Több díjra is esélyes az m1-en hétfő esténként látható Hacktion című magyar akciófilm-sorozat, amelyet az 52. Monte Carló-i Televíziós Fesztivál döntőjébe juttatott a zsűri.
Az egyik dunaújvárosi gyár biztonsági őre csütörtökön este tett bejelentést, hogy a telephelyükkel szemközti parkolóban, egy „Behajtani tilos!” jelzőtábla tövében egy férfi kis csomagot helyezett el. Mikor megnézte, látta, hogy egy kis gömböcske, melynek egyik fele rózsaszín, míg a másik fele fekete színű.
Idén a „Dunaújváros Közbiztonságáért” díjat Ongai Gábor rendőr főhadnagy, Tóth Pál rendőr főtörzsőrmester, Végh Ferenc tűzoltó alezredes, valamint Udvardi Sándor, a Dunaújváros Biztonságáért Fórum elnöke kapta meg.
Vasárnap elkezdődik Győr és az egyetem egyik legnagyobb rendezvénye. Koncertek, programok, különböző előadások a palettán. Az egyetem környékén forgalomkorlátozásra is számítani kell.
Itt és most megtudható, hogyan rúg tökön egy LMP-s egy jobbikost. (Verbálisan.) Mi több, az is kiderül, fasizmus ellen mivel védekezik Scheiring Gábor. (Okostelefonnal.) Villáminterjú.
A Népszava szerint egy holdingszerű cégbe tömörítenék a nehéz helyzetbe került, de jelentős értéket képviselő, önkormányzati tulajdonú városi fürdőket és balneológiai központokat.