Belföld

A hajléktalanokért virrasztott a szegedi LMP

Virrasztásos demonstrációt tartott a Lehet Más a Politika a hajléktalanokat sújtó törvénytervezet ellen szerdáról csütörtökre virradó éjszaka.

A párt aktivistái és képviselőjelöltje sátrat állítottak föl a szegedi Dugonics téren. Emellett transzparenseket helyeztek ki, amelyeken szakmai és civilszervezetek ismertették álláspontjukat a hajléktalanokat sújtó törvénytervezetről, amely alapján kitilthatják őket a közterekről.

Az aktivisták, akik közül többen is rendszeres részt vevői a Katolikus Egyetemi Lelkészség hajléktalanokat segítő csoportjának, forró teát osztottak, és igyekeztek információval ellátni a hozzájuk forduló fedél nélkül élőket, tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

A demonstrációra felfigyelő járókelők többsége egyetértett az LMP aktivistáival, de olyan is volt, aki úgy látta, a törvénymódosítás végre megfelelő eszközöket adna a hatóságok kezébe ahhoz, hogy fel tudjanak lépni a közterületeken randalírozók ellen.

Az egész éjszakát, hálózsákba bugyolálva, végül hárman töltötték a szabad ég alatt – közölte az MTI érdeklődésére az így tiltakozók egyike, Málovics György, az LMP Csongrád megyei koordinátora és szegedi képviselőjelöltje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik