Belföld
A tűz az ólból indult, de átterjedt a lakóházra is.
A banda két tagja már augusztus óta rács mögött van, most négyen csatlakozhattak hozzájuk.
A társaság azt tervezte, hogy egy trafikot támadnak meg. Négy kamasz és egy 14 éves lány ellen indult eljárás.
2015. 11. 24. 13:57
Csaknem kétezer embernek kellett elhagynia az épületet.
Egy szekrény kapott lángra az egyik harmadik emeleti szobában. Csaknem harminc tűzoltó vonult a helyszínre.
A gyanúsítottat egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték szexuális erőszak miatt.
2015. 11. 24. 12:30
A járaton tizenöten utaztak, egyikük sem sérült meg, viszont a sofőrt a mentők vizsgálják.
Idén már biztos, hogy nem lesz ítélet annak a másfél éves agárdi kisfiú ügyében, akit a vád szerint szülei éheztettek halálra. A 24.hu úgy értesült, hogy a nagymama betegsége miatt elmaradnak a jövő hétre tervezett tárgyalások.
2015. 11. 24. 12:01
A tűzoltók emelték ki a sérültet gerinchordágyon.
A fiatal – ahogy meglátta a rendőröket – menekülőre fogta, de nem jutott messzire.
Az ételdarabokat szétszórták a környéken.
A kamasz kapucnit húzott a fejére és trágár szavak kíséretében azt üvöltötte a közelben elhaladó csoportnak, hogy hagyják el az országot, közben hadonászott és fenyegetőzött. Rendőrök fékezték meg.
A gyerekekre vigyázó férfi nem vette észre, hogy a kisfiú beült a volán mögé és elindult a kocsival.
A két, többszörösen visszaeső férfi ellen nyolcrendbeli, idősek sérelmére elkövetett kifosztás bűntette miatt emeltek vádat.
A tulajdonost előzetes letartóztatásba helyezték. Mint kiderült, a férfi pilisszentkereszti házánál is hasonló módon ügyeskedett. A kár legalább 1,8 millió, de pontos adatok csak később várhatók.
A társaság bedöntött egy kertkaput, kibontották a kerítést és felpakoltak.
2015. 11. 24. 08:40
Az azóta is kórházban ápolt Vaskó Sándor a 16. helyen végzett 17 jelöltből.
Úgy tudni, a tragédia összetörte a férfit, aki a városból is elköltözött.
Megpróbálják újra eladni. Ami kikerül a sírokra, az másnap reggelre eltűnik.
A 130 ezer forintot nem adták vissza, helyette egy különleges csomagolástechnikával bedobozolt mágneses ágytakarót ígértek – az áldozat duplán érzi magát átverve.
- 07:56 Számháború: Magyar Péter és Orbán Viktor ugyanazt tette
- 07:49 Adóbevallás: fontos határidőre figyelmeztet a NAV
- 07:49 Hol a legolcsóbb a bevásárlás?
- 07:44 Molnár Ferenc Caramel, Vadon Jani és Wossala Rozina is ott voltak a Nemzeti Meneten
- 07:26 Parlamenti választások Észak-Koreában: 99,99 százalékos volt a részvétel
- 07:01 Először reagált a válásáról szóló hírekre Bereczki Zoltán
- 06:59 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:30 A Nagy Duett: újabb páros búcsúzott az ötödik adás végén
- 06:24 Izrael közölte, még több ezer célpontja van Iránban, dróntámadás miatt leállt a dubaji repülőtér
- 06:13 „Minden lélegzetvételben érezni a rendszerváltó hangulatot”
- 05:30 Mi Juni Cortez teljes neve? – a nagy Kémkölykök-kvíz
- 05:14 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után tarolt, Sean Penn immár három Oscart olvaszthat be
- 00:00 5 ok, amiért a trappista jó választás
- 00:00 Korunk legújabb ingatlanvásárlási tényezője: az idő
- 23:25 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után az este legnagyobb győztese
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 15:12 Így nézett ki az idei Békemenet – fotókon a legizgalmasabb pillanatok
- 05:14 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után tarolt, Sean Penn immár három Oscart olvaszthat be
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 23:25 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után az este legnagyobb győztese
- 16:00 Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében
- 15:43 Nagyon magasra tette a választási lécet Orbán Viktor
- 06:13 „Minden lélegzetvételben érezni a rendszerváltó hangulatot”
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély
