Belföld

Volt és jelenlegi MSZP-s politikusok háborúznak egy vadásztársaság körül

A Tápiómenti Szikra Vadásztársaságot jelenlegi és volt MSZP-s politikusok háborúja terheli kizárásokkal és feljelentéssel. A történet szereplői: a szocialista pártból kizárt Bangóné Borbély Ildikó és az MSZP másik korábbi csepeli elnöke, Szenteczky János, egy állami cégvezető, egy vaddisznó és egy volt jobbikos politikus.

A rendőrségen landoltak azok a felvételek, amelyeket a Tápiómenti Szikra Vadásztársaság biztonsági kamerája rögzített, amikor az egyik tag, Bangóné Borbély Ildikó egy vendégvadásszal együtt egy vaddisznót vitt a vadászház udvarára, majd a társaság főállású vadászával együtt a helyszínen nekiláttak az állat feldolgozásának. A videót a társaság elnöke, Szenteczky János adta át a hatóságoknak, miután kitört a belháború a vadásztársaságban.

Korábban Szenteczky és Bangóné párttársak voltak, mindketten megfordultak a csepeli MSZP-szervezet elnöki székében, sőt 2019-ben előbbi volt a kampányfőnök, amikor megpuccsolták az ellenzék közös polgármesterjelöltjét. Szenteczky máig a szocialista párt tagja, noha a Fidesz 2010 után számos eljárást kezdeményezett a Csepeli Vagyonkezelőnél betöltött vezérigazgatói tevékenysége miatt. Szenteczkyt elmondása szerint több mint ötven feljelentés után két ügyben marasztalták el pénzbüntetésre, egy edzőterem bérleti joga, illetve önkormányzati lakások nem szabályszerű kiutalása miatt indult eljárásokban.

Bangónénak viszont 2022-ben távoznia kellett a pártból, és búcsút mondhatott parlamenti mandátumának is, miután kiderült, valótlanul állította, hogy közgazdász diplomája van.

Bielik István / 24.hu Bangóné Borbély Ildikó csepeli képviselőjelölti utcafóruma a 2018-as választási kampányban.

Szenteczky a 24.hu-nak azt mondta, 2020-ban még maga segítette a vadászatot megkedvelő képviselőnőt a kis létszámú, 15–20 fős vadásztársaság tagjai közé. Szenteczky szerint ebben a körben a diplomabotrány nem vetett nagy hullámokat, a vaddisznós eset után azonban fegyelmit kezdeményezett ellene, mert

Bangóné nem regisztrálta az állatot az úgynevezett beírókönyvbe.

A fegyelmiből aztán nem lett semmi, mert Bangóné és támogatói, akik között ott volt Velez Árpád, korábbi MSZP-s pártigazgató is, néhány nap múlva leváltották Szenteczkyt. Azzal vádolták, hogy az előző évek elszámolásával nem volt rendben minden, majd átvették az irányítást a háromezer hektáros vadászterülettel rendelkező társaság felett.

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
Változunk. Csatlakozz hozzánk! Regisztrált olvasóink mostantól exkluzív hírleveleket, cikkeket olvashatnak, mint ez is. És ez csak a kezdet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik