A nyitást követő 163 pontos rohanás után - az OTP és a Mol erősödésének köszönhetően - a BUX átlépte a 17 000 pontot. Elemzők korábban az idei év végére várták ilyen magasságokba a tőzsdeindexet.
800 ezer forint felügyeleti bírságot szabott ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a Groupama Biztosító a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokkal kapcsolatos jogszabálysértések miatt - tette közzé a PSZÁF szerdán.
Nyolcévnyi vajúdás után - az USA részvétele nélkül - életbe lépett a kiotói klímavédelmi jegyzőkönyv. Zöld szervezetek szerint a szén-dioxid mennyiségét jóval nagyobb mértékben kellene csökkenteni a katasztrófa elkerülése érdekében.
A bruttó nominális átlagkereset 2004-ben 6,1 százalékkal, a nettó átlagkereset 5,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a reálkereset 1 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
A Levi Strauss Magyarország Kft. kedden hozta nyilvánosságra, hogy jelentősen növeli itteni franchise hálózatát, illetve újabb termékcsoportok bevezetését tervezi - írja a Napi Gazdaság.
Váratlanul lemondott tisztségéről Király László György, az APEH elnöke. Draskovics Tibor pénzügyminiszter elfogadta lemondását, és már utódját is megnevezte. A távozás okairól viszont egyik fél sem nyilatkozik konkrétan.
Csáki Csaba egyetemi tanár a monetáris tanács egyik tagjelöltje a Napi Gazdaságnak adott interjújában elmondta: a magas kamatnak megvan a maga története, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem törvényszerű, hogy ebben a gazdasági helyzetben ilyen magasak legyenek a kamatok.
Az Agrobank egykori vezetője kedden egy hollywoodi kötődésű társaság képviselőjekén tartott sajtótájékoztatót mintegy félmilliárd dolláros magyarországi befektetéseket ígérve - írja a Népszabadság.
Jelentősen, mintegy 42 százalékkal emelkedett a Sláger Rádió árbevétele 2004-ben, miután a hirdetők számára legfontosabb 18–49 éves korcsoportban is erősíteni tudott - olvasható a Világgazdaságban.
A Versenyképesség Operatív Program (GVOP) keretén belül 2005-ben összesen 16 pályázatot írtak ki 45,5 milliárd forint teljes keretösszeggel, amelynek pályázati feltételei egyszerűsödtek.
A Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. tavaly megközelítően 4,5 milliárd forint árbevételt és pár százmillió forint nyereséget ért el; a privatizált társaság új vezetése idén a hatékonyság növelésével kívánja a profitot gyarapítani - nyilatkozta Doffek Tamás, az igazgatóság elnöke egy sajtótájékoztatón.
Az emissziókereskedelem ténylegesen csak márciusban indulhat be - közölte Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter az Országgyűlés európai ügyek bizottsága előtt.
A közeljövőben nagy valószínűség szerint nehezebb lesz az illegális DVD-írás, köszönhetően a Macrovision által kifejlesztett másolásvédelemnek - írja a BBC.
Várhatóan február végén, március elején folytatódik a miniszterelnök és a négy parlamenti párt elnöke közötti egyeztetés a második Nemzeti Fejlesztési Tervről - jelentette be László Boglár kormányszóvivő keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 230,61 pontos emelkedéssel 16 840,56 ponton, újabb történelmi csúcson zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 1,39 százalékos erősödés. A nap nyertesei a gyógyszeripari részvények, a Richter és az Egis voltak.
Az idén 25 éttermet szeretne nyitni Oroszországban a McDonald's amerikai gyorsétkeztető, mert a legvonzóbb piacnak látja az oroszt. A 25 idei nyitást 25 további követné jövőre, két éven belül tehát félszázzal nőne mai 127 egységből álló orosz éttermi láncuk.
A legnagyobb vásárlóerejű település Magyarországon a Pest megyei Csomád, a fővárosi kerületek közül pedig a II., míg a legalacsonyabb vásárlóerejű a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kiscsécs - állapította meg felmérésében a GfK Hungária Piackutató Intézet.
Jelentősen javult az unió új tagországaiban a kisebb vállalkozások támogatásának hatékonysága, illetve ennek szabályozása. Ez annak köszönhető, hogy a cégek a jó módszereket eltanulják egymástól - állapította meg egy Európai Bizottság által kiadott jelentés.
A magyar nemzeti hozzájárulás az Európai Unió költségvetéséhez 106,7 milliárd forint, miközben a magyar államkincstár számláján 171,4 milliárd forint uniós támogatást írtak jóvá 2004-ben, amelynek egy része nem államháztartási bevétel - közölte EU Ügyekért Felelős Tárca Nélküli Minisztérium.
Kedden a forint árfolyama csak fillérekkel mozdult el a nap folyamán, délután 244,30/40 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon, 20 fillérrel magasabban a hétfői 244,10/20 forintos árfolyamnál. A forint 13,46 százalékon állt a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán, 7 bázisponttal gyengébben, mint hétfőn.