Belföld

Magyar Péter: A Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az ítéletet, miszerint az Index csak véleményként közölte, hogy adót emelne a Tisza

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Mészáros Lőrinc lapjának is papírja lesz róla, hogy hazudnak reggel, délben és este – ezzel a címmel adott ki sajtóközleményt csütörtökön a Tisza Párt, melyben Magyar Péter azt tette közzé: a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét, amelyben korábban azt mondták ki, hogy az Index csak véleményt fogalmazott meg nyáron, amikor – a párt szerint hamisított dokumentumokra hivatkozva – adóemeléssel vádolta a Tiszát.

Magyar arra az esetre utal, amikor az Index arról közölt cikket, hogy „brutális szja-emelésre készülhet a Tisza Párt”. Az információról a lap, állítása szerint, egy meg nem nevezett, „a párt gazdaságpolitikai programján dolgozó forrástól” értesült. Magyar és a Tisza visszautasította a cikkben írtakat, és beperelték a lapot, a Fővárosi Törvényszék viszont elutasította a keresetet, mert értékelésük szerint az Index nem tényként állította, hogy a Tisza adót emelne, csak ezt a következtetés vonta le, és véleményt közölt.

Magyar közlése szerint az ítélőtábla új eljárás lefolytatására utasította az elsőfokú bíróságot.

A Ripost és a Magyar Nemzet című szennyoldalaknak már bírósági papírjuk van róla, hogy aljas, hazug módon hazudtak a TISZA-ról. Debrecenben korábban már kimondta a bíróság, hogy a fideszes hamisítványokhoz semmi köze nincs a Tiszának. Most majd Budapesten az Indexnek is lesz róla ítélete, hogy egy ócska, hazug propagandaoldal és minden szavuk hazugság

kommentálta az ítéletet a Tisza Párt elnöke.

Kapcsolódó
Magyar Péter cáfolt, az Index mégis megírta, hogy a Tisza Párt több adónemet is „az egekbe emelne”
A Tisza Párt elnöke cáfolta a lap értesüléseit, a cikk mégis tényként közölte, hogy újabb adónemeket adóztatna meg a Tisza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik