Belföld
Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Orbán Viktor, hogy a magyar állam visszavásárolta a Seuso-kincs 7 darabját.
2014. 03. 26. 20:13
Március 29-én újabb Békemenet, ami a szervezők szerint egy civil kezdeményezés, Szombathelyen mégis a Fidesz-irodában lehet jelentkezni a „buszos kirándulásra”.
A Seuso-kincsek visszaszerzésében jelentős szerepe volt a vásárhelyi képviselőnek is, mondta Orbán Viktor.
2014. 03. 26. 19:03
Mintegy 610 ezer honosítási kérelem érkezett ebben a ciklusban.
A W62206 számú London Luton-Budapest járat az esetek 73 százalékában időben indul.
Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm, de hogy jönnek ők, mondjuk a „magyar-cigány együttéléshez”?
2014. 03. 26. 18:11
Az SZDSZ volt elnöke az Orbán Viktort kísérő üzleti delegáció tagjaként ment Szaúd-Arábiába.
2014. 03. 26. 18:04
Felújítja a Budapest Airport a ferihegyi Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es kifutópályának betonját, pályavilágítását és elektronikus leszállító rendszerét (ILS).
2014. 03. 26. 17:41
Hódmezővásárhelyen járt a KTI elnöke, volt házelnök, aki jelöltjüket, Kovács Irént is bemutatta.
2014. 03. 26. 17:39
A főváros több kerületében lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni a hétvégén. Szombaton Békemenet, vasárnap ellenzéki tüntetés lesz.
Az állam visszavásárolja az Antenna Hungária műsorszóró vállalatot francia tulajdonosától.
A Tárki felméréséből kiderül, hogy a baloldali kormányváltók és a Jobbik támogatottsága kiegyenlítettebbé vált – számolt be az MTI.
A kormányváltó erők kíváncsiak, hogy az országgyűlési képviselők rendelkeznek-e a Magyarországin kívül más úti okmánnyal.
Fontos, hogy különböztessük meg a politikai erőket, melyek a választás során most startvonalhoz álltak - mondta sajtótájékoztatóján a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) elnöke szerdán, Szegeden.
Megváltozott Budapest metrótérképe: megjelent rajta a zöld színnel jelölt, pénteken rajtoló 4-es vonal.
Több német repülőtéren okoz fennakadásokat a földi kiszolgáló személyzet munkabeszüntetése.
2014. 03. 26. 15:58
Lemaradt a Nap Híréről? Velünk bepótolhatja, már mutatjuk is.
2014. 03. 26. 15:58
Hiába próbálkozott a testvérpár.
Az MSZP szerint a kormány semmibe veszi a Kúria döntését, amikor folytatja a rezsicsökkentésről szóló kampányát. A szocialisták vizsgálatot követelnek.
A jóidő és a kora tavasz miatt már éledeznek a szúnyogok, de ezzel az írtásuk is hamarabb megkezdődött. Kedden már Gyálaréten biológiai anyaggal permetezték a holtágat.
Az Együtt-PM aktivistái jelképesen lezárták a miniszterelnök fordrásza előtt lévő nem egészen szabályos "parkolóhelyet".
2014. 03. 26. 15:06
130 fiatal és diákmunkát segítő pedagógus beszélgetett ma a Városházán többek között a középiskolások külföldön tanulásának lehetőségeiről, a városi kulturált szórakozásról, a székesfehérvári fiatalokat érintő szolgáltatásfejlesztésről, a civil szervezetekről és az önkéntességről, valamint az Erasmus +programról és az egyéb pályázati lehetőségekről.
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 20:58 Sokan már koporsóban látják, de még korai kihirdetni az olasz labdarúgás halálát
- 20:55 Visszaküzdötte magát a magyar kosárlabda-válogatott az vb-selejtezőbe, két másodperccel a vége előtt kapott ki
- 20:36 Elfogták az embert, aki reggel maszkban támadott egy ügyintézőre Zalaszentgróton
- 20:05 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 27.
- 19:54 „Kín, szenvedés, káosz” – Tóth Andinak nem indult túl jól 2026
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 14:42 Sorra kapcsolja le a Facebook a kormánypárti megyei lapok oldalait
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 11:12 Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
- 16:05 Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását – a cég szerint azonban más történt
- 13:57 Megnyílt az ország egyik legnagyobb Lidl-áruháza, megrohanták a vásárlók
- 13:14 „Kissé megkönnyeztem” – megérkezett Galambos Lajos első nyugdíja
- 10:42 A rendőrség kijött, és nemzeti szalaggal lefoglalta a lómenhely szénabáláit
