Belföld

Elütötte testvérét autóval egy négyéves szegedi kisfiú

Az udvarukon álló autóval, játék közben ütötte el testvérét egy négyéves szegedi kisfiú. A rájuk vigyázó férfi ellen gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségének megalapozott gyanúja miatt folyt eljárás.

A baleset még májusban történt, a rendőrség most, a nyomozás befejeztével számolt be a történtekről. Eszerint míg a gyerekek játszottak, a férfi ki akarta takarítani a kocsit. A kulcsot a gyújtáskapcsolóba tette, de nem vette észre, hogy a mindössze négyéves kisgyerek a volán mögé ült és elindult az autóval. A kisfiú elsodorta nyolcéves testvérét, aki súlyosan megsérült.

“A nyomozás megállapította, hogy az 57 éves P.Z.I.-nek előre kellett volna látnia, hogy a gyermekek a járműbe beszállhatnak, és azt elindíthatják. Ezzel a férfi az elvárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta” – írja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.

Az ügy iratai már az illetékes ügyészségen vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik