Belföld

Bezáratnák a gyömrői vegyi üzemet

A közvetlen veszély elmúlt kedden reggelre a gyömrői vegyiüzem körzetében. A városvezetés kezdeményezte a gyár bezáratását.

Elmúlt a veszély kedden reggelre a gyömrői vegyi üzemben, ahol a hétfői napon egy veszélyes vegyianyagot tartalmazó tartály repedt meg és kezdett szivárogni. A levegőbe került feltételezhetően az egészségre káros vegyület miatt 250 lakost kellett ideiglenesen kitelepíteni a környékeről. A baleset után a városvezetés most bezáratná gyömrői Pevdi Vegyipari Kft. üzemét. Ennek előkészítésére szakemberekből álló vizsgálóbizottság alakult, amely kedd délelőtt helyszíni bejáráson veszi számba, milyen hiányosságok idézték elő a hétfői üzemi baleset nyomán bekövetkezett levegőszennyezést – közölte Gyömrő polgármestere.

A 15 ezer lakosú Pest megyei város vezetése már több alkalommal is szorgalmazta a vegyi üzem működésének megszüntetését, ám a szakhatóság megakadályozta ezt a lépést, a veszélyes anyagokat felhasználó üzem mindmáig továbbműködhet – mondta Gyenes Levente.

Az előzetes vizsgálódásból máris megállapítható, hogy a 30 embert foglalkoztató vegyi üzem működtetésénél előírások egész sorát nem tartották be – hívta fel a baleset okaira a figyelmet a polgármester. Sok, a meghibásodotthoz hasonló vegyi anyagokkal teli tartály áll még a gyár udvarán, az üzemnek nincs intézkedési terve a bajok elhárítására, és felelőst sem neveztek ki az ilyen esetek megfelelő levezénylésére.

A tűzoltóság, a polgári védelem és a rendőrség gyors reagálásának köszönhetően nem keletkezett nagyobb baj, öt embernél állapítottak meg az orvosok enyhébb légzőszervi panaszt, de senkit sem kellett kórházba szállítani – mondta. Jellemző, hogy nem a gyár dolgozói, hanem a környékbeli lakosok értesítették a tűzoltókat, mert gázt észleltek a levegőben. Az üzem bezárásáról a végleges döntést a két-három napig is eltartható vizsgálódás eredményének összegzéseként hozzák majd meg – közölte Gyenes Levente.






Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik