Nagykőrösön tartott újabb fórumot Lázár János építési és közlekedési miniszter. Az eddigi forgatókönyv szerint itt is volt egy panel, ahol a miniszter elmondta, hogy miért nem lenne jó, ha Ukrajna csatlakozna az Európai Unióhoz. Lázár ezúttal is beszélt arról, hogy a pedofilokat halálra kellene ítélni, majd azt mondta, „nézzék meg, hogy a következő hónapokban mi történik ebben az ügyben.” Szerinte ebben az ügyben inkvizítorként kell viselkedni. „Minden hibánkkal együtt is több volt a jó, mint a rossz” – mondta összegzően a Fidesz kormányzásáról.
Ennyire futotta az időből és az erőből.
Beszéde közben – feltehetően Tisza-tagok – bekiabáltak, mire Lázár azt mondta: „itt lehet kérdezni, nem úgy, mint maguknál. A Tiszánál nem lehet kérdezni”. A miniszterrel máskor is kiabáltak a fórumon megjelentek, amikor szerintük az összemosta a homoszexualitást a pedofíliával.
Utóbbi témában is kérdezték. „15 év alatt miért most jutott eszébe a Fidesznek ez az ügy? Azért, mert az egyház is belekeveredett” – utaltak a kegyelmi-ügyre. A halálbüntetés kapcsán elhangzott, hogy ha komolyan gondolja Lázár, akkor „Kossuth forog a sírjában”. Az egyik felszólaló emellett felvetette:
Önök azok, akik megosztották az országot, Ön beszél a megosztottságról?
A miniszter azt mondta, hogy az Egyesült Államokban is van halálbüntetés, „pedig az demokrácia”. Szerinte a Bibliában ott a szemet-szemért elv, a halálbüntetésnek pedig „van visszatartó ereje is”. Ma hatezerrel többen vannak Magyarországon, mint 2010 előtt –érvelt. „A liberális olyan világ, ahol a pedofilokat védi és a bűnelkövetőket.”
Más azt kérdezte, hogyha a közeli gyermekvédelmi intézményre valóban 11 milliárdot költöttek, „miért omlik a fala”? Kérdezték arról is, hogy mi lett a repülőrajttal, illetve a bezárt vasútvonalakról és a mozdonybeszerzésekről is. Volt olyan fórumozó, aki megköszönte az M44-et.
Lázár arra számít, hogy a következő évben még nagyobb kiabálás lesz, mint amilyen jelenleg van. „Fel fogjuk venni a kesztyűt, bele fogunk állni ebbe, és le fogjuk győzni őket jövőre.” Emellett azt is felvetette, hogy szerinte az ellenfél politikája
annyi, hogy minden szar.
Megkérdezték Lázártól, hogy miért akarják kiszorítani a külföldi kiskereskedőket, valamint miért akarják, hogy a drágább hazai tulajdonú láncoknál – esetleg Mészáros Lőrincnél – vásároljanak a magyarok? „Egy német embernek megéri Magyarországon magyar embernek vásárolni, és egy magyar embernek nem?” Úgy folytatta: „nem az a normális, ha a saját országunkba magyar vállalkozóktól vennénk?”
A kérdező hozzátette, hogy a LIDL és az ALDI sikeres piacilag. Lázár azt mondta, hogy ő a CBA-ba és COOP-ba jár vásárolni. Ezután kicsit elégedetlenkedni kezdett, hogy „miért nem találkozunk olyan magyar vállalkozót, aki cipőt tud eladni a magyaroknak?”
A miniszter arról is beszélt, hogy „ha ma lenne a választás, az 50-50, ki tudja”.” Hozzátette: „a magyarok még nem döntötték el, merre van az előre. Van még egy év.”