Nagyvilág

Át tudja venni Alekszej Navalnij szerepét az özvegye?

NATALIA KOLESNIKOVA / AFP
NATALIA KOLESNIKOVA / AFP
Julija Navalnaja 2000 óta volt Alekszej Navalnij felesége, s bár kapcsolatuk kezdetén Inkább anyai teendőire koncentrált, segített a férje politikai pályája alakításában is. A nyilvánosságtól igyekezett tudatosan távol maradni, amikor azonban Navalnijt 2015-ben ötéves börtönbüntetésre ítélték, megváltozott a helyzet. A férje elleni 2020-as mérgezéses merénylet után gyakorlatilag neki köszönhetően tudták kihozni Oroszországból a férfit, majd a házaspár közösen hozott döntést arról is, hogy Navalnij visszatér szülőföldjére, vállalva a mártíromságot. Halála után sokan abban bíznak, hogy az özvegy képes lesz mind Oroszországon belül, mind kívül egyesíteni a Putyin-ellenes erőket. Ez azonban hosszú és eredménnyel alig kecsegtető vállalkozásnak tűnik, hiszen az ellenzékiek többsége vagy börtönben senyved, vagy külföldön él száműzetésben.

Folytatom Alekszej Navalnij munkáját… Egy szabad Oroszországban akarok élni. Egy szabad Oroszországot akarok építeni

nyilatkozta a közösségi oldalakra feltett nyolcperces videóban férje február 16-i halála után három nappal Julija Navalnaja. Beszédében férje gyilkosának nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnököt, és arra kérte honfitársait, csatlakozzanak hozzá, és folytassák az Navalnij munkáját.

Julija Navalnaja azonnal nekikezdett ennek, és a férje halála óta a világ több vezetőjével is találkozott már, így

  • az Oroszországgal szemben a történtek miatt újabb szankciókat bejelentő amerikai elnökkel, Joe Bidennel,
  • EU-s külügyminiszterekkel és az Európai Tanács-elnök Charles Michellel Brüsszelben,
  • még ez előtt, férjének halálhíre után két órával jelen volt a müncheni Biztonságpolitikai Konferencián (bár ekkor még reménykedhetett abban, hogy nem igaz a férje haláláról szóló hír),
  • február 28-án pedig az Európai Parlamentben tett látogatást, ahol arról beszélt, hogy Putyinnak – aki szerinte nem politikus, hanem bűnöző – felelnie kell férje haláláért.

A 47 éves özvegy a videóüzenetében megígérte, folytatja a Navalnij által 2011-ben alapított Korrupció Elleni Alapítvánnyal az orosz vezetéshez köthető projektek körüli oknyomozó kutatást, és kivizsgálják, milyen körülmények között hunyt el párja.

Alekszej meggyilkolásával Putyin megölte az egyik felem, a szívem és a lelkem felét. De még mindig megvan a másik fél, ami azt mondja nekem, hogy nincs jogom feladni.

Arról is beszélt, hogy meg fogják tudni, pontosan ki és hogyan követte el ezt a bűncselekményt. – Nyilvánosságra hozzuk a nevüket, megmutatjuk az arcukat – mondta.

Azt, hogy miért akarhatták volna éppen most megölni Navalnijt, egyelőre nem lehet tudni, talán soha nem is lesz rá magyarázat, a szövetségesei szerint talán köze lehet ahhoz, hogy Navalnij állítólag közel állt egy fogolycseréhez (Berlinben egy orosz állampolgársággal rendelkező bérgyilkos végzett egy grúz férfival, akit a német hatóságok elkaptak), az ukrán hírszerzés viszont úgy tudja, nem gyilkosság áldozata lett.

Navalnaja a videóban férjéhez hasonlóan határozott és bátor képet fest magáról, sokan azt remélik, hogy Oroszországon belül és kívül is képes lehet egyesíteni az orosz ellenzéket.

Minden erős férfi mögött…

Julija Abroszimova és Alekszej Navalnij 1998-ban egy törökországi nyaralás alatt ismerkedett meg egymással, két évvel később házasodtak össze, egy évre rá megszületett első gyerekük, Darja, aki ma már a Stanford Egyetemen tanul. Fiuk, Zahar 2008-ban látta meg a napvilágot. Ő Németországban jár iskolába, ott él édesanyjával.

Navalnaja a moszkvai Plehanov Egyetem Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Karán diplomázott, egy dán üzleti iskolában végezte gyakorlatát, de nem helyezkedett el a szakmájában. Inkább anyai teendőit látta el, emellett a férjének segített: fordított, szöveget írt, üzleti terveket készített, tanácsokkal látta el.

Láthatatlan segítő voltam

– mondta Navalnija a saját szerepéről az orosz Afisha magazin Az erősebbik nem című, 2014-es címlapos cikkében, amit a Deutsche Welle (DW) idéz. Arról is beszélt, hogy a „legdrámaibb nap” az volt a kapcsolatuk alatt, mikor 2013-ban Navalnijt öt év börtönre ítélték, és 12 millió forintnak megfelelő összegű kártérítés megfizetésére kötelezték egy orosz állami faipari cégnél való sikkasztás miatt.

A letartóztatás után a nyilvános szerepléstől addig általában távol maradó Navalnaja egy tüntetésre is elment, és beszédet is mondott, közölve, készek ellenállni a hatalmi nyomásnak. A nyilvános felháborodás miatt végül az ítéletet felfüggesztették.

Az emberek hisznek benne, felcsillan a szemük és az utcákra vonulnak, még akkor is, ha megfélemlítik őket és a letartóztatásukat kockáztatják. Ez csodálatos

– nyilatkozta az orosz magazinnak arról, hogyan békélt meg férje politikai tevékenységének kockázataival.

Navalnij 2013-ban elindult Moszkva főpolgármesteri posztjáért, a szavazatok 27 százalékát elnyerve második lett. A 2018-as elnökválasztáson is jelöltette magát, meg is szerezte az ehhez szükséges számú aláírást, de a választási bizottság kizárta egy korábbi bírósági döntésre hivatkozva, ami tíz évre eltiltotta a választásokon való jelöltségtől.

Navalnaja a két választás kapcsán kapta meg a „first lady” elnevezést, mindig erősnek mutatta magát, noha volt – miként nyilatkozataiból kiderült –, hogy a sírás kerülgette. Azért is igyekezett mindig megőrizni nyugalmát, hogy ne adja meg az orosz kormányzati tisztségviselőknek azt az örömöt, hogy felőrli a hatalommal való küzdelem – nyilatkozta egy YouTube-csatornának.

Sefa Karacan / Anadolu Agency / Getty Images Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető és felesége, Julija részt vesz a szabad internetért tartott tüntetésen Moszkvában 2018. április 30-án.

Navalnaja – akit pár hónappal korábban próbálhattak megmérgezni Kalinyingrádban – akkor került először a nemzetközi érdeklődés középpontjába, amikor férjét megmérgezték 2020 nyarán Omszkban. Higgadt és magabiztos maradt – nyilatkozta a DW-nek Alekszandr Polupan, aki Navalnij megmérgezése idején volt az ellenzéki politikus orvosa. Szerinte Navalnaja kitartása vezetett oda, hogy nagy nyilvánosságot kapott az ügy, és férjét végül Németországba szállíthatták kezeltetni. Navalnaja – akit eleinte az orosz kórházban még a betegszobába se engedtek bemenni házassági anyakönyvi kivonat és az eszméletlenül fekvő beteg írásos engedélye nélkül – Putyin közbenjárását követelte. Az orosz elnök később azt állította, személyesen kérte az ügyészséget, hogy engedjék Navalnijnak elhagyni Oroszországot.

Julija, megmentettél. Saját tapasztalatomból biztosan tudom: a szerelem meggyógyít és visszahoz az életbe

– nyilatkozta Navalnij, miután magához tért.

Navalnaja az új Navalnij

– Navalnij, a politikus két ember: Julija és Alekszej – mondta egyszer a jelenleg a Harvard Egyetemen dolgozó Jevgenyija Albatsz orosz újságíró, a család barátja. Beszélt arról is, hogy a politikus „főszerkesztője” a felesége volt, mindent elolvasott, amit írt, még mielőtt megjelent volna. A feleség osztotta férje politikai nézeteit is, sőt Navalnij szerint párja „radikálisabb” is nála.

Házasságukban ő volt a „szikla”, akire Navalnij támaszkodhatott – nyilatkozta az AP-nek Vlagyimir Asurkov, a pár régi barátja, Navalnij Korrupció Elleni Alapítványának társalapítója. Elárulta azt is, hogy 2021-ben, amikor a Németországból való hazatérés mellett döntöttek, átbeszélték a Navalnij életét fenyegető veszélyeket.

Mikor Navalnij megmérgezése után arról kérdezték, férjének fel kell-e adnia ellenzéki politikusi szerepét, rávágta: „Nem. Teljes mértékben támogatom Alekszej munkáját, őszintén. Félkész munkát nem hagysz magad után” – emlékeztet rá a Wall Street Journal.

Most viszont nem volt más választása, mint hogy neki kellett politikai szerepet vállalnia, „akár akarta, akár nem” – véli a Moscow Times.

Mi mást tehetne, miután a férjét megölték, szó szerint megkínozták? Egyáltalán nem volt politikai figura, most úgymond erőszakkal lép a politikai porondra

– magyarázta a lapnak Abbasz Gallyamov politológus. „Nem kellene itt lennem, nem kellene felvennem ezt a videót” – mondta hétfői bejelentésében maga Navalnaja is.

Mikhail Svetlov / Getty Images Alekszej Navalnij és felesége, Julija a börtöntelepi bíróságon 2022. február 15-én.

Navalnij Pro

Megfigyelők szerint Navalnajának sikerülhet betölteni a férje hagyta űrt, sőt, többet is kihozhat a helyzetből. Egyrészt, mert nem kapcsolódik hozzá tisztességtelenség, mint sok más politikushoz, másrészt nem olyan megosztó, mint férje, harmadrészt, mert nő. Szimbóluma lehet az orosz férfi zsarnokság elleni küzdelemnek. Dmitrij Oreskin politológus szerint míg a férfiak többsége úgy gondolja, a NATO országuk megtámadását tervezi, a nőknek egészen más tapasztalatuk van.

Fiaikat, férjeiket, testvéreiket behívták a seregbe, vagy egyenesen Ukrajnába küldték meghalni őket.

Oreskin mellett Andrej Kolesznyikov, a washingtoni Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért vezető munkatársa is úgy gondolja, Navalnaja az „ellenállás erkölcsi szimbólumává” válhat, ezzel „ő lehet a hazai és a külföldi ellenzék összetartó ereje”. Szerinte ha valaha még állíthat az ellenzék egy demokratikus elnökjelöltet, milliók gondolnák azt, hogy ő lenne a legjobb választás.

Mivel azonban orosz ellenzék vezetői nagyrészt száműzetésben (Mihail Hodorkovszkij, Garri Kaszparov) vagy börtönben (Ilja Jasin, Vlagyimir Kara-Murza) vannak, illetve akik nem, azok indulását (például Borisz Nagyezsdinét) ellehetetlenítik, Navalnaja kihívásokkal teli út előtt áll.

Mit hozhat a jövő?

Navalnaja a müncheni biztonságpolitikai konferencián találkozott Szvjatlana Cihanouszkajával, azzal a száműzött fehérorosz ellenzéki vezetővel, aki azután indult el a 2020-as elnökválasztáson, hogy  politikus férje börtönbe került (vele készült interjúnkat itt olvashatja el).

„Szavak nélkül is megértettük egymást” – mondta az AP-nek Cihanouszkaja, akinek fogalma sincs férje állapotáról, így arról sem, hogy él-e még.

Tatjana Sztanovaja politikai szakértő a Telegram-csatornáján arról értekezett, hogy az özvegy hasonló csapdába léphet, mint Cihanouszkaja, aki

Lukasenka fő ellenfeleként óriási sikert ért el a [vélhetően elcsalt] elnökválasztáson, de a száműzetésben nem tudott jelentős ellenzéki szereplővé válni.

A fehérorosz exelnökjelölttel sok külföldi politikus találkozik, kitüntetéseket kap, de belföldön nem lett végül komoly támogatottsága, mert nem tudott politikusként megfelelő ajánlattal előállni az embereknek, véli Sztanovaja.

Elemzők szerint Navalnij is azért tért vissza Oroszországba, mert tudta, külföldről nehéz lenne őt legitim ellenzéki vezetőnek tekinteni. Özvegye azonban a biztonsága érdekében valószínűleg nem költözik vissza Oroszországba.

Navalnaja videóüzenetének közzététele napján Brüsszelben, a Michellel való találkozóján több konkrét lépést is ajánlott az EU-nak a Kremllel szemben:

  • utasítsa el a márciusi elnökválasztás eredményét („Az az elnök, aki megöli fő politikai ellenfelét, definíció szerint nem legitim” – mondta),
  • léptessen életbe további szankciókat Putyin belső köre ellen,
  • alakítson ki egy támogatói rendszert a száműzött oroszok számára.

Nyilatkozatok helyett cselekvésre van szükség. Ne ígérjenek lehetetlent, ne vitatkozzanak éveken keresztül. Cselekedjenek!

– szólította fel az EU-s vezetőket.

A politikai porondra való lépése óta több száműzött orosz ellenzéki közölte, támogatják Navalnaját és férje politikájának a folytatását. Van rá esély, hogy a széttöredezett orosz ellenzéket tényleg egyesíteni tudja. Férjével ellentétben nem is kötődnek hozzá olyan ellentmondásos kijelentések, ami támogatását megnehezítené.

Egyelőre azonban kérdés, mit ajánl az oroszoknak. Az ukrajnai invázió óta a Kreml tovább korlátozta a szabad véleménynyilvánítást, több évtizednyi börtönt kapnak a rendszer kritikusai, gyakran hétköznapi emberek. Több száz embert vettek őrizetbe azok közül is, akik virágot helyeztek el Navalnij emlékére. Hogy kritikus tömegben ellenszegülnének az oroszok a rezsimnek, arra kicsi az esély. Valahogy mégis a felszínen kell maradnia Navalnajának. Ez Graeme Robertson, a Chapel Hill-i Észak-Karolinai Egyetem politológus professzora szerint úgy lehetséges, ha Navalnij önkénteseit és politikai hálózatát „föld alatt, de élve” tartja, és egy rövidtávú célt határoz meg.

Mindazonáltal az, hogy potenciálisan veszélyes lehet a jelenlegi rezsimre, mutatja, hogy a propagandagépezet megindult ellene. Alapvetően arra próbál fókuszálni az állami média és a Kreml által finanszírozott trollhadsereg, hogy nem is volt olyan szoros a kapcsolat férj és feleség között. Fogvatartott férje megcsalásáról olvasni azóta az interneten, az orosz állami média – mikor röviden beszámolt a halálhírről – pedig azon csodálkozik, hogy volt képes két órával férje halálhíre után Münchenben fellépni, hibátlan – viszont túl sok – sminkben, mosolyogva, ugyanakkor az orosz ortodox hagyománnyal szemben kendővel nem eltakarva.

KAI PFAFFENBACH / POOL / AFP Julija Navalnaja részt vesz a Müncheni Biztonsági Konferencián 2024. február 16-án.

A férjét nem nagyon szerette, de a sajtótájékoztatókat és mindent, ami ezzel kapcsolatos, azt nagyon

– mondta az ukrajnai invázió kezdete óta az álhírei miatt szinte az egész Nyugaton betiltott orosz állami támogatású tévécsatorna, az RT főszerkesztője, Margarita Szimonjan. De azt is pletykálják orosz felületeken Navalnajáról, hogy

  • a nyugati hírszerzés bábja,
  • hogy celebbulikra jár, folyamatosan nyaral,
  • vagy hogy igazából ő áll férje halála mögött, hogy átvehesse a szerepét.

Illetve, igazi nehézágyúk is rászálltak. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden „alaptalannak és vulgárisnak” nevezte a vádját, hogy Putyin áll férje halála mögött.

Nézzétek Navalnij özvegyének mosolygós, boldog arcát: úgy tűnik, ennyi éven át csak arra várt, hogy politikai karriert kezdjen

közölte gúnyosan Telegramján Putyin egyik leghűségesebb embere, a korábbi orosz elnök Dmitrij Medvegyev, függetlenül attól, hogy a mosolygós képek az utóbbi napokban nem éppen jellemzőek Navalnajára.

Az özvegy – dacára annak, hogy valószínűleg nem tér vissza Oroszországba – segítségére lehet férje, illetve szervezete több mint 6 millió felhasználóval rendelkező YouTube-csatornája, ahová feltöltötte a cikk elején idézet beszédét is, melyet egy nap alatt ötmillióan láttak.

Hétfőn létrehozta profilját az X-en, ahol már 340 ezren követik. Konsztantyin Szonin, a Chicagói Egyetem Navalnijt személyesen ismerő orosz politikai szakértője úgy véli, Navalnaja több oroszt ér el az országon belül és kívül, „mint bármely más orosz politikus, beleértve Putyint is”. Még úgy is, hogy Moszkva a Korrupció Elleni Alapítványt szélsőséges szervezetnek nyilvánította 2021-ben, és eltiltotta az Oroszországon belül működéstől.

A hagyományos média viszont szinte kizárólag állami irányítás alatt áll. De nem is ez a legnagyobb gond, állítja a CNN-nek a volt orosz diplomata, ENSZ-tanácsadó, Borisz Bondarev, aki az ukrajnai invázió elleni tiltakozásként felmondott,

Nem szabad túlbecsülnünk az ellenzéki eszmék, az ellenzéki hangulat terjedését az orosz társadalomban. Sokan nem elégedettek a jelenlegi helyzettel, látják, hogy az romlik, de ettől még az emberek nem kötik össze ezt Putyin elnök politikájával. Mert Putyin mindig is ott van nekik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik