Belföld

Az alacsonyabb részvétel a koalíciónak kedvez

A FigyelőNet által megkérdezett szakértők szerint az alacsonyabb részvételből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de az biztos, hogy inkább a koalíció malmára hajthatja a vizet. Az is egyértelmű, hogy a Fidesznek nem sikerült úgy a mozgósítás, mint négy éve.

A FigyelőNet által megkérdezett szakértők szerint a részvétel elmaradása pár százalékkal a két héttel korábbi fordulóhoz képest nem jelentős, így messzemenő következtetéseket sem lehet levonni belőle. Az azonban biztos, hogy a Fidesz mozgósítása közel sem sikerült olyan jól, mint négy évvel ezelőtt.

„Érdekes megnézni a részvétel területi megoszlását. Budapesten nagyon magas volt a választási hajlandóság, ami inkább az SZDSZ-nek és az MSZP-nek kedvez. Ezzel szemben a hagyományosan jobboldalinak számító Zala és Vas megyében volt a legalacsonyabb a szavazókörök látogatottsága. Ez egyértelműen a koalíció esélyeit növeli” – mondta Budai Bernadett a FigyelőNetnek. A politológus hozzátette: ez az eredmény várható volt, hiszen Orbán Viktor Budapestet a két forduló között lényegében feladta. „Fontos azonban hangsúlyozni, hogy nem feltétlenül a Fidesz mozgósítási stratégiája volt elhibázott, hanem Gyurcsány Ferenc volt hatékony. Hiszen a jelenlegi kormányfő is nagy hangsúlyt fektetett a vidékre” – véli Budai Bernadett.

Egyetért ezzel Kumin Ferenc is. A politológus szerint a négy évvel ezelőtti „mozgósítási csoda”, amikor majdnem sikerült megfordítani az eredményt, 2006-ban elmaradt. „Mindez a papírformának kedvez, ez pedig a koalíció győzelmét valószínűsíti. Persze ettől függetlenül lehetnek még meglepő eredmények” – mondta Kumin Ferenc lapunknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik