Kolontáron a teljes lakópark gázellátását rákötötték a hálózatra, ezzel befejeződött a közművek kiépítése a közel öthektáros területen - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedden.
A salgótarjáni kórházban teljes, a balassagyarmati és az egri kórházban pedig részleges látogatási tilalmat rendeltek el kedden az influenzás betegek számának emelkedése miatt.
A magánnyugdíj mellett kitartók 60%-a budapesti. A végleges adatok szerint 102.019 magán-nyugdíjpénztári tag nyilatkozott arról, hogy a magán-nyugdíjrendszerben kíván maradni, ebből 61 ezer Budapesten - tájékoztatott Szőke Lovas Zsuzsa, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság sajtótitkára kedden.
A szomszédos Széchenyi Fürdő artézi kútjának termálvizével fogják fűteni a Fővárosi Állat- és Növénykertet. Az új fűtési rendszert európai uniós támogatással építik meg.
Bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntett és más bűncselekmények miatt újabb adóhivatali dolgozókat helyeztek előzetes letartóztatásba Székesfehérváron.
Megjelent felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése. Ebben a változások, módosítások mellett 2011 szeptemberében induló új képzéseket is meghirdettek az intézmények. 13 alapképzési, 84 mesterképzési, valamint 27 felsőfokú szakképzési lehetőséggel bővült a kínálat.
Várhatóan 2012-től tarthatnak szóbeli felvételit a felsőoktatási intézmények, és 2014-től lehet a két emelt szintű érettségi a felsőoktatásba való belépés feltétele - mondta Hoffmann Rózsa az MTI-nek adott interjúban.
A hétfői mérési adatok alapján továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kedden kora hajnalban.
Ahhoz, hogy a szervezők a beléptetésnél megállapíthassák, hogy ki hány éves, lehetőségük lesz elkérni a vendégek személyi igazolványát - írta keddi számában a Népszabadság a 300 fősnél nagyobb zárt helyi és ezerfősnél nagyobb szabadtéri rendezvényekkel összefüggő jogszabálytervezetről.
Egy éve szolgál Magyarország első seriffje a hajdúsági Polgáron. Az fn.hu együtt járőrözött Ferenczi Istvánnal, aki fegyver és intézkedési jog nélkül próbál rendet tartani a rábízott területen. Fém- és fatolvajok, járókelőket terrorizáló kutyák, részeg zetoros – ez a mai Vadnyugat, Kelet-Magyarországon. Videó!