Cáfol és feljelentést tesz a Fidesz két szombathelyi önkormányzati képviselője annak kapcsán, hogy közlésük szerint megrendezett hangfelvétellel próbálták hírbe hozni őket.
Az MSZP arra szólítja fel a Fideszt és a kormányt, hogy még október 3-a, az önkormányzati választások napja előtt hozza nyilvánosságra a 2011. évi költségvetés sarokszámait, és annak ismeretében tájékoztassa a lakosságot a várható lépésekről.
Csapatban és egyéniben is a magyar diákok voltak a legeredményesebbek tíz ország középiskolásai közül a Szlovákiában szerdán zárult Közép-európai Matematikai Olimpián.
Feladta magát Pekingben Csao Fej (Zhao Fei) kínai állampolgár, akit Budapesten egy norvég lány meggyilkolásával gyanúsítanak. A férfit nem adják át a magyar hatóságoknak, az eljárást Kínában folytatják le. Gyilkosságért náluk halálbüntetés jár.
Meg kell szüntetni a szurkolók anonimitását, a rendőrségnek pedig nagyobb szerepet kell adni a kiemelt kockázatú hazai labdarúgó-mérkőzések biztosításában - hangzott el a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában.
A Fidesz folyamatosan azt sugallja a választóinak, hogy az MSZP a titkosszolgálatokat politikai célra használja fel. Ez pedig kísértetiesen hasonlít a megfigyelési ügyhöz – jelentette ki Szilvásy György volt titokminiszter az MTV Ma reggel című műsorában.
Két polgármesterjelöltet is támogat a Kereszténydemokrata Néppárt a Vas megyei Bő községben - derül ki az Országos Választási Iroda honlapján vezetett nyilvántartásból.
A harmadik magyar NATO-radar helyszínét már egyeztették a katonai szövetséggel. A Honvéd Kórházban félrekezelt kismama biztosan kap kártérítést - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter a Duna TV-ben.
Azzal lehet zavarba hozni, ha megkérdezik tőle: tavasszal hogyan jött össze a szociknak az egymillió szavazat. Amúgy azon kevés MSZP-s polgármesterek egyike, akinek van némi esélye megtartani hivatalát. Interjú.
Virrasztásos demonstrációt tartott a Lehet Más a Politika a hajléktalanokat sújtó törvénytervezet ellen szerdáról csütörtökre virradó éjszaka Szeged belvárosában.