Polgármester úr, egy pillanatra! Hogy is volt? Emlékszel rá? Két éve történt, mikor a román határ felől befele jött két idegen, és kiderült, hogy menekültek?

Nagyjából a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Garbolc falugondnokának, Karacs Zoltánnak a szavai írják körbe legkifejezőbben, hogy a háború sújtotta Ukrajna határán mennyire (nem) érinti a helyieket a menekültáradat. Ez a két évvel ezelőtti ügy volt az egyetlen, amit fel tudtak idézni, mikor a magyar-román-ukrán hármashatáron fekvő településen papírok nélküli határátlépőkbe botlottak. Sokkal többet erről sem meséltek, a faluban élők viszont minden alkalommal az illegalitás határán billegnek, amikor megközelítik a Szatmárnémeti felé vezető út „Államhatár!” feliratú tábláját – kivéve hétvégén, ugyanis az országban elsők között itt telepítettek mobilhatárokat, amit minden szombaton megnyit a polgármester, ezzel a hét egyik napján szabad az átjárás Romániába.

„Az út mellett leparkoltam, és vártam a természetőrünket, mert védett növényekről szerettünk volna képeket készíteni – majd percekkel később érkezett egy román határőr. Mondtam neki, hogy csak növényeket akarok fotózni, ugyanis akkor virágzott a kornistárnics, amit errefelé már vagy harminc éve nem láthatott senki. A férjem szolgálatvezető parancsnok a csengeri határátkelőhelyen, hozzá érkezett be a rendszámom, mondván, kérdéses tevékenységet folytatok. Mikor meglátta, elkáromkodta magát, aztán viccelődtek a kollégáival, hogy vajon milyen kérdéses tevékenységet folytathattam” – ezt Garbolc jegyzője, Pályi Julianna meséli, aki a hármashatárt megközelítve minket is óva intett attól, hogy – akár egy fotó erejéig – áthelyezzük a lábunkat a bekamerázott határon.

Ilyen problémával Felsőszölnökön nem találkoztunk – ott éppen kísérőnk sem akadt –, így egyedül jutottunk el a Magyarország, Szlovénia és Ausztria találkozását jelölő oszlopokhoz. A schengeni egyezménynek köszönhetően ráadásul mindezt a szlovéniai Kuzma felől tehettük meg, mert onnan csak 10 perc sétába került, ami Felsőszölnökről indulva közel egyórás kirándulás lenne.

Vérrel festett határok

Mindkét településen a trianoni békediktátum után állították fel a hármashatárköveket – csak míg nyugaton ezt megtehették szárazföldön, addig keleten az országok találkozási pontja éppen a Túr folyó közepébe esett, így a szomszédos Romániába csak a vízpartról lehet áttekinteni. A település jegyzője egy helyi legendát is elmesél, amely szerint egy Kovács Gusztáv nevű férfi a vérét adta az új határhoz, miután a gránitkövek elhelyezése előtt egy fúróval kiásták a földet, ő pedig a gép alá esett a gödörbe.

A Bocskai Napok kulturális rendezvénysorozat miatt gyakran járunk át egymáshoz a szárazberekiekkel, és mindig előkerül, milyen módon kötődtek egymáshoz, majd szakadtak el családok az 1920-as években. Belegondolni is fájdalmas egy ilyen szimbolikájú helyen, hogy bő száz évvel ezelőtt egyik nap még úgy állhattam itt garbolciként, mint akinek a szerelme szárazbereki, következő naptól pedig nem találkozhattunk többé. Egyik nap ő még forintban fizetett, másnap csak lejben tudott. Már nem sétálhatott át a szomszéd településre, nem használhatta az anyanyelvét. Ezeknek az embereknek a leghétköznapibb dolgokban változott meg az élete egyik pillanatról a másikra pusztán azért, mert épp itt húzták meg a határt

– mondja Pályi Julianna.

A fehérgyarmati járásban található községről ma már meg nem mondanánk, hogy tragédiák sora vezette át a 21. századba: a Rákóczi-szabadságharc alatt elpusztult, újjáépítették, az újjáépített falu leégett, arrébb költözött, 1920-ban az országhatárok költöztek arrébb, ötven évvel később pedig a Szamos-folyó mosta el a települést, aminek hatására a lakosság közel fele elvándorolt.

Az Őrségi Nemzeti Parknál található kövekhez is kapcsolódik véres történet, Felsőszölnökön szintén az 1920-as egyezmény húzta meg a határt. A 40-es években a helyi lakosság szerette volna elérni, hogy a térséget az akkori Jugoszláviához csatolják – ez nem sikerült, a Rákosi-rendszer pedig büntetésképp a módosabb gazdákat kulákokként a Hortobágyra telepítette, majd elszigetelte a falut, amit egészen a rendszerváltásig csak úgynevezett határsávengedéllyel lehetett megközelíteni. A három nemzet minden évben találkozót tart ott, ahol dísztáblák jelzik a közös cél, vagyis „a minden egyes ember számára harmonikus és valóban boldog Egység-Világ” jelképét (a mindhárom nyelven íródott tábláról a határmenti települések polgármestereinek szignója közül a felsőszölnöki Ropos Gábor nevét valamiért megpróbálták kikaristolni).

Káromkodni vendül szokás

A legnyugatibb faluban található az Országos Szlovén Kisebbségi Önkormányzat központja, ami a Magyarországi Szlovének Szövetségével (MSZSZ) karöltve aktívan szervezi a közösség kulturális életét. Felsőszölnökön szlovén kéttannyelvű általános iskolába járnak a gyerekek, valamint néptánccsoportokkal, énekkarokkal és színjátszókörrel őrzik a Rábavidék hagyományait. Bár a szlovén nyelv egyre inkább kikopik a fiatalabbak szótárából, ahol még élnek a nagyszülők, anyanyelvi szinten használják, és a helyiek, akik szóba álltak velünk, egyöntetűleg úgy nyilatkoztak, veszekedni is azon szoktak – ahogy Zsohár Szabina, a felsőszölnöki Szlovén Mintagazdaság pincére hozzáfűzi, nem irodalmi nyelven teszik ezt, hanem vendül.

A Szlovén Mintagazdaságban szállóvendégek fogadása mellett a helyben tenyésztett marhák húsából készült ételeket szolgálnak fel, és programokat szerveznek a világ minden tájáról érkező turisták számára. A pincérnő elárulja, szórakozásra kevesebb lehetősége adódik a fiataloknak, így maradnak a házibulik, szűkebb társaságban. Bajzek Gyöngyi, az MSZSZ titkára szerint a faluba gyakran hívnak zenekarokat, de gyakoribb, hogy Szlovéniába vagy Ausztriába járnak át koncertekre, ami igaz a munkavállalásra is.

Az utóbbi időben érződik a Rábavidéken egyfajta gazdasági fejlődés: több munkalehetőséget és jobb feltételeket biztosítanak az itt élőknek, viszont a fiatalokra még mindig jellemző az elvándorlás. Elmennek egyetemekre, képzik magukat, és utána nehezen találnak a környéken megfelelő munkahelyet. Általában Szentgotthárdra vagy Szombathelyre járnak át dolgozni, de nagy részük Ausztriába ingázik.

„Nem, köszönöm, mi nem vagyunk valami beszédesek” – mondja egy helyi nő, akinek a felsőszölnöki kisbolt előtt szerettünk volna feltenni néhány kérdést arról, milyen itt élni. Ezt egyébként már az MSZSZ titkára és Zsohár Szabina is megelőlegezte, de aztán magunk is megbizonyosodhattunk a helyiek visszafogottságáról, amikor megjelenésünkre megfagyott a levegő a helység (kettőből az egyik) szűk idősávban nyitva tartó kocsmájában, és a hétköznap délelőtt 11-kor söröző vendégek zaja helyett egyedül a Gérard Depardieu főszereplésével játszódó Zűrangyalok című akcióvígjátékot lehetett hallani. A polgármestert, Ropos Gábort sem sikerült szóra bírnunk, aki heteken át tartó egyeztetés után egy ponton túl már fel sem vette a telefont. Nem így Garbolcon, ahol mindössze egy évre rá, hogy Orbán Viktor A Magyar Kultúra Napján tiszteletét tette a községben, valamint fél évvel a kegyelmi botrányba (akkor még nem) belebukott Novák Katalin és Balogh Zoltán látogatása után is megkülönböztetés nélküli örömmel fogadtak minket ebédre.

Az 552 fős Vas vármegyei település, Felsőszölnök polgármestere független jelöltként indul a júniusi önkormányzati választásokon, immár ötödik alkalommal – 2006 óta legyőzhetetlen (legutóbb a 317 érvényesen leadott szavazat körülbelül 60 százalékát tudhatta magáénak), éppúgy, mint Garbolc polgármestere. Utóbbira, az első ciklusában független, majd 2010 óta a Fidesz-KDNP színeiben induló Nagy Rolandra 2019-ben nyolcvanan szavaztak, ami kihívó híján 100 százalékos eredményt hozott az akkor 155 fős faluban.

Bár az országgyűlési választásoknál is hasonló eredmény született (az érvényesen leadott szavazatok nagyjából 90 százalékát a szintén fideszes Dr. Tilki Attila gyűjtötte be), a közösség, amennyire lehet, távol tartja magát a politikától. (Ezt kollégánk tapasztalatai is megerősítik, aki február közepén látogatott el – például – az ország legkeletibb pontjához, megtudni, mit gondolnak Novák Katalin lemondásáról, illetve honnan tájékozódnak közéleti ügyekről azokban a falvakban, ahol általában 90 százalék körül hoz a Fidesz-lista. A környező településekkel ellentétben a járókelők itt elzárkóztak a nyilatkozástól; az Európai Bizottság döntése ellen szervezett záhonyi gazdatüntetésen azonban – országgyűlési képviselőjük kíséretében – a garbolciak is rész vettek.)

Amint jeleztük, hogy pillanatnyilag nem a politika áll érdeklődésünk fókuszában, hanem az, aminek a politika fókuszában is állnia kellene (maga a közösség), a válaszok is barátságosabbá váltak, és az általunk szóra bírt helyiek kivétel nélkül azt állították, hogy „ez egy nagy család”.

A malacok szenteste is bőgnek, ha éhesek

Nemrég volt presbiteri eskütétel a vendégházban, amire Debrecenből is érkeztek vendégek. Mikor átmentek a templomba, mondták, milyen furcsa volt nekik, hogy mindenki rájuk köszönt. Tavaly defektet kapott egy autó a falu szélén, és azonnal a segítségükre siettek – ők sem értették. Na, mondom, állhatnék én a Hungária körúton, ott aztán jól ledudálnának, hogy húzódj innét

– meséli a polgármester, akinek családja nemzedékek óta abban a községben él, ahol 27 perccel korábban korábban kel és nyugszik a Nap, mint Magyarország legnyugatibb szegletében.

Templom van (vasárnaponként tele), kisbolt is (ami egyben kocsma), busz napi kétszer (Fehérgyarmat felé), orvos heti kétszer (a mogorvább fajta), iskola nincs (Rozsályon legközelebb), dohánybolt sincs (csak címe a térképen), Szlovén Mintagazdaság helyett Legkeletibb Vendégház van (abban viszont egyformák, hogy mindkettőnek a helyi polgármester a tulajdonosa). Ez utóbbi hivatalosan 8 ember befogadására alkalmas, de mikor tavaly nyáron osztálykirándulásra érkeztek fiatalok Garbolcra, a 26 fős csoport mellett üresen tengett a vendégház – a diófa alatt felvert sátrak jobban vonzották a diákokat. A helyiek leginkább az agráriumban és idénymunkákból élnek meg, esetleg a közmunkaprogramban dolgoznak, de jelenleg a Csengeren épülő „high-tech okosbörtön” is kínál munkalehetőséget.

„Itt mindig a lehetőségeken múlik, mivel foglalkoznak az emberek. Amikor a határőrizetnél nagyobb felvétel volt, oda is elmentek dolgozni. Vannak, akik szerencsét próbálnak, és elmennek Budapestre vagy a Dunántúlra, mert ott kolbászból van a sövény. Aztán visszajönnek” – folytatja a polgármester. Nagy Roland megemlíti, hiába bízott benne, hogy huszonhárom éves gyerekét jobban érdeklik majd a pesti romkocsmák, és őt is elviszi a Sziget Fesztiválra, szíve mélyén örül, hogy ehelyett a sertéstenyésztésben képzeli el a jövőjét – lánya ahhoz szokott, hogy „simogatja a bárányt, a malacokat, a kutya ott fekszik a lábtörlőn, a macska dörzsöli magát.”

Érkezésünk előtt néhány nappal bővült a falu: a legifjabb tagja Ákos, akinek születésekor az orvos nem értette, hogy a nyolc rokon mellett mit keres ott további húsz fő, csak azért, hogy támogassák a fiatal szülőket – meséli a polgármester. De hát egy ők egy nagy család.

„A kis Ákosban már látom az egészséges jövőt. Nekem mindegy, hogy fehér vagy fekete a bőre színe, de aki itt születik, itt szocializálódik, annak teljesen más a gondolkodásmódja, mint mikor importálunk egy gyereket. Az tudja a rigolyáinkat, és hogy itt dolgozni kell reggeltől estig. Az állattenyésztésben nem számít, hogy én pihenni akarok, a malacok szenteste is bőgnek, ha éhesek. Nehezet választanak a fiatalok, akik vidéken képzelik el az életüket, de ki tudja miért, mégsem vágynak el innen” – mondja Nagy Roland.

Valamivel később Pályi Julianna jegyző felel az előző mondatba bújtatott kérdésre:

A gyerekek szokták mondani, hogy itt nincs semmi, mi itt lakunk a világ végén – miközben a világ elején lakunk, hiszen itt kel fel a Nap, és nem a semmi közepén. Amikor a határoszlophoz kijövünk, megmutatom nekik, hányféle madár, hány virág, hány fa vesz minket körbe, mennyi lehetőség és érték van itt, és mekkora a szabadságunk. A következő alkalommal már a gyerekek is értik, hogy nagyon is gazdagok vagyunk, nem igaz, hogy nincs semmink.