Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
A közlemény szerint a fia jelentette be a rendőrségen 62 éves apja eltűnését a XVIII. kerületből még 2024. február 27-én, mert elmondása szerint már hetek óta nem hallott a férfiről. Később az eltűnt férfi akkor 41 éves fiát gyanúsítottként hallgatták ki, valamint őrizetbe vették, majd az akkor 49 éves feleségét is gyanúsítottként hallgatták ki – bűnsegédként elkövetett emberölés bűntette miatt – és őt is őrizetbe vették.
A házaspár rögtön be is költözött az áldozat házába, az ott lévő ékszereket, festményeket és egyéb értékeket pedig elkezdték pénzzé tenni. Az értékesítést a nő előző kapcsolatából született 28 éves, a bűncselekményről tudomással bíró fia végezte, őt, illetve az elhunyt hagyatékát áron alul felvásárló férfit a BRFK nyomozói pénzmosás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság az előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozást befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek. Az áldozat holtteste azóta sem került elő.