottak a Heim Pál gyermekkórházba – közölte a kórház intenzív osztályának munkatársa csütörtökön. A kisfiú akkor sérült meg életveszélyesen, amikor a busz egy ütközés következtében az oldalára borult és a fiút maga alá temette. A mentők a helyszínen újraélesztették a gyermeket. [...]
Az egykor híres Dohány utcai Hungária fürdő és Continental Hotel helyére a Zenia Hotel Kft. mintegy 12 milliárd forintos beruházással szálloda és nyilvános fürdő építését kezdte meg - írta a csütörtöki Népszava.
A magyarországi németekkel és horvátokkal nincs különösebb gondja a többségi társadalomnak, a cigányokat viszont általános ellenszenv övezi - írja csütörtöki számában a Népszabadság.
A vezető beosztású rendőrök akár 350 ezres fizetést is kaphatnak, míg a végrehajtó állomány tagjai sokszor minimálbér körüli összegért szolgálnak – írja csütörtöki számában a Népszabadság.
Vádalkut készítenek elő az erzsébetvárosi ingatlanpanamák ügyében Nagy György vállalkozóval, akit novemberben őrizetbe vettek, majd egy hónapra előzetes letartóztatásba helyeztek - értesült a Népszabadság.
Kovács László szerint nem vagyunk sereghajtók, tehát nem kell szégyenkeznie Brüsszelben. Az EU adóügyi biztosa támogatja az adócsökkentést, ám erre szerinte Magyarországnak most nincs ideje. Az euró bevezetésére pedig 2012-ig várnunk kell. Egykori külügyminiszterként úgy látja, Dunaszerdahely sokat ártott Magyarország megítélésének. Interjú.
A szlovák belügyminiszter a magyar igazságügyi miniszternek küldött válaszában azt állítja a dunaszerdahelyi futballmérkőzésen történt rendőri beavatkozás összhangban van a szlovák törvényekkel, és nem a szlovák, magyar, cseh vagy más szurkolók ellen, hanem a huligánok ellen irányult -erősítette meg Draskovics Tibor az MTI értesülését.
A gazdaságélénkítő csomag társadalmi egyeztetésének támogatásáért felelős miniszterelnöki megbízotti tisztségre kérte fel a kormányfő Császár Antal független országgyűlési képviselőt, a Vállalkozók Pártja Egyesület elnökét; a felkérést a politikus elfogadta.
Súlyos testi sértés kísérlete miatt rendőrségi eljárás indult egy futballbíró bántalmazása miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Összefogtak a roma szervezetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, és az elmúlt időszak történései miatt úgynevezett konfliktuskezelő és konfliktusmegelőző irodát nyitottak Miskolcon - mondta a Roma Polgárjogi Mozgalom megyei szervezetének elnöke.
A MÁV-START Zrt. 2008. december 1-jétől szünetelteti az életkorhoz kötött, 20 százalékos kedvezményt, amelyet az 55. életévüket betöltött nők, valamint a 60. életévüket betöltött férfiak vehettek igénybe - közölte a vasúttársaság szerdán.
Az SZDSZ tisztában volt vele, hogy szavazatai nélkül is el tudta volna fogadni a parlamenti többség a szocialista kormány költségvetésének fő számait - nyilatkozta Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője.
Az MSZP fővárosi IV. és XVII. kerületi szervezete is kapott fehér port tartalmazó borítékot, amelyhez egy levelet is mellékeltek - mondta Burány Sándor, a szocialista párt budapesti szervezetének elnöke.
A Fidesz továbbra is jelentősen vezet az MSZP előtt, de az elmúlt egy évben most mérték a két párt támogatottsága közötti legkisebb különbséget - derül ki a TÁRKI által készített novemberi közvélemény-kutatásból.
Mentőautó és személygépkocsi ütközött szerdán Dunaújvárosban; a mentőautó vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett, az autóban ülők közül egy felnőttet és egy gyermeket kivizsgálásra kórházba vittek - közölte a rendőrség.
A zseblopások harmadát a karácsonyi bevásárlás időszakában követik el, ezért ilyenkor mindenki fokozottan ügyeljen értékeire - mondta Bencze Gyula őrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnmegelőzési és áldozatvédelmi osztályának főmunkatársa.