Belföld

Szabadlábra helyezték Laborc Sándort

A Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatójával szemben semmilyen kényszerintézkedést nem rendeltek el.

Szabadlábra helyezte Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa kedden – közölte a döntés után újságírókkal Laborc Sándor ügyvédje. Zamecsnik Péter hozzátette: az ügyész fellebbezett, így a döntés nem jogerős.

Laborc Sándorral szemben semmilyen kényszerintézkedést nem rendeltek el – mondta az ügyvéd.

Közölte: védence ellen bűnpártolás bűntette a gyanú. Mint hozzáfűzte, semmi egyebet nem mondhat, mert az államtitok részét képezi. Tájékoztatása szerint Laborc Sándor kijelentette, hogy nem követett el bűncselekményt.

Az ügy negyedik gyanúsítottjáról az ügyvéd azt mondta, hogy tudja, ki az, de nem árulhatja el; kiléte államtitok.

Kérdésre válaszolva Zamecsnik Péter közölte: véleménye szerint szükséges a titkosítás, ezt az indokolja, hogy “olyan titkokról van szó, amelyek a legszigorúbb minősítéssel rendelkeznek, és sértenék Magyarország érdekeit. Hozzátette, hogy egyértelműen nem politikai, hanem szakmai ügyről van szó, így egyetért a titkosítással. Az ügyvéd elmondta azt is: a bíróság szerint a gyanú megalapozott, “azzal, hogy annak a vizsgálata majd a perbíróság feladata lesz”. Közlése szerint “egy normál büntetőügyről van szó”, ezen belül a tényállás szigorúan minősített adat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik