Ha valakinek sok pénze van, és nem tudja mire költeni, annak kiváló befektetési lehetőség a lótartás. Aki azonban hasznot is szeretne, nem feltétlenül dönt helyesen, ha vagyonát "meglovasítja".
[FN] Medgyessy Péter miniszterelnök csütörtökön a Magyarországon működő külföldi befektető cégek vezetőivel találkozott. A kormány résztvevők egyetértettek abban, hogy a gazdaság szereplőinek közös érdeke a gazdaság versenyképességének fokozása. A kormányfő kiemelte, hogy a nemzeti közép kormányának célja a gazdaság növekedésének fenntartása és a nemzetgazdaság versenyképességének erősítése. A Magyarországon működő külföldi befektető cégek képvis
[FN] Dél-Korea legnagyobb vállalata, a Samsung Electronics rekord nyereséget ért el a második negyedévben, a társaság részvényei mégis visszaestek az előrejelzések miatt. Az egy évvel korábbi eredményt sikerült megdupláznia a cégnek, mely így 1,65 milliárd dolláros profitról számolhatott be. A globálisan gyenge kereslet, a félvezetők alacsony ára és a won hullámzó teljesítménye jellemezte az elmúlt időszakot. Az elkövetkező három hónapban azonban
[FN] A hirdetési piac élénküléséről adott hírt az RTL csoport. A társaság közlése szerint Hollandiában és Nagy-Britanniában növekedtek az ebből származó bevételek. A Bertelsmann tulajdonában lévő médiakonglomerátum véleményezésében ugyan még mindig "kifejezetten lanyhának" értékelte a szektor tejlesítményét, ám a költségcsökkentő intézkedések, az alacsonyabb hirdetési díjak, valamint a nem stratégiai üzletek eladása javított a csoport eredményess
[FN] A tavalyi 65 millió dollárhoz képest idén a júniusig tartó három hónapban 1,5 milliárd dolláros nyereséget ért el a Microsoft, köszönhetően a Windows operációs rendszer új licencüzleteinek. Ez az eredmény azonban még jobb lehetett volna, ha a társaságnak nem kellett volna 806 millió dollárt fizetnie, hogy kábeltársaságokban részesedést szerezhessen. A Microsoft jelentősen profitált a Windows új XP verziójából, melynek Professional változatáh
[FN] A Reuters által megkérdezett elemzők előrejelzései szerint a következő hetekben publikálandó fontosabb gazdasági adatok aligha javítják a hangulatot a magyar piacokon. A felmérés alapján a júniusi folyó fizetési mérleg hiány a konszenzus szerint 371 millió euró. Ez az első félévre 1,773 milliárdos deficitet jelentene, szemben az előző év azonos időszakában mért 1,007 milliárddal. Az MNB az adatot augusztus elején hozza nyilvánosságra. Az ál
[FN] Az építőipari termelés volumene - munkanaptényezővel kiigazítva - 23,8 százalékkal haladta meg 2002 májusában a tavaly májusit, míg az előző havinál szezonálisan és unkanaptényezővel kiigazítva 0,5 százalékkal volt magasabb - tájékoztatott közleményben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Kiigazítatlan adatok alapján az előző év azonos időszakához viszonyítva a termelés májusban 22,1 százalékkal, 2002 első öt hónapjában pedig 25,
[FN, euro.hu] Az Európai Bizottság azt kéri az EU bíróságától, hogy napi 158.250 eurós büntetéssel sújtsa Franciaországot, amíg az nem szünteti meg a brit marhahúsra kivetett többéves importtilalmát. A brüsszeli testület gyorsított eljárást kért az Európai Bíróságtól: a rendszerint 18 hónapig tartó procedúra helyett már három hónap múlva döntést szeretne az ügyben. Az EU luxemburgi székhelyű bírósága határozza meg, hogy pontosan mekkora pénzbünte
[FN] Európa legnagyobb chipgyártója, az Infineon azt jelentette, hogy a harmadik negyedévben csökkent vesztesége, miután a költség megtakarítási program és a kereslet fellendülése kedvezően hatott a teljesítményre. A három hónapra számolt deficit a korábbi 371 millióhoz képest most 71 millió euró volt – adta közre a társaság a frankfurti tőzsdén. A Bloomberg News által felkeresett [...]
[FN] Olaszország fogyasztói bizalma három éve nem tapasztalt mélységbe zuhant júliusban a tőzsdepiac gyengélkedését követően. Ez igen komoly veszélyt jelent egész Európa fellendülésre tekintve. A 2000 háztartás körében végzett állami felmérés alapján a mutató a korábbi 117 ről 113,4-re esett vissza. Az elemzés a nyári hónap első két hetében készült, és a kontinensen ez az első vásárlói index, mely napvilágot látott. A bizalmat tovább csorbítja, h
[FN] A világ legnagyobb mobilhálózatokat kiépítő vállalata, az Ericsson AB arról számolt be, hogy 1992-es áron 3,3 milliárd dollár értékében kíván részvényeket eladni, mert újabb 5 ezer dolgozóját tervezi elbocsátani az egymást követőn ötödik negyedéves veszteség után. A társaság részvényei a hírt követően esni kezdtek. Az Ericsson-részvények ára 3,80 korona lesz (41 cent) - nyilatkozta Kurt Hellstroem vezérigazgató egy sajtótájékoztatón. Ez 74 s
[FN] A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 3,5 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Daewoo Bank (Magyarország) Rt.-t, mivel vizsgálata során több hiányosságot állapított meg. A felügyelet határozatban kötelezi a bankot többek között arra, hogy a részvénykönyvvezetés területén egyebek mellett a bejegyzések időpontjának feltüntetésére vonatkozó jogszabályi előírásoknak maradéktalanul tegyen eleget. Ugyancsak pénteken az ING Ba
[FN] Távozásáról értesítette a cég vezetőségét Robert Pittman, az AOL Time Warner ügyvezető igazgatója csütörtökön, a társaság vezetőségi ülésén Virginiában. A Washington Post jelentése szerint a cég 270 millió dollárnyi megkérdőjelezhető hirdetési tételt könyvelt le 2000 és 2002 között. Ezek főleg barter üzletek és egyéb cserék voltak. Mindez a
A Euromoney az idén is közzétette a magyarországi pénzintézetek rangsorát négy kategóriában. A nemzetközi pénzügyi magazin még mindig az OTP-t tartja a legjobb banknak Magyarországon, amely még a K&H és az ABN Amro összefonódása után is a legnagyobb piaci részesedéssel bíró hazai hitelintézet maradt. A lakossági üzletágban utolérhetetlen, több mint 2,8 millió fős ügyfélkört tart nyil
A közeljövőben egészen biztosan az alaptevékenységre kell koncentrálni a Magyar Postának, ami azt is jelenti, hogy meg kell válnia az elmúlt időszakban kormányhatározatok nyomán vállalt és többmilliárdos veszteséget hozó profilidegen üzletágaktól - jelentette ki Csáki György elnök a társaság újonnan kinevezett vezetésének sajtótájékoztatóján. Elmondásuk szerint a Magyar Postának 600
A Malév vezető észak-amerikai partnerének számító Northwest Airlines 93 millió dollár negyedéves veszteségről közölt számokat, mivel a szeptemberi 11-i események utáni légi utazás iránti kereslet növekedése mérséklődni kezdett az első negyedévben. A cég második negyedévi nettó vesztesége részvényenként 1,08 dollár volt az egy évvel korábbi 55 millió dollár után, ami részvényenként 65
A hosszan tartó kánikula következtében csaknem 100 százalékkal ugrott meg az ásványvízfogyasztás, emiatt a töltőüzemek döntő része másfél hónapja kapacitásának határán dolgozik - mondta a Világgazdaság érdeklődésére Fehér Tibor, a Magyar Ásványvíz Szövetség és Terméktanács elnöke, az Aqua Stella Kft. ügyvezető igazgatója. Azt is kiemelte, hogy ennek köszönhetően a fogyasztás várhatóa
Lélegzetvételhez jutott a WorldCom, miután a társaságnak hitelező 25 bank képviselőivel megállapodtak: 70 napra átmenetileg befagyasztják a vagyonát - számol be a Reuters. Ez azt jelenti, hogy egy időre felfüggesztik a távközlési szolgáltató ellen csalás gyanúja miatt indított eljárást. A társaságnál, mint ismeretes, 3,8 milliárd dolláros csalásra derült fény, amely egy csapásra a mé
Svájc hivatalosan kérte felvételét az ENSZ-be, miután a márciusban megtartott népszavazás résztvevőinek 55 százaléka e mellett foglalt állást. A folyamodványt tegnap nyújtotta át Kofi Annan főtitkárnak Jenő Staehelin, Svájc állandó megfigyelője a világszervezetnél. A BBC által idézett elemzők már csak formalitásnak tekintik, hogy a Biztonsági Tanács, majd a közgyűlés is hozzájáruljon
A közép-európai térségben 1999-ben és 2001-ben is Szlovéniában volt a legmagasabb az átlagos bérköltség, ám még az itteni adat is pusztán egyetlen EU-országét, Portugáliáét haladja meg - derül ki a Wifo osztrák gazdaságkutató intézet legutóbbi felméréséből. A bérköltségek szlovéniai szintje ezzel együtt kiugrónak tekinthető a térségben, hiszen a 2001-ben harmadik Magyarország munkaad
Kérdésessé vált, hogy Magyarország lezárhatja-e a július 30-i csatlakozási tárgyalási fordulón az audiovizuális kérdéskörrel foglalkozó joganyagrészt. Az új médiatörvény egyes kitételei miatt még mindig nem született ugyanis meg a fejezetzáráshoz utat nyitó bizottsági állásponttervezet. Emlékezetes, hogy a kipipálást Magyarország esetében éveken át az új, EU-konform médiatörvény elfo
Az újabb hortobágyi tűzesetek megelőzésére a környezetvédelmi tárca kidolgozott egy rövid és egy hosszú távú koncepciót, amely a tűzoltóság, a honvédség, a katasztrófavédelem összefogására támaszkodik, és közös eszközvásárlással teremti meg a gyors elhárítás technikai feltételeit - jelentette be tegnap Ócsán Kóródi Mária szakminiszter. E rendszert a többi nemzeti parkban is alkalmazni kívánják, tette hozzá. Kóródi Mária egyéb kérdésekről szólva a
Magyarország mielőbbi uniós csatlakozása a nemzetközi nagyvállalatok érdekében áll. Egyebek közt ezt hangsúlyozza a kormány és az uniós szervek számára készített tanulmányban a Magyar EU Bővítési Üzleti Tanács. A magyar ipar versenyképessége nem függ az állami támogatásoktól, így az autópálya-építés folytatólagos állami védelme a termelékenység gátjaként is értelmezhető, ha az a nem
Napról napra újabb vállalati könyvelési botrányok kerülnek napvilágra: tegnap az AOL mintegy 270 millió dolláros nagyságrendű, szabálytalannak tűnő könyvelési tételéről adott hírt a Washington Post. Egy nappal korábban a PricewaterhouseCoopers kényszerült beismerni, hogy munkatársai megsértették a könyvvizsgálói függetlenség elvét, amikor pénzügyi tanácsadásért járó díjukat a tranzak