Belföld

A kórházszövetség szerint szükséges a reform

A kórházakban feltétlenül szükséges a feladatok átcsoportosítása, mivel ebből megtakarítás származhat – jelentette ki a Magyar Kórházszövetség elnöke szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

Golub Iván, akit a kórházak ágyszámleépítéséről kérdeztek, hangsúlyozta: az ágyszám csökkentése önmagában, érdemben nem fogja pozitívan befolyásolni az intézmények működésére fordítható összeget. Mint mondta, a kórházszövetség figyelmeztette a döntéshozókat arra, hogy az ágyszámcsökkentést és a betegszámra, valamint az esetszámra vonatkozó finanszírozást kezeljék együtt, mivel jelenleg a kórházakat, illetve az ellátórendszert nem ágyszám, hanem esetszám alapján finanszírozzák.

Meglátása szerint az egészségügy szerkezetét „egészségesebbé kell tenni, a kórházcentrikus ellátást a járóbeteg-szakellátás, a jól fejleszthető, jól fejlődő alapellátás felé kell irányítani”.

Az elnök kiemelte: az Egészségügyi Minisztérium megerősítette azt, hogy egyetlenegy jelenleg „közfinanszírozott” intézményt nem hagynak ki a finanszírozásból, ugyanakkor néhánynak a feladatköre megváltozik.

Úgy véli, a magyar ellátórendszer rendkívül heterogén, mivel egyrészt a múlt századra jellemző, másrészt az európai ellátási színvonalat meghaladó viszonyokat tükröz.

Rámutatott arra, hogy az ellátás megszervezése az egészségügyi reform döntő kérdése.
A meglévő értékeket viszont harmonizálni kell a gazdaságossági szempontokkal – fűzte hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik