Élő Belföld

Orbán az EP-választásra hangolt, Magyar Péter pártot alapít, Karácsony visszafoglalná a hazát

Szajki Bálint /24.hu, Mohos Márton / 24.hu, Varga Jennifer / 24.hu
Szajki Bálint /24.hu, Mohos Márton / 24.hu, Varga Jennifer / 24.hu
Élő hírfolyamunk a nemzeti ünnep eseményeiről.
  • Szuverenista fordulatot vetített előre ünnepi beszédében a miniszterelnök, aki a Nemzeti Múzeum előtt a júniusi 9-ei EP-választásra hangolta híveit, miközben az önkormányzati választásról nem ejtett szót. Orbán Viktor azt mondta: el kell foglalni Brüsszelt.
  • Magyar Péter az Andrássy úton bontott zászlót, a tüntetésen Nagy Ervin szavalta el a Nemzeti dalt. Varga Judit volt férje bejelentette a Talpra, magyarok közösségének elindítását, és azt, hogy rövidesen a pártot is létrehozzák.
  • A Mi Hazánk a Pilvax közben, a Kétfarkú Kutya Párt a Szabadság hídon gyülekezett.
  • A fővárosi önkormányzat pártokkal és civil szervezetekkel együtt tartott  megmozdulást öt órától a Szabad sajtó úton. Ádám Zoltán, a Corvinus kirúgott tanára arról beszélt, szerinte a kegyelmi botrány a Fidesz őszödi beszéde. Videóüzenetet küldött Navalnij özvegye, a főpolgármester pedig többek közt azt mondta: Magyarország ugyan nem Oroszország, de közelít felé.

Toroczkai: A magyarok szót értenének az ezer évvel ezelőtti őseikkel, az angolok viszont nem

A Mi Hazánk ünnepségét Toroczkai László pártvezér hosszú és meredek kijelentésekkel tűzdelt beszéde zárta nemrég. A szélsőjobboldali politikust „a nemzet mozgalmáraként”, de legalább is „a hazai harmadik utas politika hazai úttörőjeként” konferálták fel.

Toroczkai azzal kezdte felszólalását, hogy „hálás az isteni gondviselésnek, hogy egy nemzetbe tartozhat a jelenlévőkkel”. Nagyon fontos érték számunkra, hogy magyarok lehetünk, szerinte ‘48-49 egy olyan világ volt, amikor mindenki magyar akart lenni a Kárpát-medencében, és a „Szent Korona fénye hívó erőt jelentett”. Arról is beszélt, hogy a magyarok mindig is ragaszkodtak a gyökereikhez, ezért ha visszautaznánk ezer évet az időben, akkor szót értenénk őseinkkel, szemben az angolokkal. Pártja egyik programpontjára kitérve szóba hozta, hogy a készpénzhasználatot alkotmányos joggá kell tenni, „ma ezt követelnék a márciusi ifjak is.”

Arról beszélt, hogy az utóbbi évtizedekben hihetetlen gyorsasággal alakul át a világ, ami már nem egypólusú lesz, hanem egy többpólusú új világrend érkezik. Szerinte a magyarok számára nagy lehetőségek rejlenek ebben, de Orbán Viktor az évértékelő beszédében elmondottakkal szemben nem fog tudni a „legravaszabbul és legfürgébben” alkalmazkodni az új rendhez, hiszen a miniszterelnök mára a „leglomhább” politikus lett.

Varga Jennifer / 24.hu

Toroczkai kitért a nap főszereplőjére, Magyar Péterre is. A pártját ma megalapító Magyar nevét ugyan nem mondta ki, de arról beszélt, hogy a NER-ből újonnan kiugrott szereplőhöz képest pártjuk már jóval megalakulásuk előtt azt hirdette, hogy a Fideszhez és az ellenzékhez képest harmadik útra van szükség. Azt mondta, az új szereplők azt hirdetik: a harmadik út azt jelenti, ideológiák felett kell állni, sőt nincsenek is eszmék, és hogy „csak úgy le akarják váltani a kormányt”. „Igenis vannak ideák, és van eszme, amiből nem engedhetünk” – fogalmazott a szélsőjobboldali politikus.

Az orosz-ukrán háborúról azt mondta, hogy a magyar gazdaságot kell felvirágoztatni, egy eurocentünk sincs arra, hogy Ukrajnának adjuk. Nemet mondott a „globalisták világkormányzására” is, és ha hatalomra kerülnek, akkor a WHO-részvételünkkel együtt minden olyan nemzetközi szerződést felmondanak, ami „nem a magyarok érdekét szolgálja”.

Toroczkai szerint az egész világon egyre többen vannak a globalizmussal harcoló erők, és Németországban, az EU legnagyobb gazdaságában az AFD tűzött ki hozzájuk hasonló célokat. „Az AFD ma annyira erős, hogy csak véres, diktatórikus eszközökkel lehet megakadályozni, hogy a kontinens legnagyobb gazdaságában átvegyek a hatalmat.”

„Hűek maradunk hazánkhoz, rendületlenül” – mondta, majd levonult a színről.

A rendezvény végén az egybegyűltek elénekelték a nemzeti dalt, majd a Székely himnuszt is. Végezetül valaki a tömegből bekiabálta, hogy „vesszen Trianon”, Vári-Kovács Péter, az énekeseket a színpadról vezető színész pedig megismételte ezt, majd azzal köszönt el, hogy „Isten éltesse Magyarországot”.

Karácsony: Akik ma Putyint választják Navalnij helyett, azok nem a szabadságért harcolnak

Navalnijt a világ szabadabbik részén mindenki tisztelte, aki annyira szerette a hazáját, hogy hazament meghalni, mert tudta, hogy a putyini Oroszországban börtön és halál várt rá – kezdte beszédét Karácsony Gergely, felidézve, hogy amikor a magyar parlamentben az ellenzéki képviselők egy perces csenddel emlékeztek Navalnijra, a kormánypárti képviselők.

Akik ma Putyint választják Navalnij helyett, akármiről szónokolnak a Nemzeti Múzeum lépcsőjén (…) akármennyi pénzt költenek a forradalomról szóló kurzusfilmre, azok nem a szabadságért harcolnak.

Magyarország nem Oroszország, még, de napról napra közelít felé – folytatta a főpolgármester. Itt az ideje, hogy mi is elkezdjük visszafoglalni a saját hazánkat – emelte ki. „Tisztelet a bátraknak, tisztelet Ádám Zoltánnak (…) a diákoknak (…) akik nem várnak másra, akik kiállnak magukért és mások igazáért”, például a bicskei gyermekotthon két volt nevelőjének, akik hajlandók voltak elmondani bő tíz évvel ezelőtt az akkori fenntartónak, a fővárosi önkormányzatnak, hogy mi zajlik a falak mögött. „Akkor nem hallgattak rájuk”, de tíz évvel később beleremegett a rendszer.

Reménytelen helyzetben élő emberekkel a kormány nem foglalkozik,

húzta alá Karácsony, miután felsorolta, hogy a társadalom számos szegmensének nehézségeivel nem foglalkozik a Fidesz. „De a kegyelmi üggyel a rendszer leleplezte magát, és egyszer vége lesz”, bár azt a főpolgármester sem tudja megmondani, hogy mikor.

Szajki Bálint / 24.hu

Mi más rendre vágyunk, vagy igaz világ lesz, vagy nem lesz itt semmi,

idézte Ady Endrét, aki Táncsics Mihályra emlékezett így.

A nemzet fővárosának lenni különleges felelősség, ahol akkor is őrizni kell a szabadság lángját, ha máshol már elaludt. „Ma az állam köztársaság helyett legfeljebb részvénytársaság (…) de a köztársaság nem veszett el teljesen”, ott van a diákoknál, a szakszervezetekben, a sok ezer civil közösségben, a polgárjogi mozgalmakban.

A köztársaság ott van a szabad önkormányzatokban.

Ma Budapesten nem az ellenzék van hatalom, hanem a budapestiek, jelentette ki Karácsony, és ha azt mondjuk, hogy Budapest köztársaság, akkor nem elfordul az országtól, hanem menedéket nyújt, addig, amíg mindenhol sikerül visszaállítani a köztársaságot.

A főpolgármester szerint nem csak a kormánnyal vagyunk egyre inkább elégedetlenek, de sokan az ellenzékkel is, és bevallja, hogy ő is többet várt maguktól. A júniusi választások nem a pártokról fognak szólni, hanem a jövőről, miközben a kormánypártok semmilyen jövőképet nem nyújtanak, csak hadakozni akartak.

A Fidesz főpolgármester-jelöltje [Szentkirályi Alexandra] főpolgármesteri-helyettesi ideje alatt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kitüntette a bicskei gyermekotthon igazgatóját.

Ezzel szemben az ellenzék olyan várost épít, amely mindenki otthona lesz, ezért kell elmenni szavazni június 9-én, hogy Budapest továbbra is a szabadság őre maradjon.

Navalnaja: Putyin azért teheti meg azt, amit, mert olyan szövetségesei vannak, mint Orbán

Egy hónappal ezelőtt Vlagyimir Putyin megölte a férjemet

– kezdte videóüzenetként közvetített beszédét Julija Navalnaja, Alekszej Navalnij özvegye.

Navalnij azért harcolt, hogy Oroszországban is úgy éljenek, mint egy normális európai országban. „A férjem nagyon erős ember volt, aki mögött milliók álltak”, de Putyin ezt nem tudta elviselni.

Putyin egyik legközelebbi szövetségese Orbán Viktor

– tette hozzá, majd arról beszélt. hogy az orosz elnök azért érzi magát érinthetetlennek, mert az európai szövetségese – mint a magyar kormányfő – mögötte állnak. Navalnaja megjegyezte, hogy szomorú látni, hogy több európai országban is olyan dolgok történnek, például Magyarországon, amelyek diktatúrához vezettek Oroszországban.

Oroszország nem Putyin (…) és Magyarország nem Orbán

– hangsúlyozta Navalnaja, hozzáfűzve, hogy több tízmillió szövetségese a magyarok mögött áll a szabadságért folytatott harcban.

Kapcsolódó
Át tudja venni Alekszej Navalnij szerepét az özvegye?
Egyes megfigyelők szerint Julija Navalnaja képes mind Oroszországon belül, mind azon kívül egyesíteni a Putyin-ellenes erőket, de ettől még sok reménye nincs az orosz ellenzéknek.

Ágyúszó és Jézus király

A Mi Hazánk tüntetésén az ágyú – végül háromszori – hagyományőrző elsütésének pillanata Dúró beszéde után érkezett el. A tömegben a párthoz köthető Magyar Önvédelmi Mozgalom egyen pulcsiját viselő kisebb csoport is képviseltette magát. Egy idős – feltehetően monarchista – férfi pedig arany színű, koronát viselő Jézus szobrocskával járt körbe, amire a „Jézus Magyarország Királya”, illetve a lengyel-magyar barátságot éltető szöveg volt felakasztva.

Szajki Bálint / 24.hu

Roman Henry Fritz, a párt által meghívott szélsőjobboldali lengyel parlamenti képviselő következett a színpadon, aki hosszan éltette a lengyel-magyar barátságot. Hazájából „szívélyes üdvözletét” hozta „a nagy magyar nemzetnek”, majd arról beszélt: 1848-49 egész Európában a nemzetek tavasza volt, Lengyelországot akkor speciel két nagy birodalom megszállása alatt állt. A magyarok nemzeti felkelése reményt adott a lengyeleknek, hogy az elnyomó birodalmakat meg lehet gyengíteni.

Arról is beszélt, hogy szerinte nemzete is megtapasztalta a segítséget a második világháború alatt, majd „viszonzásul bőséges humanitárius segélyt küldtek” a háború végén ostrom alatt álló Budapestnek. (Az országot akkor a náci szimpatizáns Nyilas Párt vezette – a szerk.)

Kitért az orosz-ukrán háborúra is a szélsőséges párt megemlékezésén összegyűltek előtt:

Álljunk együtt a béke őreként, tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik, hogy a lehető leghamarabb megkezdődjenek a béketárgyalások… Baráti nemzeteink élvezzék a szabadságot és a függetlenséget, virágozzék az együttműködés! Éljen örökké a lengyel-magyar barátság, Isten áldja a magyarokat!

– köszönt el a lengyel politikus.

Varga Jennifer / 24.hu

Ádám Zoltán nagyon hosszan mondja el a saját Corvinusos ügyét

De tényleg nagyon hosszan. Ha az ember nem figyel nagyon, nem derül ki, hogy hónapokon belül önkormányzati választás lesz, ez pedig nem egy diáktüntetés, hanem egy önkormányzat tüntetése. Témákban alig, politikusokban egyáltalán nem derült ez még ki. Egyetlen alkalommal kezdte volna el a tömeg skandálni, hogy

Orbán takarodj!

De Ádám Zoltán gyorsan leintette őket, hogy

Ne, ne, ne, lécci ezt ne!

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Szijjártó: Mindig is voltak árulók, akiket a birodalmak megvettek

Az 1848-as forradalom összefogásra szólít minket, s azt üzeni, hogy minden magyar emberre számítunk nemzetünk sorsának a jobbra fordításában, minden magyar ember felelős minden magyar emberért – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Sepsiszentgyörgyön.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének 176. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen elmondott beszédében kiemelte, hogy a magyarok nem azért élnek a Kárpát-medence több országában, mert így akarták, hanem mert a történelem így alakította. „Ezért mi, magyarok pontosan tudjuk, hogy hazánk és nemzetünk érdekében összefogva, együttes erővel, egymást a határokon átnyúló módon segítve kell cselekednünk” – jelentette ki.

„Az 1848-as forradalom összefogásra szólít minket. És azt is üzeni, hogy minden magyar emberre számítunk nemzetünk sorsának jobbra fordításában, és együtt valljuk, hogy minden magyar ember felelős minden magyar emberért” – folytatta.

Vannak persze, és mindig is voltak árulók. Árulók, akik a hatalomért vagy akár egyetlen percnyi dicsfényért is mindenre képesek. Vannak, akiket a birodalmak megvettek, megvesznek. Vannak, akiket a birodalmak pénzeltek, pénzelnek. És ők még attól sem riadtak vissza, hogy megosszák a magyarságot, hogy egymásnak ugrasszanak minket, anyaországi és határon túl élő magyarokat

figyelmeztetett.

„De nyugalom, kedves barátaim, ők mind, kivétel nélkül a történelem süllyesztőjébe kerülnek, mert a magyar nemzet szelleme nem létezik Sepsiszentgyörgy, Lendva, Eszék, Munkács, Dunaszerdahely, Zenta vagy a diaszpóra magyarsága nélkül. Ezért is kötelességünk, hogy mindenkor határozottan kiálljunk a magyar közösségek jogaiért, ezt meg is tettük és megtesszük a jövőben is” – szögezte le.

Szíjjártó Péter hivatalos Facebook oldala Szíjjártó Péter Sepsiszentgyörgyön 2024. március 15-én.

Szijjártó Péter a szemerjai csata emlékművénél hangsúlyozta, hogy „mi itt egy emberként valljuk, hogy számunkra magyarnak lenni büszkeség”.

„Büszkének lenni mindarra, amit a történelem során elértünk. Mi, magyarok büszkék vagyunk arra, hogy egy több mint ezeréves keresztény kultúra örökösei vagyunk. Mi büszkék vagyunk arra, hogy a történelem által elénk állított nem kis akadályok és bizonytalanságok ellenére is mindig fenn tudtunk maradni, és mindig magyarként tudtunk fennmaradni” – tudatta.

„És mi büszkék vagyunk arra, kedves barátaim, hogy nálunk, magyaroknál a bátorság és a kitartás nem a kevesek kiváltsága. És mi büszkék vagyunk arra is, hogy mi mind egy dolgos és tehetséges nemzet tagjai vagyunk. Olyan nemzet tagjai, amely a világ bármely részén megállta és meg is állja a helyét. De mi, magyarok mindennél büszkébbek vagyunk arra, hogy szabadok vagyunk” – fűzte hozzá.

Ennek kapcsán a szabadságot a legfontosabb nemzeti értéknek nevezte, amely azt jelenti, hogy mi magunk döntünk a saját sorsunkról. A miniszter kifejtette, hogy a pesti ifjak annak idején nem kívántak mást, mint amit ma is szeretnénk, a 12 pontjuk ugyanis úgy kezdődött: legyen béke, szabadság és egyetértés.

„Mi pedig ma ugyanezt mondjuk. Legyen végre béke! Legyen végre béke a szomszédunkban az öldöklő háború helyett! Ma kevesen beszélnek a békéről, de mi, akik a háború szomszédságában élünk, közvetlenül szembesülünk, szembesültünk a pusztító következményekkel. Látjuk, láttuk a menekülteket, látjuk, láttuk a szétszakított családokat. És pontosan tudjuk, hogy emberéleteket csak fegyverszünettel és békével lehet megmenteni” – közölte.

(MTI)

Kegyelem = őszödi beszéd

Ádám szerint a kegyelmi botrány a Fidesz őszödi beszéde, amivel a saját kapujukba rúgtak gólt. Hosszan beszélt Gyurcsány korábbi hibájáról is, aminek nyilván örült a tüntetésen jelen lévő méretes DK-kontingens.

Varga Jennifer / 24.hu

Ádám Zoltán a színpadon

Ő volt az a corvinusos tanár, akit kirúgtak, miután nyilvánosságra hozta, hogy egy diák Mol-részvényes szülei kivételes elbánást kértek tőle.

„Olyan országban élünk, ahol ingerültek a családi ebédek”

Úgy érezzük, olyan országban élünk, ahol valahogy még nem közös ügyünk az oktatás, lakhatás vagy egészségügy. Olyanban, ahol ingerültek a családi ebédek, ahol feszültséget kelt diákként a tanároddal beszélgetni és sokszor nehéz kiállni magadért, másokért. Olyan kevés lehetőség van bármilyen módon fellépni, s amit tehetünk is, csepp a tengerben

jelentette ki Schermann Fruzsina az ADOM Diákmozgalom képviseletében, majd arról beszélt, hogy a külföldre költözés helyett inkább azon dolgoznak, hogy ne kelljen innen elmenni.

Mi, fiatalok, mozgalmárok vagyunk azok, akik szakmai javaslatcsomagot fogalmazunk meg, szervezünk diákfórumokat, építünk a társadalmunkban pókhálóként szövődő közösségeket. Mi szervezünk diáktüntetéseket is, amire eljött 1000, 5000, de 80 000 ember is! A mi kiállásaink nyomán kaptak béremelést a tanáraink és reményt az oktatásban dolgozók! Büszkén állunk ismét előttetek, mert állítjuk, hogy van értelme tenni

folytatta, és arra biztatta a jelenlévőket, hogy csatlakozzanak a mozgalomhoz. Beszélt a Blanketta nevű projektről, amelynek során a fővárosi kultúra elérhetőségéről, diákérdekképvisletről és köztérhasználtról is lehet szavazni. „A kiüresített demokratikus intézmények, az álkérdések és gumicsont-dilemmák miatt idegenedtünk el a közélettől , de mi most valódi kérdésekkel, valódi válaszokkal állunk elétek, amiket valódi tettek fognak követni” – mondta.

Szajki Bálint / 24.hu

Schermann szerint az influenszerek megmutatták, hány emberben van elégedetlenség, hány ember mozdul meg, ha baj van. Egyszeri nagy megmozdulásokra szükség van, de csak azzal nem lehet tartós változást elérni, hanem összetartó közösségek mindennapi munkájára van szükség, amelyek aktivizálják a társadalmat és jobbá teszik a mindennapokat.

Jön a diákok választási programja

Perlaki-Borsos Noeltől (Egységes Diákfront) megtudhattuk, hogy a három ifjúsági szervezet hónapok óta dolgozik a „Mi Budapestünk” választási programon, amelyben önkormányzati szinten megvalósítható, nekünk, fiataloknak kedvező intézkedéseket követelnek: megfizethető kultúrát, elérhető mentális segítséget, több ingyenes sport lehetőséget a diákoknak, tisztább levegőt, zöldebb várost, valódi beleszólást a város életébe és egy fővárosi diákönkormányzat felállítását. Új közös projektjük, a Blanketta pedig arra szolgál, hogy ezzel kapcsolatban mindenki elmondhassa a véleményét.

Perlaki-Borsos elmondta azt is, hogy március 30-án mutatják be a programjukat, amelyet az összes jelöltnek felajánlanak majd. Azokat, akik elfogadják a programot, támogatni fogják az önkormányzati választásokon, de ha bárki megszegi azt, akkor – párttól függetlenül – tüntetni fognak ellene.

Varga Jennifer / 24.hu

„Én nem szeretném többet hallani, hogy valamelyik kortársam szégyell magyarnak lenni”

Mit jelent magyarnak lenni? Nekem magyarnak lenni az az érzés, amikor külföldről minden probléma ellenére is hazavágyom Magyarországra – mondta Aschenbrenner Lili (Fridays for Future Magyarország) az ellenzéki rendezvényen.

Hozzátette, hogy mindenkinek mást jelent a magyarság, „de a közös múltunk, jelenünk és jövőnk összeköt minket, hiszen egy országban élünk. Ha van is, ami széthúz bennünket, az élhető jövőnk építésének kérdése nem lehet ilyen.”

A diákszervezetek évek óta pontosan ezért dolgoznak, folytatta, hogy hozzáadják, amit tudnak a közös jövőjükhöz.

Mert igenis fontos, hogy helyi szinten igényeinknek megfelelően alakítsuk környezetünket és társadalmunkat. És igenis jogunk van beleszólni a ma születő politikai döntésekbe, mert ezek a döntések rólunk is szólnak!

Aschenbrenner szerint fontos megélni az ünnepeinket és a szabadságunkért való küzdelemre emlékezni nem pártpolitikai kérdés.

Szajki Bálint / 24.hu

Én nem szeretném többet hallani, hogy valamelyik kortársam szégyell magyarnak lenni, hiszen kormányunk döntései nem egyenlőek a nemzettel. A nemzetünket nekünk kell formálnunk, mi vagyunk a magyarok, ti vagytok a magyarok, miénk ez az ország. És mi szeretjük ezt az országot, de ez a szeretet nem csak azt jelenti, hogy ide születtünk, ez a szeretet elfogadás, szolidaritás, és aktív cselekvés.

A diákmozgalmak célja, hogy ne kelljen létezniük, mert egy ideális társadalomban nincs szükség arra, hogy olyan alapvető dolgokért küzdjenek, mint az egyenlő esélyeket biztosító oktatás, a fenntartható jövő, a lehetőség arra, hogy beleszólhassunk a közös ügyeinkbe.

Szervezeteink hosszú távú, de eredményes munkát végeznek. A most elültetett magokból egyszer kinő majd az erdő. Ezért vagyunk ma itt, ezért leszünk itt holnap, és ezért leszünk itt egészen addig, amíg szükség van ránk.

A színpad legalább már megtelt

Az Egységes Diákfront, az ADOM Diákmozgalom és a Fridays for Future egyszerre a színpadon, kicsit sűrűbben, mint az őt néző közönségben.

Arról beszélnek, milyen magyarnak lenni. A hangulat szolidan iskolai ballagásra emlékeztet.

A tüntetés hivatalosan nem csak a fővárosé, hanem a diáktüntetőké is

Akik egy színdarabot adnak elő, amin egy elképzelt beszélgetésen belül panaszkodnak arról, hogy nincs vécépapír az iskolában, és nem költenek az egészségügyre. Közben a lábukkal dobognak. Elhangzik, hogy nekik nem a Békemenet jelenti a magyarságot, hanem a balatoni lángosozások, a hajnali 4-6-ozás és Beton.Hofi.

Varga Jennifer / 24.hu

Himnusszal kezdenek

A konferanszié úgy látta, sokan vannak, de nem látta jól. Nagy Zsolt lép a színpadra, ahol Petőfit szaval. Vannak áthallások Magyar Péter tüntetésével, de az emberek mennyisége azért segít eldönteni, melyiken vagyunk épp.

Szajki Bálint / 24.hu Nagy Zsolt

Valamivel öt után már jobb a helyzet

A tüntetés hivatalosan majdnem tíz perce kezdődött, a gyakorlatban egyelőre semmi nyoma. Sokan jöttek még, de a Ferenciek tere nagyon szellős, ráadásul a színpad is előrébb van, mint a korábbi években.

Nincsenek sokan a főváros tüntetésén

10 perc múlva kezdődik, legfeljebb ezren lehetnek a Szabad sajtó útján. Kérdés, hogy Magyar Péter második eljöveteléről átjönnek-e majd az emberek. A válasz egyelőre nem.

Szajki Bálint / 24.hu

Kovács Gergely: Kommunikációs szempontból erős héten vagyunk túl

Kommunikációs szempontból erős héten vagyunk túl

– ezzel kezdte beszédét a Szabadság hídon Kovács Gergely, a párt társelnöke. „Vége a káosznak, mostantól normálisan csináljuk a dolgokat: jövő héten szerdán mondunk le” – tett hozzá Döme Zsuzsanna, a párt másik elnöke.

Ezután Magyar Péter programját ismertették saját interpretációjukban:

Vezessük be az eurót, egészségügyi minisztériumot, csomó mindenki lopjon kevesebbet, elszámoltatást, oktatást. És legyen Magyarországon még több párt.

Ezek után arról beszéltek, hogy „csökkenteni kell a nyugat-európai béreket, legyen nemzeti konzultáció Romániában, drágítsák meg az angol nyelvtanfolyamokat és Csádban legyen kötelező a magyar nyelvoktatás”.

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Olvasói sztorik