Önálló településsé szeretne válni a Balatonkeneséhez tartozó Balatonakarattya. A leváláshoz szükséges első lépést megtették, az előkészítő bizottságot megalakították.
A miniszterelnök szóvivője szerint könnyen elképzelhető, hogy egy-két ügyben "újabb fázisba" lépteti a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárásokat az Európai Bizottság.
A kereskedelemben az okozta a legnagyobb problémát, hogy romlott az oktatás színvonala. A Kereskedelmi Szövetség szerint az új rendszer biztosan javulást hoz.
Feltételesen szabadult jogerős börtönbüntetéséből Stohl András, akit súlyos testi sérülést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt ítéltek el.
Országszerte több száz tűzesethez riasztották a tűzoltókat a hétvégén, térségünkben is számos avartűz keletkezett, valamint egy családi ház is kigyulladt.
Év végéig húzná a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az Orvostechnikai Szövetség kórházak felé fennálló, mintegy 15 milliárd forint lejárt követelés kifizetését.
A református mellett a Magyar Katolikus Egyházzal, a Magyarországi Evangélikus Egyházzal és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével is megállapodást köt a Nemzet Erőforrás Minisztérium.
Völgyesi Miklós nyugalmazott büntetőbíró szerint a rendőrök olyan sok lőszert használtak 2006. október 23-án, hogy a készleteiket a honvédségnek kellett feltöltenie.
Ritka látványosság a tavaszi napsütésben: a szegedi belváros útjairól a Tisza partjára hordott hó még mindig nem olvadt el, ám egyre szürkébbek a hóbuckák.
Öt győri fesztivál is elnyerte a „Nyugat- dunántúli régió kiemelt kulturális- és örökségturisztikai rendezvénye" címet a Magyar Turizmus Zrt. idei pályázatán.
Öt éven át három soproni fesztivál is kiemelt kulturális rendezvények minősül, így a Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság segíteni fogja ezen rendezvények népszerűsítését.