Belföld

A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy haladéktalanul távolítsa el a Kossuth térről az újra felállított kordonokat - jelentette ki Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője pénteken sajtótájékoztatón.
2007. 02. 02. 15:51
"Tisztában vagyunk azzal, hogy polgári engedetlenséggel megszüntettünk egy eddig törvénytelen állapotot, és visszaállítottuk a törvényes rendet" – közölte a Fidesz szóvivője, aki szerint "ha eljön az ideje", folytathatják az akciót.
2007. 02. 02. 14:38
A "tavaszi hadjárat" megkezdését jelentette be "az egyesített Kossuth téri tüntetőcsoportok" nevében Molnár Tamás ügyvivő az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
2007. 02. 02. 13:54
A demonstrációt késő estig folytatni fogjuk – jelentette ki Gonda László. A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője nem zárta ki, hogy a nap folyamán a rendőrség és a tüntetők közötti összecsapásokra is sor kerülhet.
2007. 02. 02. 13:20
A rendőröknek a hatályos jogszabályok szerint fel kellett volna lépniük a kordont bontó képviselőkkel szemben, miközben a Kossuth tér műveleti területté nyilvánítása nem indokolt – eddig egyetértenek a megkérdezett alkotmányjogászok. Ennek ellenére a kordonbontás jogi megítélése nem egyértelmű. A TASZ szerint jogellenes és felelőtlen volt a Fidesz magatartása.
2007. 02. 02. 12:29
A fideszes országgyűlési és európai parlamenti képviselők polgári engedetlenségi mozgalom keretében pénteken bő fél óra alatt elbontották a Kossuth Lajos teret övező kordont. A rendőrség egyelőre nem tesz semmit. Szájer József nem tart attól, hogy zavargásokat váltanának ki ezzel.
2007. 02. 02. 10:43
Megállapodás született arról, hogy az MSZP-ben az elnök mellett két elnökhelyettes és három alelnök lesz. Szigorodik a tagfelvétel: egy helyett két ajánló kell a tagság elnyeréséhez - közölte Mandur László.
2007. 02. 02. 08:56
Az iskolabezárások az önkormányzatok döntései, a kormánynak nincs középiskolája. A probléma az iskolák együttműködésével oldható meg – nyilatkozta a kormányfő az ATV-ben, és elismerte: hiba volt az óraszámok csökkentése.
2007. 02. 02. 07:44
A nemrég kiszivárogtatott fővárosi iskolalista a lehető legrosszabb időben érte a javaslat szerint bezárandó szakközépiskolákat. Az igazgatók kevesebb jelentkezőre számítanak, sőt már kiiratkozásra is volt példa. Többen tudatos tönkretételről, mások épületspekulációról beszélnek a szerintük megalapozatlan terv hátterében.
2007. 02. 02. 07:00
A kormányfő a nyolc legdinamikusabban fejlődő városba tervezett látogatásainak harmadik helyszíneként Debrecenbe látogatott. Gyurcsányt Kósa Lajoson kívül nagyszámú tüntető is fogadta.
2007. 02. 01. 19:16
A kétoldalú együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről és a közel-keleti válságokról tárgyalt Göncz Kinga külügyminiszter csütörtökön Izraelben.
2007. 02. 01. 19:10
Felfüggesztették a vasutasok a péntekre hirdetett figyelmeztető sztrájkjukat. Az egész országra kiterjedő akció ideje alatt szünetelt volna a vonatforgalom.
2007. 02. 01. 18:30
Olvasói sztorik