Belföld

Nyomorban élő idősek lopják a temetői díszeket Kaposváron

24.hu
24.hu

2015. 11. 24. 07:44

Megpróbálják újra eladni. Ami kikerül a sírokra, az másnap reggelre eltűnik.

Egyre több szegény, nyomorúságos körülmények közt élő idős ember dézsmálja a temetők díszeit, és próbálja eladni, amit a sírokon talál – írja a Sonline. Egy kaposvári nő a portálnak azt mondta: ha valamit visznek édesapja sírjára, az reggelre eltűnik, legyen az mécses, cserepes vagy szálas virág, de még azt a kaspót is elemelték, amire ráírták a nevüket. A holmit egy másik kriptán találták meg.

A temető gondnoka azt mondta: nem tudnak mit tenni, délután négy órakor lejár a munkaidejük, de este hatig még őrizetlenül nyitva áll a sírkert. A Somogy Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója közölte: sokszor idősek veszik le a virágot a sírokról és árulják a piacon, vagy a temető kapujában. Csak akkor tudnak fellépni, ha tetten érnek valakit, de még ekkor is nehezen bizonyítható a lopás, mert bárki mondhatja, hogy ő hozta a díszeket, vagy hozzá tartozik egy adott sír.

A lopásoknak kamerarendszerrel lehetne véget vetni, de az üzemeltetőnek és az önkormányzatnak nincs rá kerete. Ahol sikerült ilyet létesíteni, ott visszaszorultak a lopások, a kaposvári temetőben viszont közvilágításra sem futja esténként.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.