Szinte biztos, hogy addig nem függeszti fel az Országgyűlés a mentelmi jogát, így a volt kormányfő ellen indított vizsgálat addig mindenképpen szünetel – tudta meg a Népszabadság.
Több ponton módosult a Lex West Balkán, vagyis az a kormányrendelet, amelynek célja, hogy biztonságosabbá tegye a zenés, táncos rendezvényeket - írja a Magyar Hírlap.
A Magyar Nemzet titkos hangfelvételekről, a Népszabadság eltűnt pénzekről ír. Az őrizetbe vett egykori titkosszolgálati vezetők közül senki nem került előzetesbe.
Úgy tűnik, megmenekülhet a média az ijesztő mértékű, több tízmilliós bírságoktól, amit a Médiatörvény kilátásba helyezett. A kulcsszó a társszabályozás.
Az egyetlen Pulitzer-emlékdíjas főszerkesztő kirúgásával kezdi megújítani a Magyar Televízió műsorait az MTVA. Több mint félezer alkalmazottra hasonló sors vár.
A cég szerint a "Népszabadság mai címlapján megjelent cikk valótlan állításokat közölt, amely jelentős kárt okozott Magyarország legnagyobb, tőzsdei vállalatának."
Mától kapják kézbe elbocsátó leveleiket a közmédia rendszer dolgozói. Az 550 munka nélkül maradó megsegítésére 25 millió forintos segélyalapot hoz létre az MTVA, ami mellett álláskeresési és pszichológiai tanácsadást biztosít.