Belföld

Ötszáz kilométert utazott egy sípcsontját tört kisfiú, mert Szegeden már nem működött a gyermeksebészet

Amint arról a napokban a 24.hu is beszámolt, leállították a szegedi gyermeksebészetet Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) működő gyermeksebészeti műtő alkalmatlansága miatt. Ennek következtében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kijelölő határozata a Kecskemét – Szeged – Békéscsaba tengely ellátását Pécs, Budapest, Debrecen központjaiba helyezte át.

Hogy ez a valóságban mit jelent, arról első kézből győződhetett meg egy család, akiknek a fia több csontját is eltörte egy kerékpár-balesetben. A Népszava írása szerint a fiú egy májusi napon, a kora délutáni órákban esett el Mezőkovácsházán. A lapnak nyilatkozó édesanyja szerint a mentő ugyan gyorsan kiért, de az orosházi kórházban fél négytől fél hatig így is a folyóson várakoztatták őket. Leállt a rendszer, ezért nem tudtak új beteget fogadni.

Amikor végre megvizsgálták, kiderült, hogy porcleválása, boka- és sípcsont törése van, sőt a sípcsontja kiugrott a bokaízületből, műteni kell. Aztán azt is közölték a családdal, hogy Orosházán nem tudják ellátni, ahogy Szegeden sem, ezért Budapestre kell menniük.

Nem hittem, amit az orvos mondott. Kétszer is visszakérdeztem, jól értem-e, hogy most a kora esti órákban neki kell vágnunk egy csaknem kétszáz kilométeres útnak. Kérdezgettem, hogy jutunk oda. Az orvos megnyugtatott, hogy hívott mentőt

– mesélte a lapnak az édesanya. Este fél tízkor értek fel az egyik fővárosi kórházba, ahol az orvos közölte, hogy nem lez szükség műtétre, egy visszarántással helyretette a gyerek sípcsontját. Indulhattak haza, de a mentők először nem akarták őket hazavinni, csak az orvos határozott fellépésének hatására döntöttek másként, és vitték őket haza Mezőhegyesre. A lábadozó fiúra később még röntgen és gipszcsere is várt, de Budapesten megnyugtatták őket, hogy ezt akár Orosházán is elvégezhetik. Ám a sérült gyereket sem Orosházán, sem Szegeden nem akarták fogadni, végül előbbi helyszínre hívták be őket azzal a felütéssel, hogy „Jöjjenek el, majd valamikor sorra kerülnek”.

A Mezőkovácsháza-Orosháza-Budapest-Mezőhegyes útvonal oda-vissza csaknem 450-500 kilométer hosszú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik