A Baranya megyei 7. sz. választókerületben 64,2 százalékos feldolgozottságnál az MSZP jelöltje, Paizs József 54,11 százalékkal vezet a Fidesz–KDNP-jelölt Pichler Imre előtt.
Dessewffy Tibor politológus szerint már a választások első fordulójában eldőlt, hogy nincs kormányváltó hangulat. Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke úgy fogalmazott, hogy az alacsonyabb részvétel kedvező lehet a Fidesznek.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hat választókerületében tartottak országgyűlési képviselő-választást vasárnap, s mind a hat körzetben több kampánycsendsértési bejelentést tett az MSZP és a Fidesz.
Miután Orbán Viktor "a végeredmények ismeretében" bejelentette a Fidesz vereségét, a hívek döntő többsége könnyes szemmel tudomásul vette az eredményt és elhagyta a helyszínt. Orbán szerint jó ok van a szomorúságra.
Gyurcsány Ferenc, az MSZP miniszterelnök-jelöltje arra számít, hogy a koalíció jelöltjei az egyéni választókerületekben 55-65 mandátumot szereznek meg a parlamenti választások második fordulójában.
Dávid Ibolya kellő mértéktartást és szerénységet kívánt a győzteseknek és a veszteség elviselését a veszteseknek. Az elnökasszony szerint az idei választásokon volt, akinek a megmérettetés jutott, és volt, aki megmutatta viszonyát a demokráciához.
Mivel minden választókerületben lesz egy szavazókör, amelyeket lezárva kell tartani a külföldi szavazatok megérkeztéig, valószínűleg csak május első hetében lesz hivatalos végeredménye az országgyűlési választásoknak.
Este hét óra előtt néhány perccel már elkezdtek szállingózni az SZDSZ-szimpatizánsok a Városháza-parkhoz, akiket csak este hétkor engedtek be a liberális sátorba. A szabaddemokrata szavazók hét állva maradt jelöltért izgulhatnak – közölte helyszíni tudósítónk.
A FigyelőNet által megkérdezett szakértők szerint az alacsonyabb részvételből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de az biztos, hogy inkább a koalíció malmára hajthatja a vizet. Az is egyértelmű, hogy a Fidesznek nem sikerült úgy a mozgósítás, mint négy éve.
Vidéken és Budapesten is a Fideszre való voksolásra biztatott telefonon Eperjes Károly, az Országos Választási Bizottsághoz érkezett bejelentés szerint. Mások azért fordultak a testülethez, mert egy pártközeli szervezet költségén baráti társaságok telefonon voksolásra buzdítottak. A kampánycsendsértésekről érkezett bejelentésekkel az OVB este 7 után foglalkozik.
Várhatóan kedd délutánra befejezik Tiszasas, Csépa, Tiszaug és Szelevény közelében az úgynevezett lokalizációs védekezést, gátszakadástól egyik területen sem kell tartani – mondta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Védelmi Bizottság vezetője vasárnap délután.
A választáson induló egyik párt az ország több részén, központilag szervezetten buzdítja szavazásra, illetve saját maga támogatására a választókat – értesült a Hírszerző.
Közel fél métert, 46 centimétert apadt a tetőzés (909 centiméter) óta a Hármas-Körös Gyomaendrődnél – közölte az MTI-vel a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖRKÖVIZIG) vezetője.