Belföld

Dunaújváros Közbiztonságáért díj

Idén a „Dunaújváros Közbiztonságáért” díjat Ongai Gábor rendőr főhadnagy, Tóth Pál rendőr főtörzsőrmester, Végh Ferenc tűzoltó alezredes, valamint Udvardi Sándor, a Dunaújváros Biztonságáért Fórum elnöke kapta meg.

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése határozott arról, hogy 2012-ben kinek adományozzák a „Dunaújváros Közbiztonságáért” díjat. Idén négyen részesülhettek ebben az igen rangos elismerésben. A díjat Cserna Gábor polgármester úr adta át. Mind a négy díjazott kiemelkedő szakmai teljesítménye és elhivatottsága elismeréseként kapta meg a díjat.

Ongai Gábor rendőr főhadnagy közrendvédelmi szakterületen szerzett sok éves tapasztalatot. Példás helytállást tanúsított a táborállási partfalcsúszás munkálatainál és tömegrendezvények biztosításában, valamint kiemelkedő teljesítményt nyújtott a városi körzeti megbízotti szervezetek működtetésében.

Tóth Pál rendőr főtörzsőrmester bűnügyi területen szerzett sok éves tapasztalatával, a szakterületen végzett alapos, szakszerű munkájával alapvetően járult hozzá az utóbbi évek jelentősebb bűnügyi felderítéseihez. Megszerzett szaktudásának-, ismereteinek átadásával kiemelkedően segítette a fiatal, újonnan állományba került rendőr kollégák hatékony munkavégzését.

Végh Ferenc tűzoltó alezredes 2005. október 16-ától teljesít szolgálatot a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Iparbiztonsági felügyelőjeként. A tűzvizsgálatok alkalmával a pontosság, és precizitás, valamint többlet szolgálat jellemzi. Szakmai tudását és egyéni képességeit folyamatosan, a kötelező szakmai továbbképzéseken túl, egyéni önképzéssel is fejleszti.

Udvardi Sándor, a Dunaújváros Biztonságáért Fórum elnöke. Több társadalmi és szakmai szervezetben tevékenykedett az egyetemes közbiztonság javítása és segítése érdekében. Így például a Dunaújváros és Térsége Közbiztonságáért Közalapítványnál, ahol kuratóriumi tag; a Közbiztonsági és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságában, ahol állandó meghívott; vagy például a Fejér Megyei Tűzoltó Szövetségnél, melynek titkára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik