Belföld

Idea: Az új köztársasági elnökkel csak az idősebb konzervatív jobbos réteg szimpatizál

MTI
MTI

Az Alaptörvény szerint a köztársasági elnök Magyarország államfője, akinek személyében ki kellene fejezni a nemzet egységét. Az Idea Intézet 2024. júniusi kutatása viszont azt mutatja, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök esetében, legalábbis egyelőre, ez messze nincs így.

Az elnök kizárólag a magukat konzervatív jobboldalinak tartó felnőttek körében népszerű, elsősorban a kormánypártok támogatói között vannak hívei, miközben a felnőtt népesség egyéb rétegeiben általában kifejezetten negatív a megítélése.

Sulyok Tamás kinevezésére viharos körülmények között, Novák Katalin és Varga Judit lemondása után került sor, ráadásul őmaga is nagyon hamar közvetlen támadások kereszttüzébe került, lényegében kampánytémává vált.

A köztársasági elnök 2024. júniusában nem volt képes a társadalom különböző világnézetű szegmenseinek egységét szimbolizálni, mivel a felnőtt népesség nagyjából kétharmada számára kifejezetten elutasított politikusnak számított.

Az Idea Intézet adatai szerint a felnőtt népesség nagyjából egyharmada tartja magát konzervatív jobboldalinak, a köztársasági elnök megítélése pedig kizárólag ebben a társadalmi csoportban volt az átlagnál lényegesen magasabb és jellemzően pozitív (56). A kérdőíven 1-100 között lehetett pontozni, hogy az elnök mennyire szimpatikus.

Más jobboldali szegmensekben Sulyok Tamás népszerűsége legfeljebb csak átlagos, vagy átlagosan alacsony, a magukat középen állónak tartók, illetve felnőtt társadalom magát baloldali-liberálisként azonosító nagyjából egynegyede pedig nagyon kritikus a köztársasági elnök személyét illetően (itt az index értéke 1-17 pont között alakult).

A kutatás megnézte azt is, hogy kifejezetten a pártállás mennyire befolyásolja Sulyok megítélését, és az jött ki, hogy az átlagnál sokkal népszerűbb a Fidesz-KDNP szavazói között (64), emelett a Jobbik (57) és még, kisebb mértékben, az LMP (41) támogatói között is.

Ezzel szemben kifejezetten elutasított politikusnak számít az ellenzéki pártok támogatóinak körében, így a Tisza Párt szavazói között is, illetve azok között is népszerűtlen, akiknek pártpolitikai preferenciái bizonytalanok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik