Belföld

17 évet kértek a férfire, aki megölte és elásta a szeretője élettársát a bujáki temetőben

polie.hu
polie.hu

Előre kitervelten elkövetett emberölés és kifosztás miatt emelt vádat a Nógrád Vármegyei Főügyészség azzal a harmincas éveiben járó, bujáki férfival szemben, aki tavaly áprilisban elásta szerelme élettársát, a bujáki temetőnél.

A főügyészség, lapunknak küldött közleményében, azt írta, hogy 17 év fegyházbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást kértek a férfire, előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

A vád szerint a férfi és későbbi áldozata barátok és munkatársak voltak. Tavaly április 22-én a sértett megkérdezte a terheltet, hogy kapcsolatot tartott-e fenn az élettársával, amire a férfi igennel felelt.

Aznap délután a vádlott a második közös gyermeküket váró feleségének elmesélte, hogy a sértett megcsalja az élettársát és egy másik nővel el fog menni a faluból, este pedig egy ásót és egy csákányt vitt ki a bujáki temetőbe. Másnap, a déli órákban, a terhelt sürgős találkozóra hívta barátját, és a temetőnél, a mobiltelefonján megmutatta az élettársával váltott üzeneteket, melyekből a barátja számára kiderült, hogy megcsalták őt.

– közölte az ügyészség.

Ezután bementek a temetőbe, ahol veszekedni kezdtek, majd a férfi leütötte, és kétszer mellkason, kétszer pedig hason szúrta a férfit, azért, hogy ne tudja elmondani a vádlott várandós feleségének azt, hogy szexuális viszonyt folytatott az élettársával.

A férfi, ezt követően, elvette haldokló barátjától a telefont, és üzenetet küldött a férfi élettársának arról, hogy elhagyja őt, illetve a saját telefonjára, hogy elhagyja családját és gondoskodjon róluk. Ezt követően a gyilkos, a már korábban a temetőbe kivitt ásóval, a hason fekvő áldozatát hátulról fejbe vágta, a csákánnyal ásott egy gödröt, melybe belehelyezte a holttestet, és földet lapátolt rá.

A holttest gödörbe helyezése közben az áldozat pénztárcája a földre esett, melyből a gyilkos elvett 60 ezer  forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik