Újabb dokumentumfilm készült Diana hercegnőről. Ezúttal azonban új tényekre derült fény, mert az anyagot a tragikus körülmények közt elhunyt hercegnő titkos hangfelvételeiből állították össze.
Az ország középső részén komoly fennakadást okoz a reggel kezdődött havazás. Az autópályáknak vizes, nedves a burkolata. A fővárosi közlekedés helyenként szint megbénult.
A kereskedelmi és Hitelbank (K&H) Rt. szerdán megkötötte az első olyan megállapodásokat, amelyek a K&H Equities ügyében érintett vállalkozásokkal való elszámolására irányulnak – tudta meg a Napi Gazdaság.
Folytatódott 2003-ban a kiskereskedelmi üzlethálózat szerkezeti bővülése: 24,6 ezer új üzletet nyitottak meg, és 22,8 ezret zártak be, így az év során 1,8 ezerrel, 165,2 ezerre nőtt a működő üzletek száma - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A magyar Industria Budapest 328 millió korona (8 millió euró) költséggel tejüzemet épít a dél-szlovákiai Rozsnyón - számolt be a Napi Gazdaság a CTK, szlovák hírügynökség nyomán.
Az euró árfolyama pénteken reggel 255,00/10 forintig erősödött a bankközi devizapiacon, ez egy forintos erősödés a csütörtök délutáni árfolyamhoz képest.
Várhatóan csak a halasztott fizetéssel történt Mol-részvényigénylések kerülnek kielégítésre és azok is csak részlegesen, azaz 200 darab alatti mértékben - közölte az ÁPV Rt. csütörtökön.
Tízmillió forint ráfordítással vendégfogadásra is alkalmas borházzá bővítik a zalaszentgróti szőlővidék és egyben Zala megye legnagyobb ilyen profilú vállalkozása, a Veress-pincészet csáfordhegyi pincéjét.
Meglepetésre nem szólt az ÁPV Rt.-nek benyújtott javaslatairól a Richter Rt. vezérigazgatója a cég pénteki sajtótájékoztatóján. A menedzsment ellenzi a két hete bejelentett privatizációs szándékot?
Ha jó az idő, indulhat a kilakoltatás. A családok ideiglenes szállásra kerülhetnek, az egyedülállók az utcára. Budapesten viszont még házmester is lehet a hajléktalanból.
A belügyminisztériumi megszorításoknak több mint a felét a lakáskereteken „verik le". A 10,1 milliárdos takarékossági kötelezettségből 5,3 milliárdot erről a területről vonnak el. Gyakorlatilag leáll az államilag támogatott bérlakásépítés - írja a Világgazdaság.
Nem kis izgalmat keltett az ötvenmilliárd forintos hazai biztonsági piac két éllovasának tervezett fúziója - olvasható a Magyar Hírlapban. Konkurenseik attól tartanak, hogy a dán Group 4 Falck és a brit Securicor egyesülésével létrejövő tőkeerős óriáscég alacsony áraival tönkreteheti őket. Az érintettek szerint azonban alaptalan az aggodalom.
Az aradi Szabadság-emlékművet várhatóan április elején, az eredetileg előkészített talapzatán, a Tűzoltó téren fogják felállítani - erről hozott határozatot csütörtökön este a román kormány.
Az MSZP önkormányzati szinten próbált nyomást gyakorolni a Munkáspártra, hogy vonja vissza népszavazási kezdeményezését a kórház-privatizáció elutasításáról, és ne induljon az európai parlamenti választásokon – mondta Thürmer Gyula pártelnök. A Magyar Hírlap az MSZP szóvivőjének cáfolatáról számol be.
Továbbra sincs egyértelmű válasz arra, hogy gyógyszerkísérlet történt-e a Szegedi Tudományegyetem Onkoterápiás Klinikáján vagy engedélyezett kezelés. Az viszont biztos, hogy a kezelésért beszedett összeget a klinika köteles visszafizetni a pácienseknek - olvasható a Magyar Hírlapban.
Legfeljebb néhány száz autósnak kell számítania arra, hogy a közúti közlekedési előéleti pontrendszer áprilisi szigorítása után elveszíti majd a jogosítványát – számol be a Népszabadság a rendszer bevezetése óta eltelt csaknem három esztendő tapasztalatairól.
Szigorításokra nem, a bejelentett többlettámogatásokra, illetve – ezenfelül – az állami kedvezmények feltételeinek könnyítésére viszont számíthatnak a lakáspiac szereplői - olvasható a Népszabadságban.
Ismét húsz havi magassági csúccsal zárt a londoni tőzsde FTSE-100 részvénymutatója csütörtökön: kereken 34 ponttal(0,75 százalék) erősödött és 4559,1 ponton fejezte be a csütrötöki napot, mikor az angol jegybank újra változatlanul hagyta irányadó kamatát.
Egyelőre csak hazánk jelentett be munkavállalási korlátozást az EU jelenlegi tagállamaival szemben, amelyek közül legutóbb Írország közölte, hogy korlátoz – igaz, csak a „segélyturizmust", és nemcsak az új belépőket sújtva. A magyarok külföldi munkavállalási kedvéről a Népszabadság ír.