Belföld

9/11: felelős nincs, csak bakiparádé

A New York-i terrortámadások előtt a Washington melletti Dulles repülőtér biztonsági erői félrevontak és külön átvizsgáltak négy férfit a gépre felszállni készülő öt terrorista közül, majd tovább engedték őket.

Az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett merényletek körülményeit kivizsgáló amerikai bizottság szerint a merénylők hosszú időn keresztül kihasználták “a kormányzati hivatalok súlyos mulasztásait”, de ezért a bizottság sem Bill Clinton előző, sem George Bush jelenlegi elnököt nem teszi felelőssé – mondták el olyan washingtoni tisztségviselők, akik már ismerik a bizottság csütörtökön nyilvánosságra hozandó jelentését.

Intézményi felelősség





Elrontott emléktábla
Egy évvel elhibázták a szeptember 11-i terrortámadások dátumát egy emléktábla készítői. A hiba igazán kellemetlen, mert a hivatalos emlékmű már 2002 augusztusa óta állt a támadásokban elpusztított Világkereskedelmi Központ helyén – számolt be nemrég az Index. A leomlott ikertornyoknál számos emlékművet állítottak, ám az egyik hivatalos emléktábla hibásan, egy évvel későbbre helyezte a támadások időpontját.”2002. szeptember 11. fordulópont volt az Egyesült Államok és a világ történelmében” – hirdeti a 2002 augusztusában felavatott emléktábla. Bár az épület helyén lévő Ground Zero keleti falán elhelyezett tábla már két éve áll, a területet felügyelő New York/New Jersey Kikötői Hatóság (PA) csak idén júliusban értesült a tévedésről.

A bizottság a jelentésben beszámol arról, hogy a terroristák milyen türelmesen és elszántan készültek a merényletekre, kihasználva a légitársaságok és a határőrség biztonsági mulasztásait – számol be az MTI. Egy meg nem nevezett tisztségviselő elmondta, hogy a jelentés nem tesz felelőssé személy szerint senkit, de konkrétan felsorolja, milyen intézményi hibák tették lehetővé, hogy a merénylők végrehajtsák tettüket. Ezek az intézményi hibák hosszú idő alatt alakultak ki az amerikai kormányzat szervezete, működési módja miatt, de Clinton és Bush komolyan vette az al-Kaida terrorszervezet jelentette fenyegetést, egyikük sem hibáztatható azért, hogy nem akadályozta meg a hosszú évek alatt előkészített merényletek végrehajtását – állapította meg a bizottság a nyilatkozó szerint.

Amint már korábban kiszivárgott, a bizottság a hírszerző ügynökségeket felügyelő kabinetminiszteri tisztség létrehozását javasolja. A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójától, aki jelenleg névlegesen felügyeli a többi hírszerző ügynökséget is, elvennék e felügyeleti jog jelentős részét, és ezután nem közvetlenül, hanem az új országos hírszerzési igazgatón keresztül tartozna beszámolóval a Fehér Háznak.

A kormánynak nem kötelező figyelembe vennie a bizottság ajánlásait, és szakértők szerint kétséges, hogy a kongresszus az idén jóváhagyná ezt az ajánlást, ha születne is terv belőle. A bizottság annak ellenére, hogy számos olyan hibát felró a belföldi hírszerzésért felelős Szövetségi Nyomozóhivatalnak (FBI), amelyek szintén hozzájárultak a merénylők sikeréhez, nem tesz javaslatot arra, hogy helyette új szervezetet hozzanak létre, viszont javasolja az FBI alapos átszervezését. Erről a független bizottság két vezetője tájékoztatta szerdán a pártok kongresszusi vezetőit és fehér házi tanácsadókat.

Elkövetők a képeken

Az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én merényleteket elkövető terroristák egy részéről a Washington melletti Dulles repülőtéren készült felvételeket mutatott be szerda este a CNN. A repülőtéri biztonsági kamerák által készített felvételeken látszik, hogy a hatóságok félrevonnak és külön átvizsgálnak négyet azon öt terrorista közül, aki utána gépre szállt, eltérítette azt, és belevezette a védelmi minisztérium épületébe. Azért vetették őket további motozás és kézi fémdetektoros ellenőrzés alá, mert a fémkereső kapuk jeleztek náluk. Ezt követően azonban a felvételek tanúsága szerint minden további nélkül engedték őket felszállni a gépre. Látszik továbbá, hogy egy biztonsági ellenőr robbanószer nyomai után kutatva belenéz az egyik terrorista, Navaz al-Hazmi táskájába, detektorral átkutatja azt, majd továbbengedi őt, Szalem nevű fivérével együtt, azAmerican Airlines légitársaság 77-es számú járatára.

Akkor még lehet

A képek – ha elmosódottak is – alátámasztják a merényletek körülményeit kivizsgáló bizottság egy korábbi jelentését, amely szerint a merénylőket engedték felszállni a gépre. A képeken nem látszik, hogy az al-Kaida terrorszervezethez tartozó bűnözőknél volna kés vagy más éles tárgy, de akkor még a repülőgépek utasterébe szabad volt bicskát felvinni, amely a bizottság szerint lehetett is náluk.

Az amerikai hatóságok Navaf al-Hazmiról és Halid al-Midharról 1999 eleje óta tudták, hogy köze van az al-Kaidához, és 2001. augusztus 24-én, tehát 18 nappal a merényletek előtt feltették őket a keresett terroristák listájára. Az öt közül egyedül Hani Handzsurnál nem jelzett a fémkereső kapu. Később ő vette át a repülőgép vezetését, és kormányozta bele a Pentagonba. Al-Hazmi a merényleteket kitervelő Mohammad Atta jobbkeze volt.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik