Belföld

Gyurcsány nem ígér 13. havi nyugdíjat

Gyurcsány Ferenc (Gyurcsány Ferenc)
Gyurcsány Ferenc (Gyurcsány Ferenc)

Nem szabad újra 13. havi nyugdíjat ígérni, a jelenleginél nagyobb mértékben kell támogatni az öngondoskodást és meg kell tartani a nők negyven év munkaviszony utáni nyugállományba vonulásának lehetőségét - mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerdán, a párt által szervezett budapesti konferencián.

A nyugdíj kérdésében a demokratikus ellenzék pártjai között nincsenek áthidalhatatlan, szellemiségükben összeegyeztethetetlen különbségek, ebben a tekintetben az összefogás koalíciója kész a kormányzásra – jelentette ki a politikus.

Elment a nyugdíjhajó

A magyar nyugdíjrendszer felosztó-kirovó, amit úgy kell elképzelni, hogy a dolgozók és a munkáltatók befizetéséből fizetik a nyugdíjakat, tehát senki sem önmaga, hanem mindenki az éppen akkori nyugdíjasok számára takarékoskodik. Ezzel szemben áll a tőkefedezetű rendszer, ahol mindenki takarékoskodik és ennek a pénznek a hozadékából kapja a nyugdíját – közölte.

Jelenleg Magyarországon a férfiak és a nők is nagyjából három évvel élnek tovább, mint 1990-ben, ami változatlan nyugdíjkorhatár mellett azt jelenti, hogy több a nyugdíjas, de eközben az ő ellátásukat kevesebben teremtik elő, mert elveszett egymillió munkahely – folytatta.


Fotó: MTI

Mint mondta, erre a kihívásra két választ lehet adni és Magyarország nagyjából mindkét választ megadta. Az egyik válasz a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése, a másik pedig az 1997-es nyugdíjreform volt. Utóbbi kimondta, hogy a nyugdíj típusú befizetések egy részét mindenki tegye el saját számlájára – utalt a kötelező magánnyugdíj-megtakarításokra.

A DK azzal a nyugdíjreformmal a lényeg tekintetében egyetért, de “az a hajó elment”, mert az Orbán-kormány azt a rendszert lényegében “megerőszakolta”, ugyanis alapvetően megszüntette az öngondoskodásra épülő tőkefedezeti nyugdíjrendszert – mondta. Hozzátette, felélték a körülbelül 3000 milliárd forintnyi magán-nyugdíjpénztári vagyont, miközben elköltik azt az évi körülbelül 3-400 milliárdot is, amelyet korábban az állam fizetett be ide. Felszámolták a tőkefedezeti nyugdíjrendszert és visszatértek ahhoz, ahol a dolgozók befizetéseiből fedezik a nyugdíjakat – hangsúlyozta.

Az öngoskodást támogatnák

Az ellenzéki összefogás pártjai feltehetően egy győzelem után sem állíthatják vissza akkori formájukban az 1997-es reform intézkedéseit, egyelőre tudomásul kell venni, hogy marad a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer – közölte. Emellett viszont azt javasolta, hogy minden olyan társadalom- és gazdaságpolitikát támogatni kell, amelyek az öngondoskodásra és a megtakarításokra építenek. Ezért szavai szerint az önkéntes magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat egy jelentős adókedvezménnyel, a mainál nagyobb mértékben kellene támogatni.

A 2022-ig meghatározott nyugdíjkorhatárt tiszteletben kell tartani, ha további emelés szükségessége nem merül fel, akkor a kérdést a következő négy évben nem kell napirendre venni – mondta.

Gyurcsány Ferenc kijelentette: nem szabad visszavonni azt az intézkedést, amelyik alapján a nők negyven év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek.

Vannak olyan szakmák, amelyek az átlagnál lényegesen jobban igénybe veszik az ott dolgozókat, ezek miatt viszont rugalmas rendszerre van szükség – folytatta. Természetesnek nevezte, hogy folyamatosan konzultálni kell a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel, hogy frissen tartsák az ilyen szakmákat összesítő listákat, amelyeket ki is kell bővíteni.

A rendvédelmi dolgozókra áttérve elismerte, hogy korábban “rendkívül nagyvonalú” nyugdíjkedvezményben részesültek. Azt viszont legitim követelésnek nevezte, hogy a tőlük elvett és járulékká alakított ellátást újra alakítsák vissza nyugdíjjá.
Az új kormánynak meg kell nyitnia az egyedi méltányossági felülvizsgálatok lehetőségét a rokkantnyugdíjasok esetében, mert sértő azt feltételezni, hogy ezen emberek mindegyike “csalt, lopott, hazudott” – folytatta.

Sarlatánság

A nyugdíjindexálásról azt mondta, a következő négy évben Magyarország nem fog ott tartani, hogy az inflációkövetésnél nagyvonalúbb ajánlatot tegyen a nyugdíjakra. Ennél magasabb növelést ígérni “sarlatánság” – jelentette ki. Hozzátette: nem szabad újra megígérni a 13. havi nyugdíjat, mert az vagy nem fogják tudni kifizetni vagy csak olyan áron, hogy “újra belekormányozzuk magunkat egy bajba”.

Meg kell próbálni rugalmasabbá tenni a nyugdíjkorhatárt, annak érdekében, hogy az irányadó korhatárhoz képest néhány évvel korábban – csökkentett nyugdíjjal – nyugállományba lehessen vonulni – közölte végül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik