Belföld
Senki sem tudja kik ők. Azt sem, mikor járőröznek. Az a dolguk, hogy éjszaka vigyázzanak a rendre. Kilétük lázban tartja az egész falut.
2014. 01. 16. 07:30
Itt a nép a tét. A VoksVadász csütörtöki tartalmából.
Üzletileg megalapozatlan a paksi szerződés. Politikai okokból kötöttek egy politikai alkut - ezt mondta a Hír24-nek Csiba Katalin.
2014. 01. 16. 06:30
Gazdát cseréltek a választókerületek azzal, hogy az ellenzéki összefogás kedden bevette a Demokratikus Koalíciót is.
Személygépkocsi gázolt halálra egy 65 éves férfit Székesfehérváron – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán.
Megkülönböztető jelzés lehet a megoldás, meg válogatott vadászok.
2014. 01. 15. 19:39
Nappal, meleg és vízhatlan ruhában, térképpel és feltöltött mobillal menjünk a hegyekbe a téli hidegben, hogy ne legyen szükség mentőcsapatokra - ezt kérik azt erdészek.
Vizsgálatot kezdeményez a nyomozó hatóságoknál egy fiatalkorú magyar lányok fotóival vélhetően visszaélő portál miatt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
A kedden bejelentett ellenzéki összefogás után sem változtak - eddig - az MSZP és az Együtt–PM korábban bejelentett Csongrád megyei egyéni országgyűlésiképviselő-jelöltjei.
2014. 01. 15. 18:30
Szeszt akartak lopni a 21 éves győri fiú.
2014. 01. 15. 17:24
A szegedi Kígyó utcában lévő ékszerboltot kirabló férfit keresik, kétszázezer forint nyomravezetői díj jár a kézre kerítőnek!
2014. 01. 15. 16:45
Csak az ő pártja maradt ki a kínkeserves ellenzéki összeborulásból. Miért? Villáminterjú.
2014. 01. 15. 16:42
Miután a miniszterelnök megállapodott Putyin elnökkel arról, hogy az oroszok bővíthetik a paksi atomerőművet, robbant a mém-bomba. Nem is akármekkorát.
2014. 01. 15. 15:31
- 13:57 Megnyílt az ország egyik legnagyobb Lidl-áruháza, megrohanták a vásárlók
- 13:42 Kigyulladt egy elektromos roller Szombathelyen, nagy tűz lett belőle
- 13:41 Elindultak a katonák a „kritikus végpontokat” védeni
- 13:37 Toroczkai László bejelentette, hogy a Mi Hazánk összegyűjtötte az ajánlásokat mind a 106 választókerületben
- 13:29 Maszkban támadtak a szociális és gyámügyi ügyintézőre Zalaszentgróton
- 13:26 Fico: bezárhat a szlovákiai Samsung-gyár
- 13:18 Kényszerleszállás miatt Győrtől nem messze engedte ki a kerozint egy vancouveri járat
- 13:14 „Kissé megkönnyeztem” – megérkezett Galambos Lajos első nyugdíja
- 13:10 Direkt rosszul emlékszik agyunk a döntéseinkre
- 13:09 A Netflix drágállja a Warner árát a jelenlegi állás szerint, mégsem veszik meg a filmstúdiót
- 13:03 Nagy Dávid: késsel fenyegették a Kutya Párt tatabányai jelöltjét ajánlásgyűjtés közben
- 12:27 Messenger-üzenetekkel próbálják átverni a felhasználókat: erre figyeljen
- 12:21 Megszűnik a NAV egyik ügyintézési felülete, adatokat veszthet, aki nem lép időben
- 12:20 Brüsszel ideiglenesen életbe lépteti a Mercosur-megállapodást
- 12:10 Egri Viktor: A magyar társadalomnak el kell döntenie, hogy örök béklyóban kapálózik, vagy azt mondja, hogy ebből elég
- 07:33 Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
- 11:12 Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
- 05:58 Találtunk egy sötét fejezetet a magát lábon lövő jelöltet váltó fideszes életrajzában
- 05:50 Ez a Star Wars-kvíz megmutatja, Sith nagyúr vagy Jedi mester lennél
- 10:42 A rendőrség kijött, és nemzeti szalaggal lefoglalta a lómenhely szénabáláit
- 10:26 „Leszophatjátok Putyin faszát!” – újabb rendszerkritikus dallal jelentkezett Molnár Tamás
- 05:45 Klasszikus maffiafilmes kvíz: Mennyire ismered a gengsztermozikat?
- 09:21 Magyar Péter: Ha valódi veszélyről lenne szó, Orbán Viktor felelős miniszterelnökként már rég meghívott volna engem
- 10:29 A DK és a Kutya Párt még messze a listaállítástól
- 05:30 Kvíz: Biztos, hogy ismered a világ legnagyobb városait?
