A magyar fiatalok legszívesebben otthon töltik a szabadidejüket, sokaknak nincsenek barátaik, akikkel elmehetnének valahova. Keveset sportolnak, sokat tévéznek, és szinte sosem járnak operába – derül ki a Civil Ifjúság Jelentésből.
Másodszor tart együttes ülést a magyar és a román kormány csütörtökön Budapesten: közös fejlesztésekről, agrár és egészségügyi együttműködésről lesz szó. Az ellenzék inkább a székelyföldi autonómiáról és a romániai kisebbségi törvényről beszélne.
Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége miatt nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő feljelentése miatt.
Elöljárói hatalommal visszaélés vétségével és hivatali visszaélés bűntettével gyanúsította meg szerdán a Budapesti Katonai Ügyészség a XVI. kerületi rendőrkapitányt.
A Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikájának nőgyógyászati osztályára is kiterjesztették a látogatási és felvételi zárlatot, mert egy ott kezelt nőnél jelentkeztek a tünetek.
A kormány több mint 40 százalékkal csökkenti a minisztériumi autók számát. Ezek közül most egyszerre 84 autó értékesítésére kerül sor nyílt eljárás keretében – áll a kormányszóvivő szerdai közleményében.
Az ügyészség visszaküldte a rendőrségnek a kancelláriaminiszter gyorshajtási ügyét – erősítette meg az MTI-nek a Magyar Nemzet információját a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerdán.
Újabb feljelentések érkeztek az ügyészségre az október 23-i, budapesti rendőri intézkedésekkel összefüggésben, így már 64 eljárás indult hivatalos eljárásban történt bántalmazás ügyében – mondta el az MTI érdeklődésére a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerdán.
A hányással és hasmenéssel járó vírus Budapest négy kórházában, valamint a Győr közeli Nyúl községben is járványos méreteket öltött – jelentette ki az országos tiszti főorvos helyettese szerdán a Nap-kelte című műsorban.
Az Alkotmánybírósághoz fordult a fideszes Balsai István, mert álláspontja szerint alkotmányellenes, hogy a rendőrséget is felügyelő igazságügyi és rendészeti miniszter tagja az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak.
A kórházakban feltétlenül szükséges a feladatok átcsoportosítása, mivel ebből megtakarítás származhat – jelentette ki a Magyar Kórházszövetség elnöke szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
Másfél hónap múlva új rend szerint kellene működniük a minisztériumoknak, legalábbis a kormány nyári döntése, illetve a konvergenciaprogram alapján. Az átalakítás azonban még mindig inkább szépen hangzó terv – írja a Népszabadság.
A rendőrséggel együttműködésben a Katonai Biztonsági Hivatal megtalálta a bakonyi katonai lőtérről eltűnt páncéltörő rakétát, valamint elfogták a rakétát eltulajdonító férfit - közölte Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője.
Budapest főpolgármestere helyesli, hogy továbbra is Gergényi Péter a város rendőrfőkapitánya. Demszky Gábor a Magyar Televízió szerdai Nap-kelte műsorában kijelentette, hogy a zavargásokban jelentős szerpe volt a Fidesznek.
A jelentés nem nevez meg személyi felelősöket, mert nem ez a célja, de következtetni lehet belőle arra, ki követett el hibákat az MTV-székház ostroma alatt - közölte az MTV kedd esti Híradója az igazságügyi és rendészeti államtitkár nyilatkozatára hivatkozva.
Sikerült Pozsonyba vontatni kedden annak a kiégett román üdülőhajónak a roncsait, amely a bősi erőmű közelében egy éven akadályozta a dunai hajóforgalmat.